Vesszőérés és jelentősége a szőlő-szaporítóanyag termesztésben

A sikeres szaporítás feltétele az értékes szaporítóanyag, és minden telepítő érdeke a minőségi szaporítóanyaggal történő telepítés.

Az állam „a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló törvény (2013. évi CXCIX.)” érvényesítésével gondoskodik a certifikált szaporítóanyag előállításáról, forgalomba hozataláról. A törvény betartása mind a szaporítók, mind a telepítők érdeke. Hogy mire kell figyelni a szaporítóanyag megtermesztése során – legyen az alany vagy nemes –, azt a következőkben taglaljuk.

A szőlőtőke fás részei a tartaléktápanyagok tára

A szőlőtőkék évről évre ismétlik életfunkcióikat, a vegetációs és a nyugalmi periódusukat. A két életciklus a mérsékelt égövön évente egyszer, de az Egyenlítő környéki szőlőtermesztésnél egy évben többször ismétlődik. A vegetációs időben a tőkék zöld részei (levelek, vitorlák, szártagok stb.) asszimilálnak. A tőke az asszimilátákat (keményítő) a háncson át a fürtökbe, a hajtásokba, majd az éredő vesszőkbe (1. kép), illetve a törzsbe és a gyökerekbe szállítja.

A nyugalmi állapotban lévő szőlőtőke (2. kép) fás részeiben a vegetáció alatt gyűjtött tartaléktápanyagok raktározódnak.

A betárolt anyagok, főként keményítőszemcsék, a gyökér sejtjeiben (3. kép) és az érett szőlővessző sejtjeiben (4. kép) jól láthatóak mikroszkópos felnagyításban.

Ezt a betárolt energiakészletet a tőke tavasszal a vegetációs ciklusának indításához használja. A tőke fás részei (törzs, kar, szőlővesszők, gyökerek) az asszimiláták (főként a szénhidrátok), de a tápanyagok betározódásának helyei is. A tőkék sejtjeikben tárolják az életfunkciójukhoz szükséges energiatartalékot, a szénhidrátot (keményítőt, cukrot), a vizet és sokféle tápanyagot. A szőlőtőkén fejlődő hajtások jó beérése vesszővé, minden évben kétszeresen fontos.

Egyrészt a vesszők a téli rügyeket (termő részeket) hordozzák és táplálják. A téli rügyekben nevelődnek a virágkezdemények, amelyek a rügyek kifakadása után virágzattá fejlődnek (Hegedűs et al., 1966). A rügyfakadáshoz és a fürtkezdemény fejlődéséhez sok tápanyagra és energiára van szükség. Ehhez a tőke a betárolt energiaforrásból merít. A rügyek és a benne lévő virágkezdemények keresztirányú táplálása a bélrekeszen (diafragmán) keresztül zajlik (5. kép).

A diafragma a tápanyagok szolgáltatása miatt fontos része a vesszőnek. Különös és fontos szerepe van az oltványtermesztésnél, ahol az egyrügyes csapokon lévő rügyet táplálja. Ha a diafragma elfagy, megsérül, vagy egyes szőlőfajtáknál ki sem fejlődik, akkor az mindenképpen hátráltatja az oltványtermesztés sikerét. A diafragma egyébként a vessző legfagyérzékenyebb része.

Másrészt maguk a vesszők a tőke ivartalan szaporító képletei, amelyekből készítjük a telepítésre alkalmas sima és gyökeres dugványokat, illetve a gyökeres oltványokat, tavasszal és nyár elején a helyben oltásokat (tőkenyakba oltást, zöldoltást). Csak jól beérett vesszőből lehet minőségi oltványokat és dugványokat előállítani.

Fitotechnika

A szőlő fitotechnikája a metszés és a zöldmunkák. Tavasszal, a rügyfakadás előtt metsszük a tőkéket, még nyugalmi állapotukban. A metszés célja termőre fordítani minden tőkét a fajtájának megfelelő rügyterheléssel. Azokat a fajtákat, amelyek alsó rügyei termékenyek (pl. Kadarka, Kövidinka) rövid elemekre (rövid- és hosszúcsap), a kisfürtű és felsőbb rügyeikben termékeny fajtákat (pl. Olasz rizling, Piros tramini) inkább hosszú elemekre (fél- és szálvessző) metsszük. Metszéssel már megalapozzuk a zöldmunkákat, a hajtások kívánatos elrendezését.

Rügyfakadás után a vegetációs ciklusban az asszimiláció feltételeit kell biztosítanunk azért, hogy a tőkékben minél több asszimiláta halmozódjon fel. Ezt a lombsátor szellős kialakításával és megfelelő táplálásával biztosítjuk. A hajtásokat, ha túl sok, ki kell ritkítani, különösen a sok hajtást hozó, pl. Bianca, Cserszegi fűszeres, Piros tramini, Sauvignon blanc fajtáknál. Amennyiben a hónaljhajtások hajtanak ki, és gyorsan növekednek, azokat is ki kell törni. Ez főként az alanyoknál halaszthatatlan munka. Sőt, amíg zsengék a hónaljhajtások és pattanva törhetőek, addig kell azokat a hajtásokról eltávolítani.

Miután megfásodtak, már jóval több ideig tart ez a munka, ennek következtében költségesebb is. Az alanyok egyébként olyan vitálisan növekednek az egész vegetáció alatt, májustól augusztus végéig, hogy a hónaljhajtások kitörését (hónaljazást) minden héten ismételni kell. Az anyatelepeken a hónaljazás folyamatos munka. Ha elmarad, akkor csonkos alanyvesszőket kapunk és ezek oltáshoz alkalmatlanok. A szellős lombsátorba bejut a napfény, és segíti nyár végétől egészen a lombhullásig terjedő időben a hajtások beérését. Ugyanakkor a szellős lombozat hatékony növényvédelemre ad lehetőséget a betegségekkel és kártevőkkel szemben. A jól porított permetszer a lomb belsejébe hat és hatékonyan véd.

Az érett szőlővessző jellemzői

A szőlővesszők a kedvező környezeti feltételek között éghajlatunkon ősszel (szeptemberben-októberben) érnek (6,7. kép).

A vessző érési folyamata már a bogyók zsendülésétől elkezdődik, és párhuzamosan folyik a fürtök érésével. Az érett vessző jellemzői:

• morfológiai (alaki) jellemzők:

• kérge parás, fajtajelleges színű, rajta nincsenek már zöld foltok, a levélripacs (cikatrix) is elparásodott és sima tapintatú;
  • a szövetrészek differenciálódtak, színben és állományukban egymástól elkülönültek (pl. a bélszövet barna és a zöld faszövettől elhatárolódott);
  • a faszövet borsózöld, elfásodott, kemény állományú;
  • a fa és a bélszövet aránya: 2-3:1;
  • a vessző meghajlítva, roppanva, recsegve és szálkásan törik;
• élettani (fiziológiai) jellemzők:
  • a vessző víztartalma (50-55 %);
  • a vessző szárazanyag-tartalma (főként az összes szénhidrát-tartalma) 20-25 % (Kozma, 1966; Pongrácz, 1981).
• egészségügyi állapota:
  • betegségektől mentes.

A vesszőérést befolyásoló külső tényezők

A tőkék hajtásainak vesszővé éréséhez több feltételt kell biztosítani. A legfontosabb, hogy a tőke generatív és vegetatív részei egyensúlyban legyenek, mert csak akkor várható a termés és a vesszők együttes beérése. Kevés az a fajta – megfelelő y/n arány (fürttermés/vesszőtermés) tekintetében –, amely vesszőbeérése a termés beéréséhez viszonyítva késik. A kedvező víz- és tápanyag-ellátás szintén feltétele a vesszőérésnek. A vesszőérés fajtafüggő. A korai érésű szőlőfajták előbb, a késői érésűek később érlelik vesszőiket. A vesszők beérését külső és belső élettani tényezők befolyásolják. Közülük néhány, a vesszőérést meghatározó tényezőről szólunk.

Az időjárás hatásai

Minden évjárat más és más feltételeket biztosít a szőlővesszők beéréséhez. A fény- és hőellátottság a szőlő számára elegendő a hazai környezeti viszonyok között.

Hazánkban a csapadék átlagos évi mennyisége 500-550 mm, ami kedvező eloszlás mellett kielégítő lenne a szőlő életfunkciói számára. Azonban a csapadék a vegetációban a legtöbb borvidéken gyakran kedvezőtlenül oszlik meg, pedig ekkor a tőkéknek egyenletesen lenne rá szükségük. A csapadékmennyiség tekintetében két szélsőséges év (2010-2011) adatait soroltuk fel az 1. táblázatban.

Hónap	Csapadék (mm)
	2010	2011
Január	48,4	14,1
Február	89,4	7,2
Március	24,0	34,3
Április	71,3	12,8
Május	143,8	72,1
Június	117,1	69,0
Július	51,6	94,6
Augusztus	96,5	9,0
Szeptember	214,1	18,8
Október	34,1	24,1
November	58,1	0,0
December	84,5	60,8
Összesen:	1032,9	416,8
1. táblázat: A lehullott csapadék mennyisége (SzBKI Kecskemét, 2010-2011)

Az egyik évben (2010-ben) túl sok, a másikban (2011-ben) túl kevés csapadék hullott az érés idején. Az eredményekből látható, hogy az egyenlőtlen eloszlásának mi a hatása.

Ha a vesszőéréskor (augusztus, szeptember, október hónapokban) tanulmányozzuk a csapadék mennyiségét, akkor nagy eltérést tapasztalhatunk a lehullott eső havonkénti megoszlásában. Amíg 2010-ben a jelzett hónapokban 344,7 mm, addig 2011-ben, ugyanabban az időtartamban csak 51,9 mm csapadék esett. A vizsgált időszakban a csapadék mennyisége között lényeges, majdnem hatszoros a különbség (292,8 mm). A sok csapadék és a vízkínálat a szőlővesszők laza szövetállományát idézi elő, ami miatt fagyérzékenyebbek, és károsodnak is a téli nagy lehűléseknél.

A sok víz hatására a talaj vízben könnyen oldódó tápelemeit is könnyebben felveszik a tőkék, mint pl. a szöveteket lazító nitrogént. A laza szövetű vesszők nehezen érnek, és fagyérzékenyek maradnak, nem megfelelő minőségűek sem termőalapnak, sem szaporítóanyagnak. Ezen kívül felborul a tőke számára felvehető tápelemek aránya a talajban, ami szintén fejlődési és beérési problémákat okozhat.

Ha viszont kevés a csapadék az érési időben, akkor a vesszőkbe nem halmozódik fel elegendő tápanyag és szénhidrát. Ekkor kevés az „energiaforrás” a tőke tavaszi életfunkcióinak indulásához. Sem a túl sok, de a túl kevés csapadék sem kedvező a vesszőéréshez. Egyik esetben sem érnek be jól a vesszők, melynek következménye a súlyos fagykár. Ennek igazolására jó példa az 1984/1985. és az 1986/1987. évi téli fagyhullám.

Az 1985-ben érkezett téli fagyokat (januárban –20,1 ˚C, februárban –21,6 ˚C) megelőző őszt: 1984. évi csapadékos szeptember (56,4 mm) és október (29,1 mm) (összesen 85,5 mm csapadék), majd az 1987-es téli fagyokat (januárban –26,6 ˚C, februárban –25,5˚C és márciusban –15,1˚C) megelőző őszt: 1986. évi, száraz szeptember (0,4 mm) és október (1,1 mm) (összesen 1,5 mm csapadék) jellemezte. A tőkék és rajtuk a vesszők egyik őszön sem tudtak jól felkészülni a télre és a téli fagyok beálltakor a vesszőkben, sőt a több éves részekben is országszerte igen nagy fagykárok keletkeztek.

A természetes csapadék mennyisége és eloszlása is adott, ellene nem tudunk védekezni. Bár nagy beruházással a szőlő öntözése szárazság idején megoldható lenne. A téli fagyok ellen a még –23 ˚C-ot tűrő szőlőfajták használatával tudunk biztonságosan védekezni. Azonban ennél nagyobb fagyokat a szőlőtőkék már fagysérülés nélkül nem viselnek el.

Az is nagyon fontos, hogy a vesszőbe beépülő víz szerkezete milyen formájú: ’kötött víz’ vagy ’szabad víz’. A ’biológiai kötött víz’ pozitívan hat a fagytűrésre (Misik és Eifertné, 1983), aminek kialakulását és mennyiségét a kálium jelenléte segíti.

Hazánk borvidékein számítani kell a téli fagyokra, de e mellett a késő őszi fagyokra is. Főként a mélyen fekvő területek szőlőültetvényeit károsítják. Elég gyakran előfordulnak a kora őszi fagyok. Ezek már szeptember végén megjelenhetnek, de leggyakrabban október második felében. Hátráltatják a hajtások beérését, mélyebb lehűlésnél (–3, –5 ˚C) a még le nem szüretelt termést is tönkre teszik.

A kora őszi fagyok gyakorisága 1962-2006. közötti években az Alföldön (Kecskemét környékén): szeptember 3. dekádjában 8,8 %, október 1. dekádjában 6,6 %, október 2. dekádjában 26,8 %, október 3. dekádjában 37,8 % és november 1. dekádjában 20,0 % (Hajdu és Borbásné, 2009). Ezek az adatok bennünket arra figyelmeztetnek, hogy a tengerszint feletti 200 m-es magasság alatt elterülő vidékeken olyan szőlőfajtákat célszerű termeszteni, amelyek már szeptember végéig biztosan beérlelik termésüket és vesszőiket.

Káros lehet a csapadék, ha különféle formában hull (jég, ónos eső). A jég csökkenti a vesszők szaporíthatóságát. Az ónos eső bevakítja a rügyeket, ami főként a nemes fajtáknál káros. De a vesszőkre fagyott jég a súlyánál fogva eltörheti a vesszőket, ami megint csak előnytelen a szaporítóanyag feldolgozásánál. Az időjárási tényezők tehát a szőlőtőke élettani folyamatait, általa a vesszőérést ilyenképpen befolyásolja.

A tápanyagok szerepe

A csapadék mennyiségének függvényében vizsgáltuk a 2010-2011. években a szőlőtőkék tápanyag-ellátottságát. Ezt a szőlővesszők tápanyag-koncentrációjával teszteltük 15 szőlőfajtánál.

A fenti két évjáratnak eltérő csapadékmennyisége eltérő tápanyagfelvételt eredményezett. A 2. táblázat adatai szerint egyrészt megállapítható, hogy a vesszők nóduszaiba több tápanyag tározódott, mint az internódiumaikba.

Tápelem		2010		2011		Eltérés
		nódusz	internódium	nódusz	internódium	nódusz	internódium
Nitrogén (N)	% (m/m)	0,77	0,70	0,61	0,50	-0,17	-0,21
Foszfor (P)		0,08	0,08	0,08	0,08	0,00	0,00
Kálium (K)		0,89	0,82	0,77	0,73	-0,12	-0,09
Kalcium (Ca)		0,80	0,65	0,98	0,80	+0,18	-0,16
Magnézium (Mg)		0,20	0,16	0,25	0,21	+0,05	+0,05
Vas (Fe)	mg/kg	25,13	12,60	47,80	22,93	+22,67	+10,33
Cink (Zn)		50,54	38,34	36,07	18,27	-14,47	-20,07
Mangán (Mn)		31,40	27,33	33,26	26,80	+18,60	-0,53
2. táblázat: Tápelem-koncentráció a szőlővesszők nóduszaiban és internódiumaiban 15 fajta átlagában, 2 évjáratban (SzBKI Kecskemét, 2010-2011)

A nóduszokba tárolt tápanyagok elsősorban a rügyeket táplálják. Másodszor a csapadékos időszakban (2010) a csapadék hatására több nitrogén, kálium és cink került a vesszőbe, mint a csapadékban jóval szegényebb időszakban, 2011-ben. A többi elemből (Ca, Mg, Fe, Mn) viszont 2011-ben nagyobb mennyiség halmozódott a vesszőkbe. Ez a tápelemek lassú oldódására és lassúbb betárolására is utal. Tehát a talajban levő vízkészlet befolyásolja a tápanyagok oldódását, felvételét és felboríthatja a talaj tápanyagainak egyensúlyát, arányát. A tőkék vízháztartását nagyban befolyásolja a kálium (K) egyéb funkciói mellett, ezért fontos tápelem a vesszőkben.

Ebben a cikkben a vizsgált 15 fajta közül példaként az Ezerjó vesszők analízisének eredményeit mutatjuk be. Az Ezerjó vesszőiben a tápanyag-koncentráció értékeket diagrammokkal szemléltetjük. A 1. ábra a nitrogén (N), a foszfor (P), a kálium (K), a kalcium (Ca) és a magnézium (Mg), a 2. ábra a vas (Fe), a cink (Zn) és a mangán (Mn) koncentrációját szemlélteti.

Mindegyik diagrammon látható, hogy a foszfor kivételével minden tápelem koncentrációja a nóduszokban nagyobb értékű, mint az internódiumokban. A vesszőkben a foszfor kivételével minden elem nagyobb mennyiségű 2010-ben, mint 2011-ben, minden bizonnyal a több csapadéknak köszönhetően. S ugyanebben az évben (2010-ben) nagyobb a nóduszok és az internódiumok tápanyag-koncentrációja közötti különbség is. Abszolút értékeit tekintetbe véve, a nóduszokban a nitrogén, a kálium, a kalcium, a cink és a vas halmozódott fel legnagyobb mennyiségben. Ez azt igazolja, hogy a tőke a rügy közelébe (nóduszba) gyűjt több tápanyagot, mint az internódiumba, és így a rügyek életfunkcióit segíti.

Az oltványtermesztésnél kimondottan szükséges a vesszők érettsége, ezen belül a rügy közelében kialakult diafragmában (nódusz belsejében) felhalmozódott tápanyagkészlet. Az oltásnál egyrügyes csapokat használunk, és ennek az egyetlen rügynek a kihajtására alapozunk. Amennyiben ez a rügy sérült, vagy kevés tápanyagot kap, akkor az oltások eredése elégtelen lesz. Ezért a szaporítóanyag-termesztésnél gondoskodnunk kell a talajok fajtaigényének megfelelő tápanyag-ellátottságáról. Külön szakmai meggondolással kell évről évre a talajba pótolni a nitrogént és a káliumot a szükséges mennyiségben.

A nitrogén túlsúlya lazítja a szöveteket, s ezáltal érzékennyé teszi a fagyokkal szemben. A kálium jelenléte segíti a tőkék anyagcsere-folyamatait, a vesszők vízháztartását és az enzimreakciókat (Balogh – Tóthné, 2000). A magnézium, mint a klorofill építőköve, meghatározza a fotoszintézist, fokozza a cukortranszportot, serkenti a tőke nyugalmi stádiumában a hideg-stressz kivédésénél aktív szerepet játszó ATP-áz enzim aktivitását. Ez az enzim segíti a keményítő cukorrá alakítását (Eifert et al., 1961). Amikor a vesszőkben a szénhidrátok cukor formájában vannak jelen, akkor a vessző nagyobb fagyhatást visel el károsodás nélkül, mint amikor a szénhidrát keményítő formájú.

A tőketerhelés

A termésszabályozást a termő ültetvényekben metszéskor a szőlővesszők különböző méretű és rügyszámú elemeinek meghagyásával biztosítjuk (rövid- és hosszúcsap, félszál- és szálvessző). Csepregi szerint minél több rügyet hagyunk meg a tőkén, annál több termést kapunk és annál kisebb lesz a hajtások növekedése (Hegedűs et al. 1966). Sok rügy esetén nagy vagy igen nagy a terméstömeg, ami a következő években negatívan érezteti hatását. Nagyon fontos a tőke terheltségét, azaz fürttermés hozamát metszéssel szabályozni. Amennyiben túl sok termést nevelnek a tőkék, akkor a bogyókba kerülnek a tartaléktápanyagok, ezen belül az összes szénhidráttartalom, és kevesebb jut belőlük a vesszőkbe.

Ilyenkor a vesszők rövidebbek, vékonyabbak és beltartalmukban szegényebbek maradnak. A megfelelő termőegyensúlyi mutató, azaz a fürttermés/vesszőtermés (y/n) arányát szem előtt tartva, a rügyterhelést a fajta igényének megfelelően kell kialakítanunk. Az y/n arány egy biotechnikai mutató, ami a fajta genetikai potenciálját fejezi ki, s amit metszéssel alakíthatunk. Az y/n arányt a kálium hiánya, a csonkázás ideje és mértéke, a természeti csapások (jégverés) nagyon felboríthatja (Csepregi, 1982). Amennyiben az y/n arány megváltozik, a termesztőnek gondoskodnia kell helyreállításáról. Sokfelé már november végén, decemberben megkezdik a törzsültetvények metszését a szaporítóanyag begyűjtésekkel együtt. A nemes (termő) fajtáknál legkésőbb december 15-ig ajánlatos a vesszőket szaporításhoz begyűjteni.

Ezt a munkát mindenképpen még a téli fagyok beállta előtt kell elvégezni. Az alanyok kevesebb károsodással viselik a nagy lehűléseket, mint a nemes fajták. Ezért az alanyvesszőket – enyhe télen –, közvetlenül az oltás előtti időszakban (januárban, februárban) gyűjtik be, csökkentve a tárolási költségeket. Mivel az alanyokat az oltásuk előtt rügytelenítik, a fagy miatti rügypusztulás nem okoz gondot.

A törzsültetvényeknél nagyon fontos a vessző mennyisége és annak minősége. Mivel a törzsültetvényekben és az anyatelepeken elsődleges feladatunk a szaporítóanyag-termelés, ehhez kell illeszteni a fürttermés tömegét és a talaj tápanyag feltöltését, ahol prioritást kell kapnia a kálium és a magnézium tápanyagok kijuttatásának megfelelő mennyiségben és arányban. Hogy mi a megfelelő mennyiség, azt a növényi részek, illetve a talaj analitikai értékei fogják megmutatni.

Amennyiben telepítés előtt szabályosan feltöltöttük a talajt a hiányzó tápanyagokkal, akkor évenként a talajból a fürt- és vesszőterméssel kivett tápanyagokat kell visszapótolni. Ehhez ad támpontot az évenként vett levélminták és legalább 3 évente vett talajminták analízise. Aki az analitikai eredmények alapján végzi szőlőültetvényének tápanyag-gazdálkodását, biztosan eredményesen és jó minőségben tud szaporítóanyagot termeszteni. A szakember még szakszerűbben végzi munkáját, ha mindezeket a vizsgálatokat a fajták igényeit szem előtt tartva hajtja végre.

A betegségek

A szőlőnek sokféle betegsége ismert. Köztük vannak olyanok, amelyek ellen kémiai szerekkel védekezhetünk, és velük elpusztíthatjuk a kórokozókat. Hazánkban a szőlőn leggyakrabban előforduló gombabetegségek a szőlőlisztharmat, a szőlőperonoszpóra, a fekete rothadás, a szőlőorbánc, a fakó rothadás. Azonban vannak betegségek, amelyekkel szemben kémiai védekezésünk eredménytelen és szaporítóanyaggal terjednek. Ezek között ismertek a viroidok, a vírusok, a fitoplazma és a baktériumok által okozott betegségek. Törekednünk kell tehát ezek távoltartására mind a termőültetvények, mind a szaporítóanyag-termesztés céljára telepített törzsültetvények és anyatelepek fenntartásában. Ha csak egy tőke beteg a törzsültetvényben, akkor a szaporítóanyagba kerülve a beteg egyedek nagymérvű felszaporodására és elterjedésére számíthatunk. Ez nem lehet cél, ezt meg kell gátolni. A törzsültetvények és anyatelepek minden tőkéjét évről évre ellenőrizni kell, s ha köztük valamelyik megbetegszik, azt azonnal likvidálni szükséges. A szaporítóanyaggal terjedő betegségek is gátolják a vesszők minőségi beérését, és csökkentik a fagyokkal szembeni ellenállóságukat. A szaporítást szolgáló ültetvények betegségei patogénmentes szaporítóanyag telepítésével megelőzhetőek.

Irodalom

• Balogh I. – Tóthné Surányi K. (2000): A kálium szerepe és jelentősége a szőlőtermesztésben IPIB-SZIE. Budapest. (57) 15-17.
• Csepregi P. (1982): A szőlő metszése, fitotechnikai műveletei Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (357) 119. 216.
• Eifert, J. – Páncél, M. – Eifert, A. (1961): Änderungen des Stärke- und Zuckergehaltes der Rebe während der Ruheperiode Vitis, Geiweilerhof. (2) 257-265.
• Hajdu E. – Borbásné S. É. (2009): Abiotikus stresszhatások a szőlő életterében Agroinform Kiadó. Budapest. (227) 54.
• Hegedűs Á. – Kozma P. – Németh M. (1966): A szőlő Akadémiai Kiadó. Budapest. (325) 91, 149.
• Kozma P. (1966): Szőlőtermesztés 2. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest. (561) 81.
• Misik S. – Eifert J-né (1983): A szőlő fagytűrőképessége és vizének kötöttségi foka közti összefüggés vizsgálata mikrohullámú mérési módszerrel Szőlőtermesztés és Borászat. Kecskemét. 5 (1) 15-18.
• Pongrácz, D.P. (1981): Practical Viticulture David Philip Publisher. Cape Town. (240) 74.

Fotó: A mikroszkópos fotók kivételével Dr. Hajdu Edit felvételei

 Dr. Hajdu Edit szőlőnemesítő
Kecskemét
Borbásné Saskői Éva kertész üzemmérnök
Kecskemét