Növényvédelem

Meghallgatta a növényeket a mesterséges intelligencia, elképesztő dolgokat fedezett fel

Agrofórum Online

A rovarkártevők elleni védekezésben óriási előnyt jelentene, ha a rágcsáló, szívogató károsítókat már a látható tünetek megjelenése előtt észlelhetnénk. Erre mostantól van is mód.

A mesterséges intelligencia (AI) mezőgazdasági alkalmazása még gyerekcipőben jár, de egyre szélesebb területekre terjed ki. A Kansas Állami Egyetem kutatói most a kultúrnövények soraiban „hallgatóztak” vele, és rendkívül érdekes dolgokra bukkantak. Az eredmények természetesen nem öncélúak, jelentősen javítható általuk a kártevők elleni védekezés hatékonysága.

A kutatók az emberi érzékszervek által nem észrevehető, rendkívül apró növényi vibrációk észlelése, rögzítése után az AI-t is bevonták a munkába, és az adatok analizálásával még azelőtt fel tudták fedezni a rovarkártevőket, hogy azok terméskárosítása láthatóvá vált volna. A kísérletet első körben szójatáblákon végezték, és valóban sikerült „rovarhangokat” gyűjteniük a nagy érzékenységű berendezéseikkel. Napokra kihelyezték a mikrofonokat a kísérleti tábla kiválasztott növényeihez, amelyeken aztán a rovarok aktivitására is bizonyítékokat gyűjtöttek.

Az Insect Eavesdropper nevű (magyarul: rovar-lehallgató) tudományos eszköz képes megbízhatóan felfedezni, azonosítani és számszerűsíteni is a rovaraktivitás mértékét. Erre csupán azokból az apró növényi rezgésekből következtet, amit az embereknek esélyük sincs érzékelni. Eddig nagy gondot jelentett, hogy a károsítók jelentős része a növény belsejében, esetleg a talajszint alatt, vagy olyan időszakban rágcsálta, szívogatta a kultúrnövényeket, amikor észrevehetetlen maradt, és ezáltal csak későn lehetett észlelni a jelenlétüket.

Rezgéseket keltenek

A rovarok azonban elkövetik azt a „hibát”, hogy a növények károsításakor rezgéseket keltenek. Ezeket sikerült most felfogniuk a kansasi kutatóknak, természetesen a növények további károsítása, feláldozása nélkül. Az eredmények birtokában a gazdák képesek lehetnek majd igen korai döntéseket hozni a beavatkozásról, ráadásul célzottan, a fertőzött területekre koncentrálva.

Bár az eljárás egyszerűnek tűnik, a végrehajtása során elképesztő mennyiségű adat keletkezik, amit a tudós csoport képtelen lenne egyedül feldolgozni és elemezni. A felvett kiváló minőségű hangfájlokat a gépi tanulási modellek segítségével elemzik, az AI a rovarkártevőkre jellemző hangmintázatokat keresi ki az adattengerből. Az eddig az emberi megfigyelésekre alapozott növényvédelmi beavatkozások mostantól sokkal eredményesebbek lehetnek, hiszen az újfajta rendszer azonnal észleli a szokatlan aktivitásokat a táblán és riasztást ad róluk.

Részletesebb magyarázat a rovar-lehallgatásról:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Skorpiónak néz ki, de a kertünkben vadászik! Ne bántsuk ezt a bogarat!

2026. október 9. 07:10

Skorpióként fenyeget, kellemetlen szagot áraszt, mégis hasznos lakója lehet kertünknek. Ismerjük meg a bűzös holyvát!

Új Uniós zárlati károsító jelent meg hazánkban, a pöttyös lámpahordó-kabóca

2026. szeptember 27. 16:10

Idén nyáron, az Unióban először nálunk jelent meg a pöttyös lámpahordó-kabóca. A kártevő komoly veszélyt jelent, főként a szőlő- és gyümölcsültetvényekre.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Miért ment tönkre néhány hét alatt egy életerős szilvafa?

2026. október 3. 04:36

Néhány hét alatt egy életerős, egészséges szilvafa teljesen tönkrement. Mi lehet ez, és mit tudok ellene tenni?

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

A borsó-aknázólégy

2019. január 19. 05:38

Az inváziós kártevők sorozatban ezúttal a borsó-aknázólégy földrajzi elterjedését, biológiáját, tápnövénykörét és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.

Új megoldás a repce tavaszi rovarkártevői ellen

2021. január 25. 08:22

A kertészeti kultúrákban már jól ismert etofenprox hatóanyagú Trebon OSR, új és hatékony lehetőség a repce növényvédelmében.