Házikert

Ezzel a néhány dologgal könnyen kialakítható egy rovarbarát kert

Agrofórum Online

Sokszor hallottuk már, hogy veszélyben vannak a beporzó rovarok, számuk egyre csökken, és ha eltűnnek, akkor annak súlyos következményei lesznek.

Az élelmiszertermelés szempontjából kiemelt fontosságú beporzó rovaroknak, és mellettük minden rovarfajnak szerepe van az ökoszisztémában, illetve a táplálékláncban. Amennyire lehet mérsékelni kell a számuk csökkenését, és ehhez egyénileg is hozzá tudunk járulni rovarbarát kert kialakításával.

Hogyan alakítható ki egy rovarbarát kert? 

Ahogy minden élőlénynek, a rovaroknak is élelemre, vízre és búvóhelyre van szükségük. A rovarok számára vonzó környezetet az alábbiakkal alakíthatunk ki.

  • Illatos, színes virágzó növények – A virágágyásokba érdemes őshonos, erős illatú, feltűnő színű virágokat ültetni, amik vonzzák a beporzó rovarokat. Ezek a virágágyások táplálékot nyújtanak a méheknek, zengőlegyeknek, pillangóknak.
  • Zavarásmentes gyepterületek – A kert egy nyugodt, az emberi tevékenységtől kissé távolabb eső sarkában érdemes meghagyni a füvet, hagyni, hogy magasra nőjön. Itt búvóhelyet és táplálékot találnak maguknak a rovarok.
  • Elhalt fatörzsek, levágott faágak – Ha az elhalt, illetve levágott nagyobb ágakat esetleg fatörzsdarabokat a kert félreeső zugában hagyjuk, számos rovar számára jelent táplálékot és búvóhelyet. A faanyag a lebomlás során pedig a talaj számára jelent tápanyagot. 
  • Komposzt – A komposztban számos lebontó szervezet talál magának élelmet és lakhelyet, a komposztból kikerülő szerves anyaggal pedig a kert ágyásainak talaját tudjuk javítani.
  • Rovarhotel – Menedéket biztosít a különböző rovarok számára, el lehet készíteni házilag, de vásárlásra is van lehetőség. 
  • Rovarölő szerek használatának mellőzése – Még ha vannak méhekre nem veszélyes rovarölő szerek, akkor is mellőzzük a rovarölők használatát a rovarbarát kertben.
  • Víz – Minden élőlény számára nélkülözhetetlen a víz, ezért érdemes egy tálban, cserépalátétben vizet kihelyezni a rovarok számára. Érdemes néhány nagyobb, a vízből kiemelkedő követ a tálba tenni, hogy arra leszállva tudjanak inni a szomjas rovarok.
Rovarhotel

A kertben a rovarok jelenléte nagyobb számban egyesek számára zavaró lehet, de ha a kert egy nyugodtabb, az emberi tevékenységtől távolabb eső sarkában alakítjuk ki a rovarbarát környezetet, akkor az emberek és a rovarok számára is élhető lehet a rovarbarát kert.

Képek forrása: pexels.com

Ezt az 5 hibát ne kövesse el a cserepes krizantémmal!

2026. szeptember 21. 14:10

Nem minden cserepes krizantém télálló. Mutatjuk, mire érdemes figyelni az öntözéstől a teleltetésig, hogy sokáig szép maradjon.

Mit tegyünk ősszel a kertben egy aszályos év után?

2026. szeptember 21. 05:40

Egy aszályos év után az ősz valójában nem lezárás, hanem felkészülés. Ilyenkor dőlhet el, hogy a következő évben ugyanazokat a problémákat ismételjük-e meg,

Most vágja vissza a muskátlit, vagy várjon tavaszig? Nem mindegy, hogyan telelteti

2026. szeptember 20. 11:10

A muskátli metszésének időpontját elsősorban az határozza meg, milyen körülmények között tölti a telet. Más beavatkozást igényel ősszel, és mást a tavaszi újraindulás előtt.

A gyep nem ellenség, de amit sokszor vele művelünk, az igen

2026. szeptember 20. 05:40

A jó gyep az, ami egészséges, használható, illeszkedik a kerthez, és nem igényel aránytalanul sok erőforrást.

Fontosabb az állati takarmány előállítása az emberi fogyasztású élelmiszereké helyett?

2024. december 11. 12:10

A „rovaripar” az állatok intenzív tenyésztéséhez szükséges takarmány előállítására fókuszál az emberi élelmiszertermelés helyett.

Rovarszkenner technológiát tesztel a Syngenta

2021. november 13. 06:36

A Syngenta és a Faunabit egy intelligens rovarszkenner technológia mezőgazdasági alkalmazását vizsgálja Hollandiában.

Széles körű, rovarokkal szembeni rezisztenciát eredményező géneket fedeztek fel

2021. augusztus 5. 07:39

A Wageningen Egyetem kutatói a lúdfű (Arabidopsis thaliana) esetében olyan géneket tártak fel, amelyek a zöld őszibarack-levéltetűn (Myzus persicae) kívül egyéb levéltetvek és liszteskefélék (Aleyrodidae) családjába tartozó fajok ellen is hatékony védelmet nyújtanak.

Melyik rovar szabálytalan alakú képlete látható a karácsonyfán?

2022. december 31. 04:36

Karácsonyfa hajtásán egy furcsa, kb. 2 cm-es, kemény, szabálytalan alakú képletet találtam, ami a levelekhez van rögzítve. Milyen rovar alakja lehet? Mit tegyek vele, gondolom a meleg lakás nem jó neki?