Nagyvilág

Guinness-rekord: a világ legmagasabb napraforgója

Agrofórum Online

A napraforgó mindig is az egyik legkedveltebb kultúrnövény volt világszerte. Most azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet kapott, miután egy ukrán származású férfi az Egyesült Államokban megdöntötte a világ legmagasabb napraforgójának rekordját.

Az Indiana állambeli Fort Wayne városában nevelte fel Alex Babich azt a napraforgót, amelyet a Guinness Rekordok Könyve hivatalosan is a világ legmagasabbjaként ismert el. A Clover névre keresztelt növény 35 láb 9 hüvelyk, azaz 1089,66 centiméter magasra nőtt, így több mint másfél méterrel szárnyalta túl az előző németországi csúcstartót.

A 47 éves Babich tizennégy évesen költözött Amerikába a csernobili katasztrófa következményei miatt. Hét éve kezdett el napraforgót termeszteni, elsősorban szülőhazája iránti tiszteletből, hiszen a napraforgó Ukrajna nemzeti virága.

A siker titka: genetikai szelekció és különleges tápanyag-utánpótlás

Babich módszere a gondos válogatásra épül. A legmagasabbra növő példányokból évről évre magot fogott, majd azokat keresztezte más óriásnapraforgó-tenyésztők állományával. Így alakított ki egy erős genetikai vonalat. Ezen felül egy titkos családi recept alapján készült növényi tápot is alkalmazott, amelyet ő maga „családi örökségnek” nevez.

Bár sokan próbálták kideríteni az összetevőket, Babich mindeddig senkivel nem osztotta meg a pontos összetételt. A magokat kora tavasszal, zárt helyen vetette, majd a megerősödött palántákat ültette ki a szabadföldbe.

Helyi és nemzetközi figyelem

A rekorder növény bemutatójára mintegy nyolcvan ember gyűlt össze, köztük egyetemi szakértők, mesterkertészek és az Allen megyei hatóságok képviselői. A Guinness Világrekordok hivatalos elismerése WhatsAppon keresztül zajlott, így a rekord azonnal világhírűvé vált.

A napraforgó körüli lelkesedés nemcsak a Guinness-rekord miatt jelentős: szimbolikus értéke is hatalmas. Ukrajnában a napraforgó a béke és a remény jelképe, amely a háborús években új jelentést nyert.

A napraforgó kulturális és gazdasági jelentősége

Nem véletlen, hogy a napraforgó világszerte kiemelt figyelmet kap. Értékes olajnövény, melynek nagy zöldtömege takarmányozásban is hasznosítható, sőt, méhlegelőként is fontos. Az amerikai és ukrán mezőgazdaságban egyaránt meghatározó szerepet játszik.

1996-ban például amerikai, orosz és ukrán miniszterek közösen ültettek napraforgót a dél-ukrajnai Pervomajszk rakétabázison, annak jelképeként, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Ez is mutatja, hogy a növény túlmutat agronómiai értékén: politikai és kulturális szimbólumként is jelen van.

„Évek kísérletezése és tévedései”

Babich maga is úgy nyilatkozott, hogy a rekord nem egyik napról a másikra született. Évtizedek tapasztalata, kudarcok és próbálkozások sora áll a Clover nevű napraforgó mögött. A történet így egyszerre mutatja be az emberi kitartást és a növényekben rejlő genetikai potenciált. A szakemberek szerint a genetikai szelekció, a termesztéstechnológia és a megfelelő tápanyag-utánpótlás összhangja nélkül aligha születhetett volna meg a Guinness-rekord.

(Forrás: Tallest sunflower – as high as a three-storey house – topples decade-old record | Guinness World Records)

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Forintmilliókat fizettek ki egyetlen dologért, bárkinek ott lehet a kertjében

2026. január 16. 13:10

800 kilométert utaztattak egy hatalmas mocsári tölgyet, közel 4 millió forintba került a „fényűző” szállítás. Vajon megérte?

Fegyelmezetten kell eltűrnöm a szomszéd kéményének borzasztó füstjét?

2026. január 13. 16:10

Szótlanul, az orrunkat befogva kell tűrnünk, ha a szomszédunk kéménye mindennap sűrű, bűzös füsttel áraszt el minket? Ne tegyük, hiszen a háttérben gyakran szabálysértés áll.

Forradalmian új trágya került piacra, amely a biotermesztésben is használható

2026. január 12. 16:10

A rovarfehérje előállítás során is keletkeznek melléktermékek, melyek hasznosítása a növénytermesztésben csökkenti a hulladéktermelést.

Eső után került elő páratlan kincs a szántóföldről, minden környékbeli erre vadászik azóta

2026. január 10. 16:10

Ki tudja, mit hoz felszínre egy munkagép vagy akár a sűrű eső a talajból – a mezőgazdaságban mindig ott rejlik a nagy meglepetés esélye.

Időszerű a napraforgó fungicides védelme

2024. június 3. 07:10

A napraforgó igencsak „beteges” növény, és sok betegség súlyos mértékű, akár az állomány létét is veszélyeztető fertőzéseket is előidézhet.

Már általános a kukoricamoly fertőzés

2019. július 16. 10:07

Folyamatosan figyelni kell a kihelyezett feromon csapdák fogási anyagát, nehogy meglepetés érje a termelőket.

Sok múlik a sikeres védekezésen! A napraforgótermesztés kulcsa 2021-ben is a növényvédelmi technológia

2021. január 27. 09:39

A hibrid kiválasztása előtt mindenképp érdemes mérlegelni, hogy tavasszal a területünk gyomviszonyai mellett mire számíthatunk, hiszen a napraforgóhibrid kiválasztásával egyidőben el is dől a tavaszi gyomirtási technológiánk is.

Tovább erősödött a gyapottok bagolylepke hernyó fertőzöttség

2020. augusztus 9. 08:02

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szója területeken, mint ahogy más növénykultúrákban is erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák.