Állattenyésztés

Száj- és körömfájás: lezárások és kényszervágások jönnek

MTI

Újabb hazai szarvasmarhatelepen igazolta a Nébih a rendkívül fertőző száj- és körömfájás jelenlétét, ezúttal a Győr-Moson-Sopron vármegyei Levélen. A járványveszély miatt Magyarországon több megyében intézkedések léptek életbe, míg Szlovákia határzárat rendelt el az állatszállítmányokra, és rendkívüli állapotot hirdetett.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma megerősítette a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) jelenlétét egy Győr-Moson-Sopron vármegyei szarvasmarha-állományban.

A betegség a Levél településen található, mintegy 3000 egyedből álló tejelő szarvasmarhatelepen ütötte fel a fejét. A fertőzésre utaló első klinikai tüneteket kedden észlelték, szerdára pedig a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették a vírust.

A betegség rendkívül fertőző és szél útján is terjedhet, így a járvány elleni fellépés azonnali intézkedéseket igényel. Az országos főállatorvos, Pásztor Szabolcs haladéktalan intézkedéseket rendelt el: megkezdődött az érintett állatok vakcinázása, valamint napokon belül elindul a telep felszámolása is.

Vakcinázás és felszámolás: megelőzés minden áron

A megyei kormányhivatal szakemberei már szerdán megkezdték az állomány beoltását, hogy a vírusürítés minimalizálódjon az állatok leöléséig. A telep felszámolása – azaz a fertőzött állatok kényszervágása – napokon belül indul.

Ezzel párhuzamosan a hatóságok járványügyi nyomozást is folytatnak a kontaktgazdaságok felderítése és ellenőrzése céljából. A Nébih szerint a fertőzést viszonylag korai szakaszban sikerült azonosítani, ami jelentősen növeli a védekezés esélyeit.

Határzár a fogékony állatok szállítására

A járvány hírére Szlovákia azonnali intézkedéseket vezetett be. A szlovák közlekedési és belügyi tárcák közös közleményben jelentették be: lezárják a szlovák-magyar határon található összes kishatár-átkelőt a száj- és körömfájásra fogékony állatokat szállító teherforgalom elől. A nagyobb határátkelőhelyeken fertőtlenítő kapukat állítanak fel.

A szlovák hatóságok felhívták a fuvarozók figyelmét, hogy kövessék az aktuális hatósági tájékoztatásokat, és türelmet kértek a kialakult helyzettel kapcsolatban. Jozef Ráž közlekedési miniszter hangsúlyozta: a cél a betegség terjedésének mielőbbi megfékezése, miközben igyekeznek a fuvarozók érdekeit is szem előtt tartani.

Rendkívüli helyzet és fertőzési gócok Szlovákiában

A szlovák kormány a betegség kapcsán országos szintű rendkívüli helyzetet hirdetett. A száj- és körömfájás ötven év után először jelent meg újra az országban, és eddig négy településen – Baka, Medve, Csiliznyárad és Lúcs – igazolták a fertőzést a Dunaszerdahelyi járásban. Ezeken a településeken már a hétvégén kötelező fertőtlenítést és szállítási korlátozásokat rendeltek el, illetve megkezdték a fertőzött állatok kényszervágását.

A szlovák agrárminiszter és Robert Fico miniszterelnök egyaránt súlyosnak és rendkívül komolynak minősítette a kialakult járványhelyzetet.

Magyarországon is szigorodnak az intézkedések

Magyarországon a győri és mosonmagyaróvári járásokban a főállatorvos minden fogékony fajra kiterjesztette a házi vágás lehetőségét, amit azonban a helyi hatóságok előzetes értesítése mellett lehet csak végrehajtani – a mintavétel biztosítása érdekében.

A Nébih felhívta az állattartók figyelmét, hogy a következő napokban kulcsfontosságú az intézkedések fegyelmezett betartása. A házi vágás szabályozott keretek közötti alkalmazása, illetve a vakcinázás és felszámolás összehangolt végrehajtása a legfontosabb eszközei a járvány terjedésének megelőzésére.

(Forrás: Nébih.)

Kiemelt kép forrása: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egészségesebb szarvasmarhák? Fűzfakéreg és bors lehet a megoldás

2025. szeptember 4. 16:10

Természetes megoldás a tehenek támogatására: fűzfakéreg és bors adalék segíthet a stresszes időszakok átvészelésében.

Milyen zenét szeret a tehén? A kutatások válaszolnak

2025. augusztus 27. 16:10

Kísérletek szerint a lassú klasszikus zene megnyugtatja a teheneket, növeli a tejhozamot és javítja a jólétüket.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Növénykondicionáló készítmény engedélyét függesztették fel

2019. június 5. 15:19

A terméket a Nébih egyúttal levette az öko-listáról is, azaz mostantól nem szerepel az öko-gazdálkodásban felhasználható készítmények között.

A Nébih végzi az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták támogatásának helyszíni ellenőrzését

2020. november 3. 07:16

Védett őshonos mezőgazdasági állatfajta például a magyar szürke szarvasmarha, a lipicai, a szőke mangalica és a kendermagos magyar tyúk.

Élő egér, egérfészek a húsok között - lecsapott a Nébih

2019. január 23. 14:05

Erősen kifogásolható higiéniai körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei az egyik Békés megyei sertés vágóhídon, ahol január közepén folytattak helyszíni vizsgálatot.

A 2024. évi kalászos vetőmag-előállítások tapasztalatai  

2025. március 25. 08:10

Az elmúlt évek időjárási szélsőségei döntően befolyásolják a kalászos ágazatot, és azon belül a vetőmag-előállítás eredményeit.