Még egyszer, de nem utoljára a mezei pocokról
Az idei tél végére – tavasz kezdetére a hazai médiában a növényvédelem, és azon belül is a mezeipocok-helyzet rendkívül felkapottá vált. Boldog, boldogtalan, és sajnos igen sok hozzá nem értő is megnyilatkozik ebben a témában. Nem árt már végre némi tiszta vizet is önteni a pohárba és kicsit elmagyarázni, hogy miként alakult ki ez a jelenlegi helyzet, pontosan milyen is a jelenlegi helyzet, és mi várható.
A múlt
A mezei pocok (Microtus arvalis) és hozzá hasonlóan az összes mezei rágcsáló populációja mutat egy éves változékonyságot, amely akár jelentékeny mértékű is lehet. A rágcsálók gyakorlatilag a tél kezdetén befejezik a szaporodásukat, a populáció létszáma messze ekkor a legnagyobb. Az ezt követő időszakban egészen a tavaszi szaporodás kezdetig az állomány létszáma csak csökkenni fog.
A mezei rágcsálók eleve nem hosszú élettartamúak, így pl. a kétéves egyedek már matuzsálemi korúaknak számítanak. A természetes mortalitás tehát meglehetősen magas rátájú. A mortalitásban nagy szerepet játszik a különböző szárnyas és szőrmés ragadozók számunkra igencsak hasznos tevékenysége, amelyet ha lehetőségünk van, próbáljunk meg segíteni!
A természetes mortalitásban fontos szerepet játszanak a különböző mikroorganizmusok is. A pocok meglehetősen beteges állatka, igen sok mikroba képes akár járványos mértékben is pusztítani őket. Különösen akkor, ha erre alkalmas az időjárás. Ha folyamatosan nedves körülmények között kell élniük a rágcsálóknak, ráadásul a pocokvárakban az egyedsűrűség is meglehetősen magas, akkor ezek a mikroorganizmusok akár járványos mértékű elhullást is okozhatnak. Az őszi talajművelés rágcsálóirtó hatása is jelentős.
Az éves fluktuáción kívül a pocokpopulációnak van egy több éves változékonysága is, amelyet döntően az adott évben a rágcsálók rendelkezésére álló biomassza mennyisége határoz meg. Olyan években, amikor aszály, vagy más okok miatt kicsi a termés, azt a rágcsálók populációja is megszenvedi és a korábbi évek töredékére is visszaeshet. Nagy biomasszát termő évjáratokban, mint pl. 2015-ben és 2023-ban viszont a rágcsálók populációja is a többszöröse lehet a korábbi években megszokottnak.
Az elmúlt év tehát jó év volt mind a gazdáknak, mind pedig a rágcsálóknak. Őszre már jelentékeny populációk alakultak ki és húzódtak be a rezervoár területekről (erdősávok, árokpartok, ruderális területek, idősebb évelő pillangósok) az őszi vetésű szántóföldi kultúrák tábláiba.
A jelenleg látható, helyenként ténylegesen szélsőséges mértékűnek tűnő kártételek nem most keletkeztek, hanem még az ősz derekán, végén. Védekezni is akkor kellett volna, és akkor nem nézne ki úgy sok kalászos és repcetábla, mint ahogy napjainkban kinéz!
A jelen
Ha most, február második dekádjában kimegyünk a határba és nekiállunk szemlézni az őszi káposztarepce és őszi vetésű kalászos állományokat, akkor helyenként tényleg igen siralmas képet láthatunk. Óriási, akár 5-10 m2 felületű pocokvárak tömkelege van némelyik állományban, ahol a pocokvárak közepén gyakorlatilag járat járat hátán található.
Érdemes azért közelebbről megszemlélni egy-egy ilyen pocokvárat. Ha lehet, végezzünk „szabályos” felvételezést, azaz több helyen a táblán 10 x 10 méteres mintatereken tapossuk be az összes létező járat nyílását. Ha van benne lakó, akkor az a járat 1 nap múlva már nyitva lesz. Ezt a hosszadalmas folyamatot gyakorlott szemű gazdászok lerövidíthetik, mivel egy járat lakott, avagy lakatlan volta némi tapasztalattal már azonnal megállapítható.
Ha megnézzük, hogy a rengeteg járatból ténylegesen hányban van valamilyen mezei rágcsáló (teljességgel mindegy, hogy miféle pocokról, vagy egérről is van szó!), akkor láthatjuk, hogy mostanra, a tavasz kezdetére a pocokvárak többsége szinte „kiürült”. A tél folyamán a természet (és esetleg a gazdálkodó is) tette a dolgát és napjainkra a rágcsálóállomány jelentékeny hányada már eliminálódott. A járatokat persze nem tünteti el senki, a kipusztított növényzet (amelynek helyén az idei évben jókora gyomosodási gócok lesznek) sem fog feltámadni.
Az ősz végén és a tél folyamán kialakult pocokvárak és kártételek napjainkban igen látványosak, de jelenleg már messze nincs akkora rágcsálónépesség, amely ezt a károsodási szintet fenn is tudná tartani.
A jövő
Az idei, meglehetősen hektikus időjárású korai tavasz néhány meglepően meleg nappal, héttel jó pár helyen az országban már megindította valamilyen mértékben a mezei rágcsálók szaporodását. Ez a tény döntően a február első dekádjában uralkodó, szinte áprilisi hőmérsékleteknek tulajdonítható.
Jelenleg semmi sem szól az ellen, hogy a mezei rágcsálók ne kezdjenek el szaporodni. Az őszi vetésű kultúrák is elkezdték növekedésüket, főleg azokon a területeken, ahol a tavaszi műtrágyázással erre rá is segítettek a gazdák. Az időjárás nagyon jó, sem kemény fagy, sem országos és tartós csapadék nem zavarja a szaporodást, az utódnemzedék nevelését.
Az a tény, hogy a mezei rágcsálók már ilyen korán szaporodni kezdtek, meglehetősen nagy gazdasági veszéllyel járhat. A leggyakoribb faj, a mezei pocok ugyanis hihetetlenül szapora jószág. Egy nőstény évente 6-8 alkalommal is vemhes és a 3 hetes vemhessége után 8-12 utódnak is életet adhat. A fiatal generáció a 3.-4. héten már ivarérett és szaporodásra kész. Ez azt jelenti, hogy pár hét múlva már érzékelhető lesz a rágcsálóállomány felszaporodása, amely a kártétel növekedésében és új pocokfészkek kialakulásában is megnyilvánul.
Most a szaporodás kezdetén a már jelentősen lecsökkent pocoknépesség is nagy veszélyt jelent. Ezért a védekezést nem szabad abbahagyni, mivel később, amikor a repce és a gabonák már szárba indultak, a védekezés lehetőségei jelentősen beszűkülnek. Egy szárba szökkent, hatalmas lombtömegű kultúrában nem látni a járatokat, így a kémiai növényvédelem lehetősége kiesik. A magasra nőtt növényzet elrejti és védi a talajszinten mozgó pockokat, így a szárnyas ragadozók lehetőségei is beszűkülnek.
Amíg tehetjük, védekezzünk a mezei rágcsálók ellen!
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
