Életmód, gasztronómia

Csökkentette számos tej és tojás árát a magyarországi multi

MTI

Jelentősen csökkentette számos tej és tojás árát a Tesco: az áruházlánc üzleteiben és online felületén 12-féle UHT és ELS tej és 7-féle sajátmárkás tojás kapható.

Előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók – közölte a vállalat az MTI-vel. Az áruházlánc 7-féle sajátmárkás tojás árát jelentősen, legalább 4,3 százalékkal, egyes termékek esetében pedig több mint 10 százalékkal csökkentette.

Február 13-tól többféle különböző márkájú tej is a korábbi árhoz képest jóval olcsóbban érhető el, az egyliteres kiszerelésű dobozos tej árcsökkentésének mértéke 12,5–5,3 százalék között változik.

Az áruházlánc a közlemény szerint a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával alakítja üzletpolitikáját. Ennek megfelelően a Tesco a korábbi beszerzésiár-emeléseket csak részben érvényesítette a fogyasztói árakban, most pedig az előzetes terveivel összhangban nagyfokú árcsökkentést hajtott végre.

Habár a tojás beszerzési ára a tavalyi növekedést követően pár hete mérséklődni kezdett, az áruházlánc a csökkenés mértékének többszörösét adja át árcsökkentésként a vásárlóknak, és az eltérés akár hatszoros vagy hétszeres is lehet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 elfeledett népi étel, amivel az ünnepi időszakot is feldobhatjuk

2025. december 27. 14:10

A mindennapi rohanásban sokszor nehezebb kitalálni, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora, mint elkészíteni az ételt. Ehhez adunk néhány tippet.

A téli desszertek királya: így lesz tökéletes a sült alma

2025. december 24. 14:10

Egyszerű desszert, mégis könnyű elrontani. A sült alma sikere az almán múlik, és néhány apró trükkön.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Koronavírus - Zökkenőmentes a tojástermelés, de szükség lenne a húsliszt engedélyezésére

2020. március 23. 10:05

Egyelőre biztosított a magyarországi tojástermelés a koronavírus-járvány idején is, mindössze az importszója-ellátásban vannak kisebb zavarok, aminek kiváltára azonban lehet megoldást találni.

Mesterségesen tartják magasan a tojásárakat Amerikában?

2025. január 16. 12:10

2024 novemberében a tojás nagykereskedelmi ára több mint 150%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Húsvét 2025: tojástermelés és tojásfogyasztás trendjei

2025. április 18. 11:10

Az idei húsvéti szezonban megnyugtató az ellátás. A hazai termelők a szükségletek mintegy háromnegyedét fedezni tudják, a fennmaradó igényeket importból pótolják a kereskedők​.