Szőlő-Bor

Folyamatosan csökken a hazai borászatok száma

MTI

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglalkozó magyar cégek száma, ezzel párhuzamosan a szektor árbevétele évről-évre emelkedett - derült ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Az Opten MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint, míg 2015-ben közel 900 borkészítő vállalkozás működött Magyarországon, addig idén már csak 835.

Közölték: 2015-ben a borkészítő vállalkozások éves nettó árbevétele meghaladta a 102 milliárd forintot, a tavalyi évet több mint 108 milliárd forinttal zárták.

Kiemelték, hogy az árbevétel növekedésében jelentős szerepe van az uniós támogatásoknak is, az elmúlt három évben összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a szőlőborkészítéssel foglalkozó vállalkozások. A Vidékfejlesztési Programban termékfejlesztésre és ültetvénytelepítésre lehetett pályázatot benyújtani. Idén a Mezőgazdasági termékek értéknövelése című kiírás keretében további 10 milliárd forintra pályázhatnak a magyarországi borkészítők.

Kitértek arra is, hogy az idei szélsőséges időjárási viszonyok miatt rekord korán kezdődött a szüret, amely bizonyos szőlőfajták esetén rossz termésátlagokat eredményezhet, ugyanakkor egyes fajtáknak kifejezetten jót tett a nyár végi sok napsütéses óra. Az Opten elemzése szerint az idei bortermés minőségéről és annak hatásairól a magyar borászatok teljesítményére azonban még korai lenne következtetéseket levonni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Nyilvános a 2018. évi borszőlő átlagár előrejelzés

2018. július 23. 17:02

Ahhoz, hogy a szőlőárak a folyamatosan növekvő termelési költségek ellenére is méltányos jövedelmet biztosítsanak a gazdák számára, elengedhetetlennek tűnik a borok kereskedelmi átadási árának emelése.

Nagyot csökkent a bor termelői ára

2019. július 8. 09:03

Szakértők szerint a felsorolt árak azért is megdöbbentően alacsonyak, mert Magyarországon a borszőlő termelési költségei lényegesen magasabbak, mint a nagy bortermelő nyugat-európai országokban.

Lesz elég bor jövőre is

2020. december 10. 07:42

2020 első 9 hónapjában a borászati termékek kivitele megközelítette a 900 ezer hektolitert, ami az elmúlt 15 év második legmagasabb értéke.

Megsemmisítik a boraikat a franciák, hihetetlen összeget költenek erre

2023. szeptember 4. 10:10

Franciaország 200 millió eurós alapot hozott létre annak érdekében, hogy a bortöbbletüket megsemmisítsék. Ezzel a nehéz helyzetbe került termelőkön próbálnak segíteni, hiszen azok így magasabb áron tudják majd értékesíteni a termékeiket.