A változó éghajlatunknak köszönhetően egyre inkább kedvezőbbek a feltételek, de azért még mindig nem olyan egyszerű a gondozás, mint egy spanyol kertben. Összeszedtem, mire érdemes figyelni, hogy az olajfája boldoguljon.
Az éghajlatváltozás egyre kézzelfoghatóbb hatással van a magyar kertészetre. Ez különösen igaz a mediterrán eredetű növényekre, például az olajfára is. A hosszabbodó, melegebb nyarak és enyhébb telek azt eredményezik, hogy egyre több hobbikertész és szakember is bátran próbálkozik olajfa nevelésével Magyarországon.
Azonban fontos megérteni, hogy bár a nyári időszakban már hasonlítunk a mediterrán éghajlatra, a magyar tél még mindig komoly kihívást jelent az olajfák számára. A növekedési időszak Magyarországon rövidebb, mint például Dél-Olaszországban vagy Görögországban, Az olajfa hajtásai lassabban fejlődnek, különösen tavasszal, amikor a hőmérséklet ingadozó.
Hazai körülmények között az olajfák általában április vége-május eleje között indulnak meg igazán, míg mediterrán éghajlaton már márciusban aktív növekedés figyelhető meg.
Cserép vagy szabadföld: melyik jobb az olajfának?
A magyar klímán az olajfa jellemzően cserépben tartható, hogy a téli fagyok elől védett helyre kerülhessen. Ez viszont megváltoztatja a gyökérfejlődést is. Szűkebb térben sekélyebb gyökérrendszert nevel, ami érzékenyebbé teszi a vízellátásra és a tápanyaghiányra. Éppen ezért fontos, hogy nyáron rendszeresen öntözze. De csak akkor, ha a földje kiszáradt, és havonta egyszer kapjon mediterrán növényeknek való tápoldatot.
Az olajfa szabadföldi nevelése
Az enyhébb telek miatt akár a szabadföldi nevelés is lehetségessé válhat. Azonban ez odafigyelést igényel, különösen, ha -5 °C alatti hőmérsékletet tapasztal. Érdemes tehát olyan helyet keresni a teleltetésre, ahol a hőmérséklet nem csökken 3-5 °C alá, de nem is megy 15 °C fölé, és ahol elegendő fényt kap a növény.

Olajfa teleltetés lépésről lépésre
Mediterrán növény, amely természetes élőhelyén ritkán találkozik faggyal. Bár a klímaváltozás miatt Magyarország egyre enyhébb teleket tapasztal, a szabadföldbe ültetett olajfák még mindig nincsenek biztonságban a fagyoktól, különösen a fiatal példányok.
Már -5 °C alatt visszafagyhatnak az ágak, -10 °C alatt pedig a növény végleg elpusztulhat. Ezért ha valaki mégis szabadföldbe ültette az olajfáját, körültekintő, rétegezett téli védelemre lesz szükség, hogy a fa átvészelje a hideg hónapokat.
Őszi előkészületek a fagyok előtt
Az első és legfontosabb lépés, hogy ősszel, még az első fagyok előtt kezdjük el a védekezést. Az olajfa törzse és gyökérzónája különösen érzékeny. Vastag mulcsréteggel (10-20 cm szalmával, falevéllel vagy kéreggel) kell betakarni a fa tövét, hogy a gyökerek ne fagyjanak át. A gyökér körüli talajt érdemes felhalmozni, vagyis dombot építeni fölé, ami plusz szigetelést ad.
A korona védelmére több réteg védelem javasolt. Először ágainak enyhe összekötése, hogy kompaktabb formát kapjon, majd nem nedvszívó, légáteresztő anyaggal való betekerés – például agrofóliával (agroszövettel), jutaanyaggal vagy légáteresztő télálló textíliával.
Extra védelem: szél, hó és mikroklíma
A betakart növényt körülvehetjük egy könnyű kerettel is (pl. nádszövet vagy lécezett fal), hogy védjük a hideg szelek és a hó súlya ellen. Szabadföldi ültetés esetén eleve olyan védett, napos helyet válasszunk, ahol a növény déli fal mellett, szélárnyékban nőhet – például épület, kerítés vagy támfal mellett. A hőt visszaverő falak és a mikroklíma sokat javíthatnak a fagytűrésen.
Tavaszi bontás: csak fokozatosan
Fontos továbbá, hogy tavasszal a takarást csak fokozatosan távolítsuk el, különösen, ha már enyhébb napok után újra visszatér egy hidegfront! A túl korai kicsomagolás a friss hajtások elfagyását okozhatja.
Képek: Pixabay