Környezetvédelem

Azbesztet találtak a népszerű magyar tó környékén is, egyre botrányosabb a szennyezési ügy

Agrofórum Online

Szombathely és Sopron után újabb helyen találtak azbeszttartalmú kőzúzalékot az utakon, egy kedvelt horgászhely is a listára került.

Sokkal kiterjedtebb azbesztszennyezés sújtja Nyugat-Magyarországot, mint azt az első hírek alapján gondolni lehetett. Mint ismert, idén áprilisban Szombathelyen bő 11 ezer négyzetméternyi területen azonosították a súlyos egészségügyi kockázatot jelentő, azbeszttartalmú kőzúzalékot. Nemcsak vaklármáról van szó, ugyanis az Oladi Plató nevű városrészben az egészségügyi határérték sokszorosát meghaladó azbeszttartalmat mutattak ki a levegőben.

A probléma Ausztriából ered, az antigorit néven számos nyugat-magyarországi építőanyag-kereskedésben forgalmazott, a szomszédos országból származó kőzúzalékból önkormányzatok és magánszemélyek egyaránt vásároltak. Használták parkolók, kocsibeállók, járdák, játszóterek, illetve közutak burkolásához is. A napokban kiderült, hogy a szennyezés Sopront is érinti, a laborvizsgálat 19 önkormányzati út esetében mutatott ki eltérő mennyiségű azbeszttartalmú kőzetet a településen.

Ezzel az eset még mindig nem körbehatárolható, május 13-án ugyanis egy népszerű magyarországi tóval kapcsolatban is rendkívüli felhívást tettek közé. A közösségi médiában megjelent figyelmeztetés a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségétől származik, és a Szombathelytől 14 kilométerre lévő Lukácsháza népszerű természeti látványosságával, az Abért-tóval (korábbi nevén Kőszeg-Lukácsháza víztározóval) kapcsolatos. Ezt az 1965-ös nagy árvíz után építették, a víztérfogata pedig bő 5 köbkilométer, vagyis nem lehet elbagatellizálni a tavat fenyegető veszélyt.

„A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatta a lakosságot és a horgásztársakat, hogy a Vas vármegyében észlelt, mára országos jelentőségűvé vált azbesztprobléma sajnos az Abért-tó melletti területeket is érinti. A NYUDUVIZIG mint vagyonkezelő az azbesztszennyezés lehetőségének kockázata miatt akkreditált mintavételt végeztetett az Abért-tó partján található parkolókban és utakon, amely igazolta az azbeszt jelenlétét az Abért-tó nagyparkolója, horgászparkolója, valamint az ezeket összekötő út esetében”

– olvasható a szövetség tájékoztatójában. Mindezzel együtt a horgásztevékenységet egyelőre nem függesztik fel, új parkolási lehetőségeket kijelölve próbálják megkerülni a problémát. Kiemelték, hogy a horgászat továbbra sem tiltott az Abért-tó teljes horgászati területén, de a parkolókat összekötő szervizutakon még gyalogosan és kerékpárral közlekedni is kizárólag saját felelősségre lehet.

Egyelőre bitumenes zárással védekeznek az azbeszt ellen Szombathelyen:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyetlen módon szerezhetünk vizet a magyar földekre, de még az ősz vége előtt lépnünk kellene

2026. szeptember 20. 09:10

Minden évben azon sopánkodunk, hogy hazánk területéről több víz távozik, mint amennyi beérkezik, a felesleggel tehát nem kezdünk semmit, és nem őrizzük meg a téli csapadékot sem.

Ecetfa metszése: egy rossz vágással még több sarjat kaphat

2026. szeptember 20. 07:10

Az ecetfa jól viseli a metszést, de a rosszul időzített vagy felesleges beavatkozás után még több hajtással és sarjjal találkozhat.

Elsivatagosodó Alföld – van megoldás?

2026. szeptember 10. 16:10

Az Alföld talajainak vízkészlete nagyban függ a Tiszától. A korábbi évek kevés csapadéka és az idei extrém aszály következtében a talajok vízkészletei kimerültek.

Különös tárgyak bukkantak fel egy sivatagban, 7 milliárd liter vizet takarítottak meg eddig

2026. szeptember 10. 13:10

A jövő útja a napenergia még nagyobb volumenű hasznosítása, és ebben nyújtanak segítséget az autonóm robotrajok.

Milliós támogatás a horgászközösségeknek

2020. november 2. 13:14

A jövőben már évente 1 milliárd forintot meghaladó pályázati-, illetve normatív alapú horgászszervezeti támogatások, új távlatokat nyithatnak a horgászközösségek előtt – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) éves beszámolóján.  

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport itthon

2019. május 23. 15:03

A horgászat értelmes szabadidőtöltés, és talán a fiatalok is rabjai lesznek egyszer.

Eredményesek a halgazdálkodási ágazatban bekövetkezett változtatások

2020. február 14. 09:32

Az egy főre jutó hazai halfogyasztás 2013 óta több mint 30 százalékkal növekedett, 5,1 kilogrammról 6,7 kilogrammra.