A szántóföldi növénytermesztés során az elmúlt években, évtizedekben kialakultak olyan gazdálkodási formák, amelyek szakítottak a konvencionális, szinte iparszerű gazdálkodási gyakorlattal.
Egy részük teljességgel elvetette a növénytermesztés során a mesterséges inputok alkalmazását, míg mások – részben visszatérve az egy évszázaddal korábban is alkalmazott szántóföldi növénytermesztés egyes praktikáihoz – a termesztés alapjának, a termőtalajnak a védelmére helyezték a hangsúlyt.
Nyilvánvalóan minden alternatívnak számító termesztési módozat esetében törekedni kell a termesztés gazdaságosságára, de ezen irányzatok esetében már messze nem ez az elsődleges.
Ugyanakkor a sok különféle elnevezésű, részben azonos technológiai elemeket is használó termesztési irányzatok között lassacskán már nehéz eligazodni. Nem árt tiszta vizet önteni a pohárba és megnézni, hogy mi az, amelyet az egyik termesztési irányzat preferál és mi az, amelyet egy másik részesít előnyben.
Fogalmi zavarok
Napjainkban leginkább a biotermesztés, biogazdálkodás, illetve a regeneratív, azaz talajmegújító gazdálkodás esetében keveri össze nagyon sok termelő és érdeklődő e kifejezések jelentését.
Ez annyiból jelent számottevő mértékű problémát, hogy sok termelő, aki átállt a biotermesztésre, abba a hamis álomba ringathatja magát, hogy az átállás után már a talajainak állapotában is gyökeres mértékű, pozitív irányú, azaz javulást mutató változások lesznek. Sajnos ez egyáltalán nincs így.
A biotermesztés alapvetően a mesterséges anyagoktól való elzárkózással történő növényi és állati termékek előállítására fókuszál. A biotermesztésre való átállás kezdetétől az adott területen nem lehet mesterséges növényvédő szereket és olyan tápanyag-utánpótlást alkalmazni, amelyben mesterséges, azaz a természetben az adott formában elő nem forduló komponensek vannak jelen.
Sokan ezt a kikötést is félreértelmezik és szerintük a biotermesztők semmiféle kémiai kezelést sem végezhetnek a területeiken. Ez nem felel meg a valóságnak, mivel több olyan, a természetben is előforduló anyag használata engedélyezett (nyilvánvalóan mennyiségi korlátozásokkal), amelyet a konvencionális termesztési feltételek mellett is lehet használni (réz, kén…). Ugyanakkor tiltott (nagyon helyesen) a nem évelő növények esetében a vetésváltás nélküli termesztés is.
A regeneratív gazdálkodás középpontjában ezzel szemben nem a növény, illetve a végső fogyasztó, azaz mi állunk, hanem a szántóföldi növénytermesztés alapja: a talaj.
Talajaink szerkezete, szervesanyag-, élőorganizmus-tartalma iszonyatosan lassan, de évről évre szinte alig érezhető mértékben ugyan, de csökken. Ha nem szeretnénk odáig eljutni, hogy a napjainkban a szántóföldeken megtermelt (konkrét gasztronómiai értékkel, azaz ízekkel bíró) növényi termékeket a későbbiekben laboratóriumokra emlékeztető, mesterséges termesztőberendezésekben állítsuk elő, akkor a talajaink termőképességét meg kell őrizni.
Problémás esetek
A bio-, illetve a regeneratív gazdálkodás tehát nem szinonimái egymásnak, hanem két, különböző alapokon nyugvó termesztési irányzat. Egy biotermesztő sok esetben rákényszerülhet arra, hogy a talaj egészségére nem éppen előnyösen ható technológiai beavatkozásokat hajtson végre.
Bár a vetési sorrend gondos megtervezésével el lehet kerülni a kukorica-búza sorrendet, de ha mégis rákényszerül egy termelő, akkor talajkímélő módon nagyon problematikus a meglehetősen veszélyes kalászfuzáriózis melegágyának tekinthető kukorica-szármaradványok eltüntetése a talaj felszínéről.
Hasonlóképpen nem igazán megoldott az a sajnos még ritka eset sem, amikor végre egy biotermesztő a területén legálisan alkalmazható szilárd szerves trágyát szeretne felhasználni. Ennek hatékony talajba juttatására még napjainkban is a szántás a leghatékonyabb módszer. Ez viszont meglehetősen káros a talajaink szerkezetére és élővilágára is.
Szerencsére vannak olyan megoldások, amelyek alkalmazásával a szántóföldjeink egyre inkább teljesítik azt a talajvédelmi szempontból fontos elvárást, hogy minél tovább élő növényzet legyen a területen.
A lombozat hatékonyan védi a sokszor már leromlott szerkezetű talajt a csapó eső eróziós hatásától, ugyanakkor a defláció ellen is hatékony. A gyökérzet lazítja a talajt és szerves anyagot juttat annak mélyére. A különböző köztes vetések, rávetések stb. technikája kezd egyre jobban kifinomulni és ez akár már rövid távon is kimutatható a talajainkban.
Akár három év alatt látható eredmény
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) vizsgálatai szerint akár már három éves, a talajt védő, regeneratív gazdálkodási gyakorlat szignifikánsan emelte a szóban forgó terület több fontos paramétere (földigiliszták száma, glomalin tartalom…) esetében a talaj minőségét és termőképességét jelző adatokat.
Nyilvánvalóan a humusztartalom és néhány más, fontos paraméter esetében a folyamat igen lassú, de hosszabb távon már mérhető eredményekre is vezet. A termőföld mindig lassan reagál a rá gyakorolt hatásokra. Igaz ez a leromlásra is és igaz a regeneráció folyamatára is.
Éppen ezért az ÖMKi kutatói hálózatában már kutatások folynak a Regeneratív Ökológiai Gazdálkodás gyakorlatának kialakítására. Ennek döntően az a célja, hogy hazánk termőföld vagyonának további pusztulását megállítsuk és az olyan gazdálkodók se hassanak károsan a talajok egészségére, termőképességére, akik egyébként biztosan nem kívánnák ennek a káros folyamatnak a folytatódását.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
