Az őszi búza a hazai környezeti és termesztéstechnológiai viszonyok mellett fungicides védelem nélkül csak rendkívül ritka, kivételes esetekben termelhető eredményesen. Kórokozók hosszú sora vár arra, hogy a már földbe került búzából táplálkozhasson, azon szaporodhasson és a végén a termelő magtára és pénztárcája helyett saját populációját gyarapítsa.

Az őszi búza alapvetően nem egy kényes növény, de intenzív termesztése során azért ki kell szolgálni. Ugyanakkor a búza növényvédelmében – sajnálatos módon – még mindig élnek olyan dogmák, védekezési sémák, beidegződések, amelyekről már kiderült, hogy a valósággal és a gazdasági gyakorlattal néha még köszönő viszonyban sincsenek.

Zászlós levél bonyodalmak

Az első és legfontosabb az a régi és kártékony beidegződés, amely a zászlós levél védelmének egyfajta kizárólagosságot, privilégiumot ír elő. Való igaz, hogy az őszi búza esetében a zászlós levélnek a növényi asszimiláták megtermelésében kiemelt jelentősége van. Ugyanakkor meglehetősen sok olyan betegsége van a búzának, amely az alsó levelekről terjed felfelé és a zászlós levél elérése előtt már kolonizálta az összes többi levelet és már addig a pontig tetemes levélveszteséget idézett elő, amely majd termésveszteségben fog aratáskor realizálódni.

Ha jobban belegondolunk, a zászlós levél kiterülése és a teljes kikalászolás között általában nem túl sok idő telik el. Tehát a fuzáriózis ellen jó eséllyel – és nagyon helyesen – a szinte minden termesztő által elvégzett kalászvédelem egyúttal jó védelmet nyújthat a zászlós levél számára is. Minden olyan permetlé csepp, amely nem találja el a kalászt, az igen jó eséllyel a búza levelein fog landolni, védelmet nyújtva a levélzetet fenyegető kórokozókkal szemben.

Nagyon sok növényvédőszer-gyártó, -forgalmazó cég a fuzáriózis elleni védelemre valamilyen azol + strobilurin kombinációt ajánl. És nem véletlenül. Az ilyen kombinált hatóanyagú készítményekben a triazol komponens végzi a fuzáriózis elleni „munkát”, míg a fuzáriózis ellen gyakorlatilag hatástalan strobilurin komponens a hosszabb hatástartamával az egyéb kórokozókat tartja féken. Azokat, amelyek döntően nem a kalászt, hanem a levélzetet támadják.

Virágzáskor permetezni kell

Ez a szintén káros beidegződés sok esetben tehető felelőssé a magas szintű fuzárium fertőzésekért. Való igaz, hogy a kalászt támadó Fusarium fajok inváziója iránt az őszi búza virágzáskor a legfogékonyabb. De a fogékonyság már a kalászhányás idején is magas értéket ér el és a virágzás idején elért csúcsról a viaszérés kezdetéig csak kis mértékben csökken. Ez viszont akár azt is jelentheti, hogy ha az időjárási helyzet indokolja, egy második, fuzáriózis elleni védelmet is be kell iktatni a technológiába.

Viszont ez a fuzáriózis elleni egy, esetleg két védekezés lehet szinte az egyetlen stabil pont minden évben a fungicides kezelések tervezése során. Szinte minden egyéb fungicides kezelés esetén a fajta fogékonysága, a termesztési körülmények (pl. elővetemény, talajművelés jellege stb.), valamint a jelenlévő kórokozók fertőzési nyomása határozza meg, hogy a búzánkat hányszor, mikor és mivel kezeljük.

Hány kezelés szükséges?

A hazai búzatermesztő gazdák jelentékeny hányada – főképp gazdasági okokból – még mindig olyan sémákban gondolkodik, hogy évi 1, 2 netán 3 védekezést eleve be is terveznek a búza termesztési technológiájába. Esetleg szinte teljesen függetlenül attól, hogy egy adott táblán azt a búzaállományt éppen veszélyeztetik-e a betegségek, vagy sem.

Nyilvánvalóan meglehetősen ritka az az eset, amikor a vegetációs időszak során egyedül csak a kalászok igényelnek védelmet a fuzáriózis ellen és a lombozatot semmiféle kórokozó támadása nem fenyegeti olyan mértékben, hogy az fungicides védelmet igényeljen. Extenzív termesztési viszonyok és/vagy bizonyos gazdasági okok mellett többszörös és kellő mértékű rezisztenciával rendelkező fajta esetében működhet is az egy kezeléses technológia, de a természet gyakorta „megtréfálhatja” az ilyen spórolós technológia követőit.

Szinte az összes levélbetegség kórokozójának egy adott területen lévő populációja különböző biológiai rasszok keverékéből áll. És ez a rasszkeverék meglehetősen instabil.

Gyakori eset pl. a rasszváltásairól hírhedtté vált sárgarozsda (Puccinia striiformis) esetében, hogy az ország egymástól 100-150 kilométernyi távolságra levő két pontján egy adott fajta teljességgel másképp reagál a sárgarozsda-fertőzésre. Ennek oka egyértelműen a kórokozó genetikájában, illetve a helyi szinten jelenlévő rasszokban keresendő. Így könnyen előfordulhat az a faramuci helyzet is, hogy ugyanazon fajta egy adott területen az egyik évben megbízható rezisztenciát mutat egy kórokozóval szemben, majd a következő évben látványosan összeomlik.

A korábbi években, gyakorlatilag 2014 óta hazánkban kellően durva pusztítást bemutató sárgarozsda esetében ráadásul előfordulhat az áttelelés is. Bár az elmúlt tél igencsak kemény, fogcsikorgató hidegeket hozott, de teljesen nyugodtak azért ne legyünk! Bár a sárgarozsda uredo micéliuma és uredo spórái –10 °C alatti hőmérsékleten elpusztulnak és az elmúlt télen voltak –20 °C-os fagyok is, de lehetnek olyan mikroklimatikus foltok szerte az országban, ahol valamilyen ok miatt a sárgarozsda valamekkora populációja sikeresen áttelelt. Sárgarozsda-áttelelés esetén viszont nem szabad várni, míg a kalászvédelemmel majd valamikor kijuttatandó fungicid megoldja a problémát.

Hazai szinten így inkább két kezeléssel számolhatunk az őszi búza fungicides védelme során. A második az, amelyik „rögzítve van” a fuzáriózis elleni védekezés miatt. Okoskodni, mérlegelni és végső soron dönteni tehát csak az első kezelés tekintetében van lehetőségünk.

Mikor és mi ellen?

Az őszi búza lombvédelme során célszerű teljes mértékben a helyi, táblaszintű előrejelzésre a saját magunk végezte szemlézésekre alapozni. A zöld felületek védelme során nyugodt szívvel szakadjunk el a korábbi sémáktól. Akkor permetezzünk, amikor tényleg ott van egy adott kórokozó és akkora mennyiségben van jelen, hogy az már veszélyes. Lehet olyan évjárat is, hogy szinte mindegyik kórokozó csak minimális, védekezést messze nem igénylő populációja van csak jelen a búzákban. És van, lesz olyan eset is, amikor a búza lombozatának védelmét egy kezeléssel nem fogjuk tudni megoldani. Erre leggyakrabban akkor kerülhet sor, ha valamelyik kórokozó nagyon korán vonul fel akkora tömegben, amely már a vegetáció legelején súlyos mértékű lombkárosodást okoz.

Az egyik ilyen lehetséges veszélyforrás a szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) korai, drasztikus fellépése lehet (1. kép). Ez a kórokozó szinte mindig, minden búzaállományban jelen van valamilyen mértékben. Mivel a tarlómaradványokon telelő nekrotróf szervezetről van szó, a forgatás nélküli talajművelés és a monokultúra nagyon kedvező feltételeket teremthet a felszaporodásához. Kedveli a hűvösebb időjárást, széllel a nagyon könnyű konídiumai révén kiválóan terjed. Nagyon nedvességkedvelő kórokozó.

A szeptóriás levélfoltosság súlyos korai fellépésére általában akkor számíthatunk, ha az elővetemény és a talajművelés adta hátrányokat a tábla fekvése (alacsonyan fekszik, vízállásos stb.), vagy az időjárás még tovább súlyosbítja. A kórokozó nem csapadék, csak nedvesség kedvelő. Állandóan párás, alacsony fekvésű területen a folyamatos pára miatt kialakuló vízfilm a leveleken épp elegendő a számára. Az elmúlt év kora tavaszán már bokrosodás idején okozott helyenként erős fertőzéseket ez a kórokozó, emiatt több termelőnek is külön menetben kellett védekeznie ellene.

A hazánkban az elmúlt 3 évben oly hírhedtté vált sárgarozsda ellen is szükséges lehet egy rendkívüli, kora tavaszi védekezés (2. kép). Ez a kórokozó ugyan valószínűleg nem, vagy csak lokálisan és kis populációval tudta átvészelni az elmúlt telet, de ahol mégis áttelelt, ott a jelenlétét mindenképpen észlelni és felismerni szükséges.

A sárgarozsda tavasszal nehezen vehető észre. Sok esetben csak egy amorf sárga folt észlelhető a búza levelén, általában a levél csúcsa közelében. Sokszor nem is sporulál, de ha igen, akkor is foltszerűen, nem sorokba rendezve neveli ki a pusztulákat és döntően a levélnek csak az egyik, a talaj felé eső oldalán. Az ilyen áttelelő foltok felderítése komoly feladat, gyakran és részletesen át kell nézni a búzatáblákat.

Fontos tanulsága a 2016. évnek, hogy a sok helyütt tömeges áttelelés miatt nagyon korán végrehajtott első fungicides kezelések hatása a hosszabb tenyészidejű fajták esetében nem tartott ki a virágzásig. Több esetben a májusban már szélsőségesen nagy intenzitással szaporodó, terjedő sárgarozsda ellen a kalászvédelem előtt 8-10 nappal védekezni kellett a nagymértékű lombvesztés megakadályozása végett.

A sárgarozsda az áttelelés után, amíg csak az atípusos, foltszerű tüneteit mutatja, nem, vagy csak rendkívül kis intenzitással terjed. Tehát egy április eleji időpontban, amikor pl. szeptória ellen szükséges lehet egy rendkívüli védekezés, a sárgarozsda jelenlétének észlelése esetén kicsit még várhatunk. Ez a betegség csak akkor kezd rohamos terjedésbe, amikor a tipikus, csíkos levéltünetek megjelennek. Ekkor az áttelelő foltok szűkebb körzetében pár tucat növényen lehet az új, már tipikus csíkos tüneteket tapasztalni. Ez a védekezés helyes időpontja. Jó eséllyel egy ilyenkorra időzített fungicides kezelés a sárga rozsdát (és minden, akkor a lombozaton jelenlévő kórokozót) olyan mértékben visszaveti, hogy a következő, már a kalász védelmét célzó fungicides kezelésig problémát nem fog már okozni.

A harmadik betegség, amely esetlegesen kiprovokálhat egy kora tavaszi gombaölő szeres állománykezelést, az a gabona lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) (3. kép). Ez a biotróf kórokozó már ősszel is megjelenhet a búza levelein. Szerencsére a rendkívül fagyos, hideg tél az esetlegesen kialakult lisztharmattelepeket a megbetegített levélzettel együtt jó eséllyel elpusztította. Ezért 2017 tavaszán korai, erőteljes lisztharmat fertőzéssel nem kell számoljunk.

Hogy tovább borzoljuk a kedélyeket: Van egy negyedik lehetőség is, amikor szükség lehet egy kora tavaszi fungicides beavatkozásra. A búza fahéjbarna levélfoltossága (Pyrenophora tritici-repentis) erős primer, aszkospórás fertőzése esetén állhat elő ilyen helyzet. Ez a kórokozó a búza és a tritikále tarlómaradványain telel át és monokultúrás termesztésben, főképp, ha forgatás nélküli talajművelést is alkalmazunk, nagy fertőzési nyomással támadhatja döntően a bokrosodás utolsó fázisaiban a búzát. Ez a primer, aszkospórás fertőzés csak a monokultúrás állományokat sújthatja. A kórokozó aszkospórái nagyon nehezek, így 5-8 cm-nél messzebb nem jutnak el. Ezen a távon belül kell, hogy zöld, élő gazdanövényre leljenek.

A korai DTR-fertőzés (búza fahéjbarna levélfoltossága) könnyen felismerhető a kerek, vagy rombusz alakú foltokról, a sárgás udvarról a folt körül és a folt közepén levő parányi, sötét infekciós pontról. Súlyos helyzet akkor állhat elő, ha a kedvező agrotechnikai feltételek mellett csapadékos idő is segíti a kórokozót és a búza is viszonylag fejletlen. A védekezésnél fontos ügyelni arra, hogy a kiválasztott készítménynél (amennyiben van lehetőség dózisválasztásra) az alkalmazható maximális dózissal permetezzünk.

E négy eset bármelyikének fennállása esetén szükséges lehet a szokásosnál sokkalta korábban megejteni az első fungicides kezelést. Esetleg annak a tudatában, hogy a kalászvédelem időpontjáig lehet, hogy még egyszer be kell avatkozzunk fungicidekkel a búzánk védelme érdekében.

Amennyiben semmiféle ilyen különleges állapottal nem találkozunk, úgy a búza állományokat mind addig ne kezeljük feleslegesen, kórokozók veszélyes mértékű jelenléte nélkül, amíg valamelyikük olyan szinten nem jelenik meg, amely már szükségessé teszi a védekezést. Az időzítésben segítségünkre lehet a különböző növényvédőszer-gyártó és -forgalmazó cégek előrejelző hálózata, amely nagy intenzitással figyeli a kalászosokban előforduló kórokozók országos előfordulását.

Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy nyitott szemmel járjunk a határban, gyakorta és alaposan vizsgáljuk át a szántóföldi kultúráinkat. A jó gazda szeme elől nem tud egy növénybetegség sem elbújni. És az időben történő észlelés már fél siker a hatékony védekezésben.