Eltolódtak a hangsúlyok a hazai halgazdálkodásban, ehhez kell az érintetteknek alkalmazkodni – derült ki a rövid és a hosszú távú feladatokról, célokról a MAHAL halak napi szakmai rendezvényén.
A március 20-i Halak Napja eddig amolyan ,,féllegális” esemény volt az éves – a hazai és nemzetközi környezet- és természetvédelmi jeles napokat összegző – zöld naptárban. Hivatalossá tételét a Magyar Haltani Társaság kezdeményezte, és az ügyet 2017-es közös döntésük nyomán támogatta a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOS), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL), valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete is.
Így tavaly és 2018. március 20-án – félhivatalosan – meg is tartották a Halak Napján esedékes szakmai rendezvényt. A mostani, keddi eseményen elhangzott, az FM hamarosan beadja azt az országgyűlési határozattervezetet, aminek elfogadása után a szakmai és társadalmi szervezetek jövőre akár már „jogszerűen” is népszerűsíthetik a halakat e tavaszi napon.
Van is miért a halakkal kapcsolatos ismereteket növelni, hiszen – ahogy Juhász Lajos, a Magyar Haltani Társaság alelnöke a keddi konferencián megjegyezte – egyfelől jelentős emberi táplálékforrás, másfelől mert a 90 hazai halfaj között több veszélyeztetett faj is van. Viszont Urbányi Béla, a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára egy másik fontossági szempontot emelt ki. Mint mondta, azzal, hogy 2016-ban megszűnt a kereskedelmi célú halászat a magyarországi természetes vizeken és ennek nyomán a MOHOSZ helyi szervezetei kezelik az állami tulajdonú vizeket, a – más társágazatokhoz képest hátrányos helyzetű, kicsi és sebezhető – mezőgazdasági haltermelési ágazatban szereplőknek és a horgászközösségnek immár közösen kell tevékenykedniük a halgazdálkodás terén.
Ugyanakkor leszögezte, nincs ellentét a felek között, ellenben a hangsúlyok eltolódtak, amihez mindenkinek alkalmazkodnia szükséges. Immár a természetes vizek halgazdálkodási hasznosításánál a horgászat és a horgászturizmus fejlesztése, a haltermelés-támogatásban pedig a horgászati célú termelés élvez elsőbbséget.
Urbányi Béla szerint az új irányú fejlődéshez mindenképpen szükséges a horgászszervezeteknél a koordinált és komplex igényfelmérés, a termelőknél pedig a kapacitás- és szándékfelmérés – már csak azért is, mert mint mondta, az előbbiek közül nem mindegyik van tisztában azzal, hogy milyen fajú halakat rejt az általa kezelt terület és milyen fajták kifogására van valódi igény.
Mindezek ismeretében szükség lesz szerinte többéves ciklusú tervezésre (benne ármeghatározással, piaci előrejelzéssel), tartós termeltetési – árgaranciát is tartalmazó – megállapodásra, a halkereskedők szerepének tisztázására, valamint a MOHOSZ és a MAHAL által közösen működtetett online halpiac kialakítására is.
A termelés elősegítése érdekében szükség lesz a genetikailag is megfelelő anyaállományok begyűjtésére és területi fenntartására, szaporítására, továbbá a „horgász méretű” és a víztípusra megfelelő fajok és korosztályok meghatározására, ezek halgazdálkodási tervbe való illesztésére. A fenntarthatóság pedig a halélőhelyek folyamatos monitorozásával, illetve azok időszakos – a vízminőséget, a táplálékbázist és a haleltartó-képességet célzó – felmérésével érhető el.
Urbányi Béla szerint azt kell elérni, hogy a hazai vizekbe lehetőleg magyar hal kerüljön, lévén az őshonos magyar halállomány nemzeti kincs. A telepített standard őshonos fajok közé tartozik a ponty, a süllő, a csuka, a harcsa, a kecsege, a dévérkeszeg, a karikakeszeg és a bodorka, a telepítésre javasolt őshonosak közé pedig a compó, a széles kárász, a balin, a kősüllő, a csapó sügér, a menyhal, a márna, a jászkeszeg, a paduc, a szilvaorrú és a vörösszárnyú keszeg, valamint a domolykó. Úgy vélte, a nem invazív, idegenhonos fajokat (amúr, pisztrángsügér, tokfélék) érdemes „megtűrni” a vizekben, míg az inváziós, idegenhonos fajokat (ezüstkárász, busák, törpeharcsák) már nem szabadna telepíteni, legfeljebb alkalmilag vagy folyamatosan szelektálni.
– Az állami tulajdonban lévő természetes vizek kiemelkedő természeti és társadalmi értéket jelentenek, így a horgászok a halgazdálkodás terén megkapott lehetősége egyben komoly felelősség is. Itt a közfeladat és a közérdek valóban találkozik, és e keretek között közel 440 ezer horgászt kell kiszolgálni – tette hozzá a tanszékvezető.