Öt évnyi tesztelés, nyúzás és nyüstölés után végre megérkezett az új Fastrac 6000-es gyorstraktor széria, hogy kitöltse a régóta tátongó űrt a JCB kínálatában.
A brit JCB vállalat Fastrac gyorstraktorai már három és fél évtizede róják az utakat. 1991-ben dobták piacra az első szériát, mégpedig azzal a céllal, hogy a közutakon (telephelyek, táblák közti vonuláskor) is gyorsan haladó erőgépeket adjanak a gazdák kezébe. A legtöbb modell 65 km/h maximális sebességre képes, de akad olyan is, amelynek az autópályát sem kell elkerülnie (80 km/h), természetesen a hagyományos, 40 km/h csúcssebességű változatok mellett.
A JCB folyamatosan fejleszti masináit, a legfrissebb verziók pedig éppen a napokban kerültek a sajtó nyilvánossága elé. A 6260-as modellben 284 LE leadására képes a 6,7 literes, hathengeres FPT motor, míg a 6300-as változatban 335 LE a maximum, 1400 Nm-es nyomaték mellett. A hátsó emelési kapacitás 11 tonna, az elülső 5 tonna, és jelen esetben a csúcssebesség „mindössze” 66 km/h.
Középkategória
Az új 6000-es széria a Fastrac 4000 és 8000 közé lett kalibrálva. A korábbi Agco Power motort FPT-re cserélték, a Vario CVT váltó helyett fokozatmentes ZF dolgozik a gépekben – hasonló párosítás található a Claas Axion 800-ban is. Hasznos megoldás a központi abroncsnyomás-szabályzó rendszer, amely 5 perc alatt képes 1 bar nyomáskülönbség kialakítására. Mivel a JCB már 2018-ban megszüntette a 3000-es szériát, azóta a középkategóriában jelentős űr tátongott a kínálatában. A 6000-es sorozat most ezt hivatott betölteni, 5 év tervezést és tesztelést követően.
„A teljesítménynövekedés nyilván sokat jelent, de az extra súly, a ballaszt és a nagyobb kerekek azt jelentik, hogy az erőt hatékonyabban át lehet vinni a talajra. Korábban a központi guminyomás-szabályzásnak nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de most már látom, micsoda különbséget jelent, ezért a mi 6000-es traktorunk már ezzel lesz szerelve”
– foglalta össze a tapasztalatait az újdonságról Joe Hampsey brit gazda, akinek alkalma nyílt 9 hónapon keresztül nyüstölnie az egyik Fastrac 6300-as gépet. 1200 üzemórát tett bele, tárcsát, forgóboronát és műtrágyaszórót egyaránt húzott vele. A masina minden téren túlszárnyalta a régi 4220-asaikat, főleg nehéz körülmények között.
(Vezérkép: JCB Agriculture)
Itt az új 6000-es széria, akár munka közben is megtekinthető: