Terményárak

Az orosz búzapiacra figyel mindenki

Agrofórum Online

Amerikában és Európában is inkább emelkedtek az árak a hétfői kereskedési napon a terménypiacokon.

Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica szintén 0,4 százalékkal, a repce pedig 3,2 százalékkal drágult, ám a szójabab 0,4 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza olcsóbb lett, ugyanakkor a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A szójababra nyomás nehezedett a hét elején, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) által keddre tervezett globális mezőgazdasági kínálati és keresleti becsléstől, a WASDE-jelentéstől a kereskedők nem vártak sok változást a szójabab keresleti és kínálati kilátásaiban.

A határidős ügyletekre nehezedő nyomás alapvető forrása az erős brazil termés, valamint az exportkereslet gyengülő kilátásai.

Összetett helyzet

A kereskedők arra számítanak, hogy az orosz búza ára emelkedni fog a februárban bevezetendő szigorúbb exportkvóta előtt.

„Oroszország búzaexportadója emelkedik, nem csökken, és 2025 elején fontos lesz, hogy a világ búzakereskedelmi áramlásai hogyan alakulnak át” – áll az AgResource közleményében.

Az oroszországi búzatermelés egész évben a kereskedők érdeklődésének középpontjában állt, és a világ legnagyobb búzaexportőrének aggodalomra okot adó termésének egészsége a kedvezőtlen időjárási körülmények között különösen fontos.

Lehetőség

A kereskedők a nap nagy részét azzal töltötték, hogy fedezni próbálták pozícióikat azzal, hogy eladják az egyébként eladatlannak tartott kontraktusaikat – emelte ki Doug Bergman, az RCM Alternatives munkatársa.

„Ez várhatóan nem terjed ki a búzára, mert a piac némi technikai erőt mutat, és a globális kínálat több éves mélypont közelében van, várni kell az árak fellendülésének folytatását” – tette hozzá.

Trump első két éve

A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump január végi hivatalba lépése is egyre közeleg, két évig nagyobb mozgástérrel tudja számos politikai célját megvalósítani – mondta Arlan Suderman a StoneX-től.

„A Trump-adminisztráció várhatóan nagyon gyorsan fog működni a programjuk végrehajtása során, felismerve azt a tényt, hogy nagyon könnyen elveszíthetik a Kongresszust a félidős választásokon – mondta. – Ez sok mozgást hozhat egy viszonylag szűk intervallumban, ami jelentős hatással lehet a főbb mezőgazdasági nyersanyagok iránti keresletre az elkövetkező években, akár pozitívan, akár negatívan.”

Vásárlói érdeklődés

Európában a malmi búza 0,25 eurós mínusz után 227,25 euróba, a kukorica 0,25 eurós áremelkedést követően 206 euróba, a repce 6,75 eurós megugrás hatására 532,75 euróba, a takarmánybúza pedig 1,25 angol fontos plusz után 180,6 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Egyre óvatosabbak a terménypiaci kereskedők

2025. április 26. 14:10

Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce 3,1 százalékkal, a takarmánybúza pedig 5,7 százalékkal került kevesebbe a héten.

Esőzést várnak egyes európai búzatermelő vidékeken

2025. április 19. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 1,6 százalékkal került kevesebbe, és a repce 5,8 százalékkal, a takarmánybúza kurzusa 0,7 százalékkal emelkedett a héten.

Drágul a búza a gyengébb dollár miatt

2025. április 12. 11:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce ára gyakorlatilag stagnált. A takarmánybúza kurzusa azonban 0,3 százalékkal emelkedett.

A kukorica és a búza is drágult a meleg idő miatt

2024. augusztus 28. 06:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Hogy vonultak a télbe az őszi kalászosok?

2022. december 15. 05:36

Az őszi árpa állományaiban 2022 őszén felszaporodott kórokozók ellen több helyütt védekeztek a gazdálkodók. A védekezéseket nagymértékben hátráltatta az árpatáblák talajának állapota is.

Heti viszonylatban öt hét után először drágult a kukorica

2023. július 9. 19:17

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hetet.

Emelkedtek az árak a terménypiacokon

2023. június 22. 07:25

Alapvetően a vevők határozták meg a trendeket a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon.