Nagyvilág

Friss zöldségeket termesztenek az űrállomáson a NASA „űrkertészei”

Syngenta Blog

A Mentőexpedíció című film főhőse egy botanikus, aki a tervezett négy hét helyett kénytelen hosszú időn keresztül gondoskodni magáról a marsi bázison: a bolygó talaját használva burgonyát termeszt, a növényeket újrahasznosított anyagokkal táplálja. De nem ő az egyetlen, aki nem földi körülmények között termeszt zöldségeket.

A Nemzetközi Űrállomáson a NASA „űrkertésze”, Shane Kimbrough nemrégiben egy csomó friss salátát szedett le, miközben gondosan ügyelt, hogy a következő betakarításig az apró hajtások megkapják a tápanyagokat és a megfelelő nedvességet.

A Veggie elnevezésű kísérlet célja, hogy növelje a terméshozamot az orbitális pályán, emellett friss, tápláló zöldségfélékkel gazdagítsa az űrhajósok étrendjét. Az asztronautáknak ugyanis az esetenként több száz napos fenntartózkodás során rendkívül nagy szükségük van a vitamindús zöldségekre.

Hobbi az űrben

Az űrbéli növénytermesztés legnagyobb akadálya a mikrogravitáció (merre nőjön a növény, illetve leszivárog-e a víz a gyökerekhez), valamint a teljesen zárt környezet biztosítása.

Az Orbital Technologies és a Kennedy Space Center közösen dolgozik azon, hogy a program révén egy komplex növénytermesztési rendszert hozzanak létre. E technológia lényege, hogy kicsi, zárt dobozokban, meglehetősen olcsó növesztőkamrában kapják az ültetőpárnákban fejlődő palánták a tápanyag-utánpótlást és a fényt. Utóbbit LED fénytestekkel biztosítják, amelyek kis energiafelvétel mellett alig sugároznak hőt.

Ember-növény szimbiózisa a Marson

A Mentőexpedíció című film az agronómusokat is elgondolkodtatta. Vajon képesek leszünk-e megoldani az élelmiszerellátást a vörös bolygón megtermelt növényekkel? A Popular Mechanics című lap Bruce Bugbee-t, a Utah State University űrmezőgazdasággal foglalkozó professzorát kérdezte arról, megvalósítható-e a Ridley Scott filmjében látott elképzelés.

Bugbee szerint a mikrogravitáció a Marson nem okozna gondot, jóllehet a tömegvonzás jóval kisebb, mint a Földön, ahhoz elég, hogy a növények a megfelelő irányba nőjenek, a víz pedig lefolyjon a gyökerekhez. A teljesen zárt környezet biztosítása – véleménye szerint – már nehezebb ügy. „Minden egyes részecskét újra kell hasznosítani, nem lehet csak úgy kinyitni az ablakot és kidobni a dolgokat” – mondta a kutató. Szerinte a megoldás kulcsa a megfelelő tárolás.

A növényeknek vízre és szén-dioxidra van szükségük a növekedéshez, miközben oxigént „lélegeznek ki”. A növények igényei mellett a kutatóknak az emberek oxigénszükségletéről is gondoskodniuk kell.

Mindez egy, a Földéhez hasonló komplex, kiegyensúlyozott ökoszisztéma létrehozását jelenti a marsi mikrokörnyezetben, ami óriási kihívás. De úgy látszik, erre is találtak már megoldást a floridai Kennedy Űrközpont NASA-tudósai, akik az Arizonai Egyetem kutatóival együttműködve felfújható üvegházat hoztak létre. A Lunar/Mars üvegház-prototípus lehetővé teszi, hogy friss zöldséghez jussanak az asztronauták más bolygókon, vagy hosszú űrutazások során.

A kutatások jelenlegi fázisában azon dolgoznak, hogy meghatározzák, milyen palánták, milyen magvak és milyen tápoldatok lehetnek optimálisak a Holdra, illetve a Marsra telepített „üvegház” számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Pénzes fazekat fordított ki az eke a földből, minden idők leggazdagabb békési lelete került elő

2025. december 19. 16:10

Különös története van a Tótkomlós határában fellelt ezüstkincsnek, amelyet régi iratok alapján találtak meg a szemfüles kutatók.

Fantasztikus vállalkozásba fogott egy fiatal gazda, jó érzékkel csapott le a lehetőségre

2025. december 19. 09:10

A válsághelyzetek gyakran nyitnak meg olyan üzleti lehetőségeket, amelyeket az éles szemű vállalkozók a maguk gyarapodására fordíthatnak.

Félelmetes állat bukkant fel a népszerű magyar turistacélpont közelében, senki ne könnyelműsködjön

2025. december 16. 16:10

Hazánkban ritkán jelennek meg igazán veszélyes állatok, éppen ezért kell fokozottan óvatosnak lenni, amikor hír érkezik erről.

Minden, amit a termelő szeretne - Rugalmas megoldás, széles hatásspektrum, kedvező hektárköltség kukoricában

2019. május 17. 09:06

Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt kérdés, hogy mikor végezzenek gyomirtást a kukoricában. A leggyakrabban alkalmazott technológia a kukorica preemergens gyomirtása volt, amivel arra a tenyészidőszakra – az évelő gyomokat leszámítva – nagyjából meg is lehetett oldani a problémát. De ahogy mondják, „azóta már sok víz lefolyt a Dunán” – rengeteg változás következett be a felhasználható hatóanyagok, termékek körében, éghajlatban, gyomflórában. Ehhez pedig a termelőknek, a szakembereknek is alkalmazkodniuk kellett.

A mezőgazdasági kibocsátás csaknem felét az Alföld adja

2020. augusztus 30. 04:36

A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják.

Növénytermesztési szakmai nap Mezőkövesden

2021. július 20. 11:47

Ezúton meghívjuk Önt a 2021. július 23-án Mezőkövesden megrendezésre kerülő Fenntarthatósági Program a mezőgazdaságban - Növénytermesztési Szakmai napra.

Az uborkatermesztés 7 titka

2022. május 25. 07:36

Talán hihetetlennek tűnik, de igaz: mindössze néhány kulcsfontosságú trükkön múlik az, hogy a saját termesztésű uborka silány vagy bőséges terméshozammal ajándékozza-e meg a gazdáját.