Gépinfo

Forradalom a menetszám-csökkentésben, ez a műszaki fejlesztés mindenkit meglepett

Agrofórum Online

A közelgő Agritechnica mezőgazdasági szakkiállításon a hazai pálya előnyét élvező Geringhoff is újdonsággal jelentkezik, nem is akármilyennel.

A német Geringhoff neve jól cseng a magyar gazdálkodók számára is, egy olyan prémium márkáról van szó, amely 1880 óta dolgozik a mezőgazdasági termelők sikere érdekében. Az ötödik generáció által vezetett családi vállalkozás még kovácsműhelyként indult, ma pedig sokak álma egy jól használható, strapabíró és kiemelkedő minőségű betakarító-adapter.

A Geringhoff természetesen kiemelt figyelmet fordít a novemberi Agritechnica kiállításra. Nemcsak azért, mert számára ez hazai pálya, hanem azért is, mert a hannoveri a világ egyik legnagyobb figyelemmel kísért, leglátogatottabb szakrendezvénye, ahol illik valamit „villantani”.

A német gyártó „kettő az egyben” kombájn-vágóasztalt talált ki 2025-re újdonságként. Eredeti ötlet, hogy a betakarítás folyamatát egy másik munkaművelettel is párosítsák, márpedig a Geringhoff azt ötölte ki, hogyan lehet a kombájn munkáját valami mással is kiegészíteni, jelen esetben takarónövények vetésével.

Aratás és vetés

A fogalom már a magyar gazdák számára sem ismeretlen: a főnövények közötti időszakokban vetett takarónövények elsődleges célja az, hogy a bedolgozásukkal növeljék a talaj tápanyag-ellátottságát. Emellett védelmet nyújtanak az erózió ellen, táplálják a hasznos szervezeteket és ezzel élénkítik a talajéletet, illetve fontos szerepük van a talajok biológiai lazításában. Ha úgy tetszik, takarmányként akár a haszonállatoknál is hasznosíthatók.

A menetszám-csökkentés hasznos gyakorlat a mezőgazdaságban, hiszen az egy időben elvégzett munkaműveletek révén a termelők spórolhatnak a munkaidővel, az üzemanyaggal és a munkaerővel is. A Geringhoff által kifejlesztett CoverPro tulajdonképpen egy olyan precíziós vetőgép, amely az adapter hátsó részén kapott helyet.

Az ötletet a Kvernelanddal közösen valósították meg, hiszen a jó ideje a japán Kubota Corporation kötelékébe tartozó norvég gyártónak komolyabb tapasztalata van a vetőgépek terén. Az izgalmas technikai megoldás az 5,5–9 méter munkaszélességű, merev betakarító-adapterekhez érhető el. Mindkét oldalukon egy-egy 500 literes magtartály kap helyet, ahonnan a vetőmagok pneumatikus elosztórendszeren át jutnak el a vetőcsoroszlyákhoz.

A műszaki fejlesztést már tavaly komoly teszteknek vetették alá Németországban. Céldátumot egyelőre nem jelöltek ki a piacra vezetéséhez, feltehetőleg addig még számos finomításon kell keresztülesnie, bár néhány darab a következő szezonra már elérhető lesz. A vetőegység az adapter tömegét 800 kg-mal növeli meg, ami nem csekély, akárcsak a fel- és leszereléshez szükséges néhány munkaóra.

Ez is egy Geringhoff-újdonság:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

Egyesül a MEGOSZ és a MEGFOSZ, szenzációs együttműködés körvonalazódik, megvan az új név is

2025. december 3. 09:10

A géptámogatások intézményesített rendszere is generálta eddig a gépgyártók és a gépforgalmazók közötti különbözőséget, aminek most véget lehet vetni.

Hihetetlenül olcsó a Valtra új traktorszériájának fenntartása, már csak tankolni kell

2025. december 1. 13:10

A fenntarthatóság és környezetvédelem fogalmait eddig talán nem kapcsoltuk a mezőgazdasági traktorokhoz, de a Valtra újdonsága ebben is változást hoz.

Őrült tesztet hajtottak végre Finnország havas-jeges útjain, döbbenetes eredménnyel

2025. november 29. 13:10

Érdemes kifejezetten téli abroncsokat beszerezni a traktorokhoz? Egy friss finnországi teszt után ez nem lehet kérdés.

Kiemelkedő szárzúzás, maximális szemmentés – OROS SUN napraforgó adapterek

2024. július 1. 10:10

A napraforgó adapterek fejlesztése során a legfontosabb szempont a szemveszteségnek a minimalizálása volt.

Új fejezetet nyit a magyar gép a napraforgó-betakarításban

2025. november 20. 16:10

Szinte felsorolni is lehetetlen, mennyi előnnyel rendelkezik az Optigép Kft. idei sikerterméke, a hengeres zúzóval ellátott napraforgó adapter.

Hasznos fejlesztések jöttek az OROS napraforgóadapterekhez

2025. január 12. 16:10

A Linamar Hungary Zrt. által gyártott OROS betakarítóadapterek jól ismertek a magyar gazdák előtt.