Olyan, mint egy lyukas kád – állítja egy friss dokumentumfilm az aszály által sanyargatott Homokhátságról, ahol lassan sivatagi körülmények alakulnak ki.
Az idei aszály minden korábbinál súlyosabb volt a 21. század Magyarországán. A három nyári hónapban 10 olyan nap volt, amikor a nappali csúcshőmérséklet meghaladta a 40 Celsius-fokot, miközben júniustól augusztusig országos átlagban csupán 74 mm csapadék hullott. A klímaváltozás leginkább a Homokhátságot sújtja, amely a két legnagyobb folyónk közt végignyúló, közel 1 millió hektáros terület. A rengeteg homokot a nyugatra mozduló Duna hagyta hátra, és a középkorban már szaharai képet mutatott a táj. A futóhomok lehetetlenné tette a mezőgazdasági termelést, de a szálló por egészségügyi problémákat is okozott.
A Homokhátság kiszáradása ma is az Alföld egyik legsúlyosabb környezeti problémája. A WWF Magyarország gondozásában és a MOSAIC projekt keretében friss helyzetkép készült róla egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában, amelynek első részét a napokban tették nyilvánossá a YouTube-on (lásd a cikkünk végén). A szívszorító jelenetekből jól látható, hogyan mentették már évekkel ezelőtt is a halakat az egyre apadó vizekből, amelyek napjainkra teljesen el is tűntek. Az őszig 230 mm csapadék esett azon a vidéken, ami a kiváló minőségű talajokat is próbára teszi, nemhogy a homokot.
Egyszer már orvosolták
A középkori elsivatagosodást végül sikerült megoldani homokfásítással. A növények egyrészt megkötötték a homokot, de sokat segített az is, hogy Mária Terézia idejétől, a 18. századtól legeltetni sem lehetett a területen, így a degradációs problémák kiváltói megszűntek. Szakemberek szerint ma katasztrófát okoznánk, ha erdőket telepítenénk Magyarország félsivatagos részére, vagy a Dunát és a Tiszát összekötő csatornával orvosolnánk a bajt, ami csak laikus szemmel tűnhet jó ötletnek.
„A hetvenes években már volt egy hosszabb aszályos időszak, azt sem tudta teljesen kiheverni a táj”
– mondja a dokumentumfilm megszólalóinak egyike, míg más arra hívja fel a figyelmet, hogy a Duna–Tisza közén a talajvíz csak csapadékból tud pótlódni, márpedig másfél évtized alatt 6–8 milliárd köbméter víz tűnt el a talajvízkészletből.
Egyre inkább a sivatagosodás felé tartunk, már nem sok választ el bennünket attól, hogy ismét mozgó homokdűnék jelenjenek meg a Homokhátságon. A bajt a természetvédelem vette észre elsőként, nagyjából 40–50 éve, míg a mezőgazdasági termelők az öntözés, illetve az aszálykár miatti kompenzációk miatt sokáig csendben maradtak.
Érdemes végignézni a sorozat első filmjét:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!