Gépinfo
Fizetett tartalom

Pozitív évet zárt a KITE szerbiai leányvállalata

KITE Zrt. nyomán

A KITE Zrt. szerbiai leányvállalata, a KITE d.o.o. lezárta első gazdasági évét. 2017-ben a cég műszaki kereskedelemmel és szolgáltatással volt jelen a piacon, az első évben pedig egyből pozitív eredménnyel zárta a gazdálkodását.

Kihasználva a piaci potenciált, és jól alkalmazkodva a helyi szokásokhoz, a KITE a traktor piaci részarányt megtartotta, míg a kombájn és a teleszkópos rakodó szegmensben egyértelmű darabszám növekedést ért el.

2018 első hónapjában létrehoztuk az Agronómiai kereskedelmi részleget. Ennek köszönhetően a cég dolgozóinak létszáma nyolc fő szakemberrel bővült, akik a vajdasági – szerbiai gazdákkal fogják megismertetni a KITE d.o.o. agronómiai kereskedelmi programját, valamint szaktanácsadási feladatokat is ellátnak.

Az év elején lezárult a telekvásárlási folyamat is. A megvásárolt közel 2 ha telek a topolyai ipari zóna egy frekventált részén helyezkedik el, ahol a 2018-as év folyamán felépítjük az első alközpontunkat. Az ingatlan a körszerű bemutatóterem és irodahelyiségek mellett rendelkezni fog szervizműhellyel, ahol a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek diagnosztikai vizsgálata és javítása is elvégezhető lesz. Természetesen műszaki- és agronómia termékek tárolására szolgáló raktárhelyiségekkel is rendelkezni fog az épület.

Minderről a KITE Zrt. honlapján számolt be a napokban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Fagyvédelem gyümölcs- és szőlőültetvényekben: mobil szélgépes megoldások a tavaszi fagykárok ellen

2025. október 28. 14:10

A TBX Tow and Blow és Sentry szélgépek az inverzió jelenségét kihasználva óvják az ültetvényeket – csendesen, takarékosan, megbízhatóan.

DEREKAS helytállás a kalászosok védelmében

2022. február 22. 10:54

A KITE Zrt. a 2022-es évben egy széles termékkört átölelő kalászos csomagot kínál a gazdálkodók részére. A csomag DEREKAS néven kerül forgalomba és négy terméket tartalmaz: két gombaölő szert a növények egészségének védelme érdekében, melyek alkalmazhatóak a tenyészidőszak teljes ideje alatt, egy rovarölő szert, hogy az állományunk mentes legyen mindennemű károsítótól, valamint egy magas hatóanyag-tartalmú lombtrágyát. Ezek a csomagalkotók hozzásegítik a gazdálkodókat egy jó minőségű, magas terméshozam eléréséhez. Lássuk egyenként, mire is szolgálnak az alábbi készítmények.

Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában

2026. február 20. 11:10

Az F8 és F9 önjáró szecskázók új szintre emelik a teljesítményt, automatizálást és takarmányminőséget.

Új John Deere bálázógép-portfólió

2026. február 25. 11:10

A John Deere megújult, 2. szériás bálázói nemcsak mechanikai fejlesztéseket hoznak, hanem teljes körű ISOBUS-alapú dokumentációt is biztosítanak.