800 kilométert utaztattak egy hatalmas mocsári tölgyet, közel 4 millió forintba került a „fényűző” szállítás. Vajon megérte?
A házfelújítók tudják, hogy az épületen végzendő munkák megkezdése előtt legelőbb az udvart, kertet kell füvesíteni és fásítani, hogy mire a ház teljes pompájában tündököl, addigra a környezete is rendezettebbnek tűnjön. Ennek érdekében pedig sokan a legőrültebb ötletektől sem riadnak vissza.
A német Agrarheute mezőgazdasági szakoldal írta meg annak a szakértőnek a történetét, aki a közelmúltban különös megbízást kapott. Egy 15 méter magas és 8,5 tonna tömegű mocsári tölgyet kellett sértetlenül kiemelnie a földből, hogy aztán a nagyra nőtt növényt egy megrendelő kertjébe szállítsa. A ritka műveletért 10 ezer euró (vagyis 3,8 millió forint) ütötte a markát, tehát nem volt hiábavaló a fáradozás.
A lombhullató mocsári tölgy gyakran kétszer ekkorára, 25–30 méteresre is megnő, a kiásott példánynak tehát az új helyen is tovább kell fejlődnie, egészségesnek kell maradnia, ehhez pedig valóban szakértő közreműködésére volt szükség. A fa a napos helyet kedveli, valamint inkább a savanyú talajokat, nem volt tehát mindegy, hol találják meg az új lakhelyét.
Az XXL méretű tölgy költözéséről látványos és részletes videó is készült, amelyet a cikkünk végén láthatnak. Ebből jól kivehető, hogy nem is kellett túlságosan nagy földlabdával kiemelni a fát, amely egy faiskolában nőtt ekkorára. Ott 600 hektáron nevelik a csemetéket, és 200 embert alkalmaznak, vagyis hozzá lehetnek szokva a meghökkentő kérésekhez. Megrendelőik között magánszemélyek, közparkok és nagy nemzetközi projektek egyaránt szerepelnek.
A szóban forgó mocsári tölgy 40 éves, és a maga nemében ritkaságnak számít, ez is indokolja a magas vételárat, a szállítás nehézségei mellett. A faiskola munkatársai „megszenvedtek” vele, és végül markológépet és raklapvillát kellett bevetniük a feladat elvégzéséhez. A tölgyet Hamburg környékéről, vagyis Észak-Németországból szállították Bajorországba, ami mintegy 800 kilométeres távolságot jelent.
A tölgy átköltöztetése embert próbáló feladat volt: