Óriási szárazság tombol az Egyesült Államok fő búzatermesztő vidékein, ami előrevetíti, hogy idén magasabbak lehetnek a gabonafelvásárlási árak – már ahol lesz megfelelő hozam.
Meredek emelkedésbe kezdhetnek a gabonaárak az Agrarheute német szakoldal friss elemzése szerint. Az Egyesült Államok legfontosabb búzatermő vidékein ugyanis olyan szárazság tombol, hogy ennek hatását az egész globális gazdaság megérezheti. A piac azért is aggódik, mivel az időjárás-előrejelzések továbbra is kevés csapadékot jósolnak a Nagy-síkságra (Great Plains).
Nebraska és Oklahoma államok 90 százalékát érinti az aszály, sőt Nebraska fele extrém szárazságtól szenved. Az őszi búza terméskilátásai emiatt jelentősen romlottak az USA-ban, az állattenyésztők pedig alighanem csökkenteni fogják az állományaik létszámát, hiszen nem akarják drága takarmánnyal etetni a jószágaikat. Áremelkedés mutatkozik a repce és a kukorica piacán is.
Nem elég tehát az iráni háború által súlyosbított energiakrízis, az időjárás is elpártolt az amerikai gazdáktól. A hét elején a búza ára 618 centre emelkedett vékánként (az USA-ban ezt a bushelnek nevezett mértékegységet használják), pedig már március 31-én is 10 hónapos csúcsot ért el a 616 centes szinttel. Nebraska és Oklahoma mellett Kansas is a kelleténél kevesebb esőt kaphat az előttünk álló hetekben.
A farmerek máris azt fontolgatják, hogy öntözhetővé kellene tenniük a búzaföldjeiket, de sokakban a legeltetés gondolata is felmerült. Európa sincs sokkal jobb helyzetben, Németországban és Franciaországban szintén száraznak ígérkező napok-hetek állnak előttünk, és ha Magyarországot nézzük, akkor sem fényesebb a kép. Hazánkban idén márciusban 10–50 mm volt az átlagos csapadékösszeg, és az április sem volt nedvesebb.
Az iráni konfliktus miatt a földgázárak, és azzal együtt a műtrágyaárak is jelentősen növekedtek, ez a fejlemény szintén sújtja a gazdákat. A globális nehézségeket jelzi, hogy Szaúd-Arábia a múlt héten 985 ezer tonna búzát vásárolt, ám azt nem a megszokott útvonalon kellett szállítania, hanem sokkal drágábban, a vörös-tengeri kikötőkön keresztül. Az Ukrajnával évek óta háborúzó Oroszországban áprilisban szintén lefelé rontották az előrejelzéseket, búzából idén már csak 90 millió tonnát várnak a korábbi 91 millió helyett.
Friss jelentés az amerikai őszi búzáról: