Környezetvédelem

Ökológiai védekezés mezei pocok ellen

Pilisi Parkerdő Zrt.

Frissen telepített, cser elegyes kocsánytalan tölgyes erdőben jelentek meg a tél folyamán a mezei pockok, nagy kárt okozva.

A Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete az Újszülöttek erdeje program keretében 2023 őszén 1,5 hektár nagyságú területen telepített cser elegyes kocsánytalan tölgyes erdőt Pilismarót határában.

A telepítés sikeres volt, és az elvetett, közel 800 kilogramm makkból rengeteg csemete indult fejlődésnek. A területen megjelent mezei pockok azonban a tél folyamán komoly károkat okoztak a csemetékben, melyre ökológiai védekezéssel reagáltak az erdészek.

Az erdősítést még a tavalyi ősz folyamán a szakemberek további elegyfa fajokkal, többek között házi berkenyével, madárcseresznyével és vadkörtével gazdagították. Az ültetési munkák során lettek figyelmesek arra, hogy a területen nagyszámú mezeipocok-járat jelent meg.

A makkból kelt csemeték vizsgálata során bizonyságot nyert, hogy a rágcsálók az erdősítésben jelentős mértékű kárt okoztak. A csemetéket a földből kihúzva szembetűnő volt, hogy az elszaporodott pockok a gyökérzet feletti gyökfőt elrágták, tönkretéve ezzel az erdészek eddigi munkájának nagy részét.

A mezei pocok amilyen kicsi, olyan falánk és olyan szapora állat. Egy évben akár tízszer is fial, alkalmanként 8-12 utódot hoz a világra. Tömeges elszaporodásának kedveznek a klímaváltozás negatív hatásai, mint az enyhe telek és a csapadékban szegény időjárás.

A túlszaporodott rágcsálók ellen hatósági engedéllyel lehetőség volna méreggel védekezni, azonban az erdészek inkább a pockok természetes ellenségeit, a környéken szép számban jelen lévő ragadozó madarakat hívják segítségül.

T-fa kihelyezése
T-fa kihelyezése

A helyszínen kihelyezett T-alakú ülőfákkal támogatják a környék egerészölyveit, vörös vércséit és különböző bagolyféléit a pockok elleni küzdelemben. Az ülőfákon megpihenő ragadozók közelről figyelhetik a rágcsálók mozgását, növelve ezzel táplálékszerzési esélyeiket. A pocokkár-elhárítási akcióban a szakemberek a légi vadászok mellett a szőrmés ragadozók, köztük a menyétek, görények, rókák és borzok segítségére is számítanak.

Az erdészek az elpusztult csemetéket ősszel tervezik pótolni, bízva abban, hogy a környék ragadozói addigra elvégzik pocokirtási feladataikat.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Greenpeace vs. holland gazdák: 1–0

2025. január 25. 09:10

A bíróság döntése alapján 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kell a nitrogénkibocsátást. A gazdálkodók a megélhetésüket féltik.

Egy gazda 50 millió dolláros bírságot kapott az őserdő irtásáért

2025. január 19. 08:10

Egy brazíliai bíróság arra kötelezett egy helyi gazdát, hogy óriási kártérítést fizessen az amazonasi esőerdőben erdőirtással okozott károkért.

Az ár lehet-e érték? - Vízmegtartás a vízügyi szakértő szemén keresztül

2025. január 14. 17:10

Videónkban Olajosné Lakatos Boglárkával készítettünk interjút, aki vízügyiszakértő-jelölt doktoranduszként a vízmegtartás, aszály, árvíz aspektusairól osztja meg velünk gondolatait.

Egyen karbonnegatív növényeket, és mentse meg a bolygót!

2025. január 14. 13:10

Vannak élelmiszernövények, amelyek termelése szén-dioxid-megkötéssel jár. Egy részük valódi alternatíva, a többi még kísérleti fázisban jár.

Itt az ideje az első adag fejtrágya kiszórásának!

2020. február 12. 05:33

A kora tavaszi fejtrágyázás halaszthatatlan megkezdése mellett fel kell hívni a figyelmet a növényvédelmi problémákra is.

Készülődnek a mezei pockok – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. augusztus 28. 08:10

A kisült területek mezei pocok populációja jelenleg a ruderális területeken (parlag, árokpart) tartózkodik, illetve az évelő pillangósokon összpontosul.

Milyen állat készít rengeteg lyukat a kertben?

2023. október 30. 04:37

Milyen állat készítheti a kertemben található rengeteg lyukat?

Ritkább kártevők a gyümölcsösökben virágzás idején

2022. május 4. 05:36

A tavaszi, kilombosodási időszak döntően a különböző, a lombot (is) pusztító hernyók jelenlétéről szól.