Nagyvilág

55 ezer forint fölé drágult a sertéshús kilója, elképesztő hírek szivárogtak ki az észak-koreai diktatúrából

Agrofórum Online

Évente egyszer kerül csak sertéshús az észak-koreaiak asztalára mostanság, a hírek szerint az élelmiszer kilója 55 ezer forint fölé drágult.

Miután Korea felszabadult a japán megszállás alól a második világháború végén, az országot az ENSZ határozata alapján szovjet és amerikai megszállási zónákra osztották. Az előbbiből jött létre a hivatalosan Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak nevezett Észak-Korea, amelyet 8 évtizede a Kim dinasztia tart az uralma alatt. Jelenlegi elnöke, Kim Dzsongun a nyugati taníttatása ellenére sem szakított elődei diktatórikus vezetési módszereivel, és az állam továbbra is az elzárkózás politikáját folytatja.

Viszonylag kevés megbízható információ szivárog ki Észak-Koreából, annyi viszont bizonyos, hogy gyakran történnek fennakadások az élelmiszerellátásban, és a mezőgazdaság sem 21. századi viszonyok közt termel. Érdemes fenntartásokkal fogadni az országból érkező híreket, de a kommunista állam polgárai nagy valószínűséggel valóban drámai élelmiszerhiánnyal és árdrágulással kénytelenek időről időre szembenézni.

A közelmúltban például arra derült fény, hogy a sertéshús kilónkénti ára már megközelíti a 160 ezer wonos rekordértéket Észak-Koreában. Ez magyar forintra átszámítva nagyjából 55 ezret jelent, ami kétségkívül elképesztő mérték, és az anyagiakban aligha dúskáló lakosok biztosan nem képesek megfizetni. Elemzők rámutatnak, hogy az áruhiány a 2019-ben kirobbant covid-járvány óta sújtja az országot, a sertéshús ára pedig ismét az akkori rekordmagas szintet érte el, ezáltal évente talán egyszer engedhetik meg az állampolgárok, hogy az asztalukra kerüljön.

12-szeres drágulás

Az elmúlt 7-8 évben a sertéshús árára a stabil emelkedés volt jellemző, ami arra utal, hogy Észak-Koreában képtelenek úrrá lenni a pandémia környékén kialakult válságon, és elegendő áruval ellátni az embereket. 2018-ban még bő 13 ezer wonba került a sertéshús kilója a főváros Phenjanban, és ez a 4600 forintnak megfelelő ár ugrott mostanra a 12-szeresére. A hírek szerint 2019-ben az afrikai sertéspestis is nagy pusztítást végzett az észak-koreai állatállományban, és ennek negatív hatásai napjainkig érezhetők.

A kommunista államban korábban a háztáji sertéstartás is elterjedt volt, a 2019-es év viszont ezen a téren is választóvonalat jelentett és komoly visszaesést hozott. A sertéshús jelenlegi áráért körülbelül 3,5 kilogramm rizst vagy 9 kilogramm kukoricát lehet venni, így érthetően nem sokan áldoznak rá. Helyette csirkét és kacsát esznek, míg a marhahús fogyasztása a „köznép” körében szigorú korlátozás alá esik.

Észak-koreai ételkalauz – ezt eszik a kommunista államban:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Nőhet a baromfihús ára

2020. január 21. 10:35

A sertéshús tavaly 20 százalékkal drágult, miközben a baromfitermékek ára alig emelkedett, sőt, például a csirkemellfilé ára, ami pedig prémium terméknek számít, még kissé lejjebb is szállt.

30 százalékot drágult egy év alatt a sertéshús - ez még nem a vége

2019. augusztus 26. 09:34

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz.

A kolbásztérkép meghódítása

2019. július 9. 10:54

Ahány ház annyi kolbász, annyi hagyomány, és annyi érték … Mindig is bakancslistás tervünk volt, hogy egyszer ellátogassunk Békéscsabára, és egy nap alatt beszerző körút keretében végigjárjuk a nevesebb kolbászkészítők házát. Ellátogattunk tehát 7 neves kolbászkészítőhöz, hogy szerezzünk a hőn áhított kolbászokból.

A sertéshús- és baromfihús-ágazat a járvány nagy vesztese

2020. május 27. 10:16

Mindkettőben kettős vírushatás volt érzékelhető, hiszen a sertések esetében az afrikai sertéspestis a világpiacot is jelentősen befolyásoló módon Kínában is súlyos válságot okozott, illetve a baromfikat is érintette egy komolyabb vírus.