Terményárak

Bizonytalan jövőre készülnek a terménykereskedők

Agrofórum Online

Emelkedtek a terményárak a héten. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 3,9 százalékkal, a szójabab 1,1 százalékkal, a repce pedig 4,8 százalékkal lett drágább.

Európában is jó volt a hangulat, a malmi búzáért 1,5 százalékkal, a kukoricáért 1,3 százalékkal, a repcéért pedig 5 százalékkal adtak többet, a takarmánybúza kurzusa közben stagnált.

Brian Hoops, a Midwest Market Solutions munkatársa elmondta, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) által jelentett exportértékesítések erősek voltak, de hogy ez meddig tart, azt még nem tudni.

„Úgy gondolom, hogy a kereskedelemben attól tartanak, hogy a kukorica iránti kereslet lelassul a következő 45 napon belül, mivel Brazília és Argentína agresszívebbé válik a betakarítási- és exporttevékenységei kapcsán.”

Pozíciójáték

Ha csak a pénteki ármozgásokat nézzük, akkor a búzának sikerült a felszínen maradnia, míg többi termény ára csökkent a hét végére, igaz a heti teljesítmény így is plusz mindenhol. Az AgResource közleménye szerint a főbb növénytermesztő területeken jelentkező, potenciális aszályra utaló jelek kínálatszűkülést idézhetnek elő.

Következő főbb hatás

Körülbelül egy hét múlva érkezik az USDA hónap végi jelentése, mondta Matt Zeller, a StoneX-től. „Az Egyesült Államok vetési szezonjának nem hivatalos kezdetére irányul a piac figyelme” – mondta Zeller. A jövő havi tarifák szintén befolyásolják az ármozgásokat.

Bizonytalanság

Az Egyesült Államok és az EU közötti vámok és az azokkal való fenyegetés új bizonytalansági hullámot váltott ki a gazdálkodók körében az Atlanti-óceán mindkét partján – közölte a National Farmers Union és az olasz székhelyű Coldiretti agrárcsoport Trump elnöknek és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének küldött közös levelében.

A levélben az áll, hogy a csoportok „a konstruktív kapcsolatot” akarják helyreállítani a két fél között. Az a bizonytalanság, amely a vámháború esetleges hatásai kapcsán jelentkezik az ellátási láncokban, szélesebb körben érintik a piacokat, és a mezőgazdaság közvetlenül a tűzvonalban van.

További termékek

A kevésbé a figyelem középpontjában lévő termékek is drágultak alapvetően. A zab 5,6 százalékkal, a szójaliszt 0,3 százalékkal, szójaolaj 2,5 százalékkal, a cukor 2,6 százalékkal, a kakaó 1,4 százalékkal, a kávé 2,1 százalékkal, a narancslé pedig 5,1 százalékkal lett drágább. A rizs 0,1 százalékos csökkenése és a pálmaolaj stagnálása jelentett kivételt.

Kilátások

A technikai alapú kereskedési adatok mintázatából egyes platformok az Egyesült Államokban havi alapon a repce árának csökkenését jelzik; heti alapon a zab és a kakaó drágulhat. Az ilyen technikai elemzéseket többnyire az úgynevezett japán gyertyák mintázatai alapján készítik.

Ez az egyik legnépszerűbb technikai elemzési eszköz a tőzsdei és egyéb pénzügyi piacokon. Az árfolyammozgások vizuális megjelenítésére használják őket, és fontos jelzéseket adhatnak a trendek folytatásáról vagy megfordulásáról.

Ezek az információk semmilyen esetben sem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, árupiaci termékek vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy javaslatnak. A cikk készítéséhez több forrásból is felhasznált információk a múltbeli hozamokra, teljesítményekre, azok változására vonatkoznak. Az árak jövőbeni alakulására vonatkozóan nem lehetséges a múltbeli adatokból és információkból megbízható következtetéseket levonni. Az egyes terménypiaci eszközökkel történő kereskedés eltérő kockázatokkal jár, ezek nem minden befektető számára javasoltak vagy alkalmasak.

Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a megfogalmazott előrejelzések és kockázatok, valamint a valós ármozgások a jövőben a piaci várakozásoknak megfelelően alakulnak és a valóságban is beigazolódnak. A cikkben szereplő adatok és trendek csupán tájékoztató jellegűek. Az Agrofórum és a cikk szerzője nem vállal felelősséget a cikkben szereplő információk alapján történő kereskedésből esetlegesen keletkező veszteségekért, költségekért és károkért. Javasoljuk, hogy az egyes befektetési döntések meghozatala előtt mindenki tájékozódjon részletesen és több forrásból, valamint konzultáljon személyesen egy befektetési tanácsadóval.

A kiemelt kép forrása: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Trump vámfenyegetése visszafogta a kukorica drágulását

2025. május 24. 11:10

Európában a malmi búza 2,5 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a repce 1,1 százalékkal, takarmánybúza 2,4 százalékkal került többe.

Az esőzések fogták vissza a búza drágulását

2025. május 17. 11:10

Európában a malmi búza 3,5 százalékkal, a kukorica 2,3 százalékkal, a repce 1,6 százalékkal került többe ezen a héten.

Az időjárásra figyelnek a terménykereskedők

2025. május 10. 11:10

Európában a héten a malmi búza 1,4 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a repce 4,5 százalékkal került kevesebbe, a takarmánybúza 1,3 százalékos áremelkedést ért el.

Drágult a búza a kereskedelmi megállapodások esélyére

2025. május 3. 11:10

Európában a malmi búza 3,1 százalékkal, a kukorica 1,7 százalékkal, a repce 5,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 3 százalékkal került kevesebbe a héten.

Aszályhelyzetet hirdettek ki

2019. október 30. 10:02

Az Agrárminisztérium közleménye szerint az ország egész területére kiterjedő aszály van, ami a kárenyhítésben érintettek számára lényeges.

Szemlélet- és gyakorlatváltás a vízgazdálkodásban

2023. május 25. 16:22

Szemlélet- és gyakorlatváltás szükséges a vízgazdálkodásban – fogalmazták meg a szakemberek azon a konferencián, melyen a Debreceni Egyetem MÉK Víz- és Környezetgazdálkodási Intézete vízszolgáltatókkal és -felhasználókkal tekintette át a szakterület kihívásait és trendjeit.

Hogyan éleszd újra a gyepet aszály után

2021. július 14. 05:36

Minden kertben vannak prioritások. Ezt főleg azok a kerttulajdonosok tudják, akik veteményeznek is és dönteni kell, hogy az adott napi öntözési időbe vagy vízfelhasználásba mi fér bele és mi az ami „huszadrangú”. Nyilván a gyep sem az, főleg nem ökológiai szempontból, de most, amikor un. vízstop is van, gyakran a gyep látja kárát a fontossági szempontok miatt.

Veszélyben a francia és a spanyol búza a kánikula miatt

2022. június 19. 05:47

Elemzők Franciaország búza-termését a durum nélkül 33-34 millió tonnára prognosztizálják a tavalyi 35,5 millió tonnához képest.