Hogyan egyeztessék össze az állattartók érdekeit a környezetvédelmi megfontolásokkal? Erről folyik most a vita a Brit-szigeten.
Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy nem feltétlenül előnyös, ha az ember megpróbál beavatkozni a természet rendjébe. Sok esetben mi vagyunk a felelősek bizonyos állat- és növényfajok kihalásáért, vagy az eredeti élőhelyükről való eltűnésükért – ez viszont nem jelenti azt, hogy ha korrigálni próbáljuk a hibánkat, azzal feltétlenül jót cselekszünk.
Bosszankodhatnak azok a brit gazdák is, akik a délnyugat-angliai Exmoor Nemzeti Park környékén tevékenykednek. A hatóságok ugyanis elhatározták, hogy szabadon engednek ott 20 fehérfarkú rétisast a következő három esztendőben, illetve további nyolc évben folyamatosan ellenőrizni fogják a ragadozómadarak ökoszisztémára gyakorolt hatását. A gazdák viszont már most attól tartanak, hogy a rétisasok felbukkanása ellehetetleníti az állattartást. Tény, hogy a hatalmas termetű madarak akár a kisebb bárányokat is a prédájuknak tekinthetik.
A terv ellenzői ilyenkor Skóciára mutogatnak, amelynek nyugati partjaira már évtizedekkel ezelőtt visszatelepítették a rétisasokat. A ragadozómadarak pedig azóta is jelentős károkat okoznak a gazdáknak, tavaly például a skót kormányzat 970 ezer fontos (bő 400 millió forintos) kártérítést volt kénytelen fizetni azoknak, akiknek az állatállományában kárt tettek. Az ilyen nagyságrendű összegek már képesek megingatni egy-egy farm pénzügyi biztonságát, arról nem is beszélve, milyen hatással van a tenyésztők mentális egészségére az állandó stressz és aggodalom.
Cumbriában, Anglia északnyugati részén szintén előkészítés alatt áll a rétisasok visszatelepítése, ám egy friss felmérés szerint a gazdálkodók, földtulajdonosok 85 százaléka nem támogatja ezt az ötletet. A juhtenyésztők szövetsége külön is aggodalmát fejezte ki a várható gazdasági veszteségekre és a veszélyeztetett állatjólétre hivatkozva.
A 2019-ben Skóciában szabadon engedett 45 rétisas nagyjából az elmúlt két évben lépett szaporodóképes korba, vagyis most fog eldőlni, milyen hatással lesznek az ökoszisztémára és az állattenyésztésre. Az ország nyugati részén már eddig is jelentős számú bárányt vesztettek a jószágtartók a különféle ragadozók miatt, most tehát egyáltalán nem hiányzik nekik egy újabb veszélyforrás.
Gyönyörűek és veszélyesek a skóciai rétisasok: