12℃ 6℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Növénytermesztés

Jedlik-díjat vehetett át Láng László búzanemesítő

MTI

A Jedlik-díj az egész búzanemesítési kollektíva munkájának elismerése, az eredmény nem egyetlen ember munkája; a különböző szakterületek összedolgozásával jön létre egy új növényfajta - mondta Láng László díjazott búzanemesítő az M1 aktuális csatornán pénteken.

Kifejtette, hogy a növénynemesítés olyan hosszú távú kutatási terület, amit a nemesítők nem nulláról kezdenek, mindenki csatlakozik egy folyamatban lévő nemesítési programhoz. Mint mondta, ő negyven évvel ezelőtt csatlakozott Martonvásáron egy sikeres intézet sikeres programjához, ahol az elmúlt évtizedekben dolgozott.

Az agrármérnök szerint az a legszebb a szakmájában, hogy a termesztők folyamatosan értékelik a munkáját. Mindig sikerült olyan fajtákat előállítaniuk, ami az adott kor igényeinek megfelelt, termőképességben, minőségben, és termésbiztonságban egyaránt – fejtette ki.

A Jedlik Ányos-díjat hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan adja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minden évben a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységért, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként. Láng László agrármérnök, mezőgazdasági genetikai szakmérnök, mezőgazdaságtudományi doktor és kandidátus. Az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetében dolgozik. A közreműködésével nemesített búzafajtákat termelik az ország búza vetésterületének több mint felén. 67 őszibúza fajta, 6 őszi durumbúza, 1 tavaszi zab és egy őszi zab társnemesítője. 3 szabadalma, 66 növényfajta szabadalma és növényfajta-oltalma és 24 folyamatban lévő növényfajta-oltalmi bejelentése van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak a fele repce érkezik – mi történik az EU-ban?

2025. szeptember 15. 13:10

Az EU repceimportja 2025/26 első két hónapjában csaknem megfeleződött. Mi áll a háttérben, és mire számíthatunk a folytatásban?

Melyik őszi búza fajtát érdemes választani? Itt a friss eredmény

2025. szeptember 9. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK 18. alkalommal megszervezett őszi búza fajtakísérletei objektív adatokkal támogatják a gazdálkodókat a fajtaválasztásban

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

2025. szeptember 8. 12:40

Új szabályok védik a gazdákat a felvásárlókkal szemben: csak előre rögzített feltételek mellett lehet minőségi kifogást emelni.

Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése + videó

2025. szeptember 2. 16:10

Valóban érdemes-e, egészséges-e teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.

A szépen zöldellő vetés rejtett buktatói

2024. január 18. 11:40

A télből kifelé haladva a határt járó gazdálkodók, de az egyszerű utazók is szeretnek elgyönyörködni a tájban, amelyet ilyenkor leginkább az őszi vetések tesznek színesebbé.

A vártnál nagyobb lehet az amerikai szójababtermés

2024. május 10. 10:10

Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce olcsóbb lett.

Romlottak az uniós búza és az árpa hozamkilátásai

2019. április 15. 09:47

Öröm az ürömben, hogy még a mérsékelt előrejelzés is 14 százalékkal magasabb érték a tavalyi terméseredménynél.

A betakarítási kilátások csökkenése miatt ugrottak meg az árak

2023. január 13. 06:36

A búza határidős ügyletei a dráguló kukorica és a szójabab átgyűrűző támogatása miatt emelkedtek.