Agrárközélet

2010 óta több mint duplájára nőtt a hazai mézfogyasztás

MTI

A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból.

Feldman Zsolt szombaton Jászberényben, a 31. nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó megnyitóján közölte: az egy főre jutó éves mézfogyasztás a 2010-ben jegyzett mintegy 30 dekagrammról csaknem 80 dekagrammra emelkedett. Ez egy szép ugrás, még annak tudatában is, hogy a Nyugat-Európában ennél jóval több mézet esznek.

A magyar méhészek által előállított méz többletét „javítómézként” döntően a német, a francia és az olasz piacon kell értékesíteni – tette hozzá.

Közölte: Magyarország a minőségi mézben érdekelt, nem véletlenül lett lharcosa annak a folyamatnak, hogy az Európai Unió tegyen lépéseket az Európába máshonnan érkező „silány” mézek, mézkészítmények beáramlásának megakadályozására. E termékek minősége ugyanis bizonytalan, ráadásul árletörő hatással voltak a magyar mézekre – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár kitért arra, hogy a méhészetnek az agrárium többi ágazatához hasonlóan meg kell küzdenie a kihívásokkal, így az értékesítés gondjaival, a klímával vagy az állategészségügy nem kívánatos fejleményeivel. Mint megjegyezte, elég csak idei „bolond tavaszra” gondolni, amely szélsőséges fordulataival nemcsak az embereket viselte meg, hanem a méhek teljesítőképességét is rontotta.

Feldman Zsolt az elmúlt hónapokban bekövetkezett, különösen nagy mértékű méhpusztulásokkal kapcsolatban azt mondta: ez is megmutatta, milyen szoros szakmai párbeszédre, napi szintű együttműködésre van szükség a méhészek és a mezőgazdasági területek gazdái között.

A felelős mezőgazdasági termelés és a felelős méhészkedés csak együtt lehet sikeres, „ha hibázik az egyik, annak nagyon komoly következményei vannak a másik oldalon” – tette hozzá, jelezve, a tömeges méhpusztulás okainak feltárására még folynak a vizsgálatok.

„Abban a legeltökéltebbek vagyunk, hogy az agrártermelési oldalon minden olyan észszerű és működőképes szabály, illetve gyakorlat megvalósítását segítsük, amely védi a méheket és ezáltal a magyar méhészeket” – hangsúlyozta Feldman Zsolt.

A jászberényi méhésznapon csaknem kétszáz szakmai kiállító, hagyományos árus vett részt termékeivel.

Magyarországon mintegy húszezer méhész van, a méhészetek mintegy 1,2 millió méhcsaládot tartanak. Az éves méztermelés az elmúlt tíz évben az időjárás és az egyéb körülmények függvényében 15 és 30 ezer tonna között alakult. A méhészetek alapterméke az akácméz, amely már hungarikumnak számít. Magyarország évente mintegy 20 ezer tonna mézet exportál, döntő hányadát az Európai Unió országaiba. A belföldi mézfogyasztás 7-8 tonna évente.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Érdekességek a mézről

2023. október 14. 05:40

Mi is pontosan a méz? Melyik fajta hungarikum? Melyik mézet nevezzük krémméznek, és melyiket vaddohányméznek? Milyen régi az ismeret a méz jótékony hatásáról, és melyik fajta méz a világ legdrágább terméke?

Novemberben lejár a méhcsaládszám változás bejelentésének határideje

2020. október 9. 09:47

A Nébih a bejelentett és nyilvántartott adatokat a kifizetési kérelmek ellenőrzése céljából, illetve a támogatható méhcsaládok számának igazolása végett átadja a Magyar Államkincstárnak.

Méhcsaládok segítenek a környezet állapotának felmérésében

2022. május 25. 11:36

A Soproni Egyetem kutatói által kifejlesztett biomonitoring módszer lényege, hogy a méhcsaládok által begyűjtött anyagok kémiai elemzéséből következtetnek a környezet állapotának felmérésére.

Fontos a tömeges méhpusztulások felderítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatás teljesítése!

2019. április 25. 08:04

Az április elején indult felmérés célja a tavalyi nagymértékű méhpusztulás okainak felderítése.