A palántanevelés kockázati tényezői

A palántanevelés során lágyszárú növények magjait vetjük el nem végleges helyükre, mivel termésüket, kiültetést követően, az adott területen és környezetben fejlesztik ki. A palánta előállítása munkaigényes és költséges művelet, azonban előnyeként kell megemlíteni, hogy használatával a termesztés biztonságosabb, az állomány kiegyenlítettebb, rövidül a tenyészidő, azaz korábbi a szedés, nagyobb a hozam, valamint betakarítást követően újabb kultúra kialakítására van lehetőség.

Előnyei mellett szólni kell néhány hátrányáról is, megnöveli a termesztés költségét, kézimunkaerő- és eszközigényes, korai termesztésnél fűtést igényel, továbbá fokozott figyelmet kell fordítani a növényvédelemre.

A sikeres termesztésnek feltétele a jó minőségű palánta. A növény fejlődésének ezen kezdeti időszaka az egyik legkritikusabb. Bizonyos fajoknál sejtszinten ekkor alakulnak ki a generatív szervek, paprikánál az első két bogyó, paradicsomnál az első négy fürt. Ez a magyarázata annak, hogy a palánta minőségével meghatározzuk az első kötések kialakulását, ezáltal a koraiság elérésének lehetőségét.

Palántanevelésnél előforduló hibák:

1. Gyenge csírázás – hideg termesztő közeg, nem jó minőségű a vetőmag, nem megfelelő a léghőmérséklet és vízellátás, földkeverék (ismeretlen eredetű) nagy sótartalma és rossz szerkezete (tömörödésre hajlamos), fonálféreg-fertőzöttség.
2. Megnyúlt palánta – túl sűrű állomány, nagy tőszám a szaporító tálcában, nem megfelelő sejtméretű tálca alkalmazása, nem megfelelő hőmérséklet és fényviszonyok, túlöntözés.
3. Beszáradó foltok a levélen – alacsony Ca-ellátottság, tápelemhiány.
4. Gyenge növényegészségi állapot – fertőzések, kártevők.
5. Koravén palánták – túl hosszú palántanevelési idő, nagy sótartalom (EC), sanyargatott növény – alacsonyabb hőmérséklet, gyengébb vízellátottság.

E gyakran megjelenő problémák orvoslására adhatnak javaslatot az alább leírtak.

Palántanevelési módok

Szálas palánta előállításakor, többnyire a termesztő berendezés talajába vetünk. Az így előállított növényeket szántóföldi termesztéshez használjuk fel. Ezzel a módszerrel, a kész palánták felszedésénél a gyökerek sérülnek, gyengébb lehet az eredés, de mégis ez a leginkább költségtakarékos megoldás, abban az esetben, ha a termesztésben a koraiság nem meghatározó cél. Sikerrel alkalmazható a fűszer- és chili paprikánál, ipari paradicsomnál, káposztaféléknél és salátánál.

Manapság a jelentős eszköz- és helyigényű tálcás palánta előállítása leggyakoribb. Előnyként említhető, hogy a gyökerek nem sérülnek, gyorsabb az eredés. A 3×3 vagy 4×4 cm-es lyukméretű, merev falú és kúp alakú sejtekkel rendelkező tálcák (1. kép) használata a legkedvezőbb, melyek megkönnyítik a kész palánták gyors kiemelését az ültetés folyamán.

A palántanevelés ideje kb. 5-7 hét, fajtól függően. Ettől hosszabb idő nem ajánlott, mivel a növények kinővik a szűk tápközeges környezetet, ami stresszhatást okoz a gyökerek fejlődésében. Az ilyen, megöregedett növényeket nehéz helyrehozni kiültetést követően, vagy esetleg nem is lehet, mint például a csemegekukoricánál, ahol az ötödik levél formálódását követően, már a torzsavirágzat inicializálódik (csőkezdemény kialakulása), és ezek a sanyargatott viszonyok a generatív szakasz (virágzástól terméskialakulásig) zavarát jelentik.

Ma már úsztatott technológiát is alkalmaznak a palántanevelésben (2. kép), melynél a tálcák temperált (megfelelő hőmérsékletű) vízen úsznak. Ezáltal a vízellátás egységes, ide kerül kijuttatásra az oldott tápanyag is, valamint a benne lévő fűtőcsövekkel szabályozható a talp hőmérséklete.

Tűzdeléses palánta előállítását akkor alkalmazzuk, amikor az adott faj termesztése korai hajtatásban szerepel (üvegház vagy fűtött fólia). Ekkor a magokat szaporító tálcába vetjük el, majd a fajnak megfelelően egy-két lombleveles állapotban áttűzdeljük (pikírozzuk) 56-276 lyukú 60×40-es tálcákba. Ezzel a módszerrel a keléshez szükséges nagyobb hőmérsékletet kisebb területen kell biztosítani, így az első 3-4 hét költségtakarékosabb időszakot jelenthet. Abban az esetben, ha üvegházi hajtatást alkalmazunk paradicsomnál, illetve paprikánál, a beültetés ideje még a tél folyamán kezdődik, így a palántanevelés hosszabb időt vesz igénybe (10-12 hét paprikánál). Ennél a tűzdelést sok esetben nem tálcákba, hanem ásványgyapot kockákba vagy cserepekbe végzik. Ez utóbbi főként a kabakosok (uborka, dinnyék) esetében fontos, mivel lehetővé teszi a cserepek szétrakását, ezáltal az önárnyékolás, egyben a megnyúlás megakadályozását.

Szántóföldi termesztéshez a tálcás palántanevelés a legelterjedtebb, közvetlen vetéssel, mivel egyszerűbb az állományt mozgatni, szállítani és a gépesített kiültetés könnyebben kivitelezhető.

Palántanevelés technológiája

Vetés

Magvetés ideje és annak pontos meghatározása függ a fajtától és a technológiától. A várható kiültetés idejétől számítunk vissza 4-12 hetet, amikor is a magok elvetésre kerülnek. Kisüzemi palántanevelésnél gyakran kézi vetést is alkalmaznak, de egyre elterjedtebb az automata gépek használata is (3. kép). Kézi vetést akkor alkalmazunk, ha tűzdeléses technológiát szeretnénk kivitelezni. Ekkor szaporító tálcába, paprika esetében kb. 350-400 mag/tálca sűrűséget alkalmazzunk. Ettől nagyobb csíraszám esetén már a kezdeti időszakban megnyúlhat az állomány.

 

Termesztő közeg

Termesztő közeg minősége meghatározó jelentőségű. A hazai termesztésben ma már jórészt hibrid vetőmagot használnak. Ez jelentős költséget, de emellett jó minőséget, egységes állományt (egyöntetűséget) és jó ellenálló képességet jelent. Azonban ez csak akkor garantálható, ha kellő technológiai színvonalat biztosítunk, a növényt igényeinek megfelelően kiszolgáljuk, melynek kezdeti szakasza a palántanevelés. Tehát egy nagyobb árfekvésű szaporítóanyagnál nem éri meg gyenge és kétes minőségű termesztő közeget használni a palántaneveléshez, mert ezáltal a genetikailag meghatározott előnyök nem érvényesülnek.

A hazai forgalomba lévő termesztő közegek között jelentős különbségek lehetnek. A saját keverék összeállításához mindenki egyedi receptúra szerint rakja össze különböző tőzegek, perlitek és tápanyagok keverékét. Azok számára, akik nem rendelkeznek ilyen tapasztalattal, javasolt a kereskedelemben kapható, ilyen célra kifejlesztett palántanevelő közegek használata, melyeknek minősége megbízható, a csomagoláson feltüntetett tápanyag-koncentráció biztosnak tűnik, szerkezete jó, fokozott vízellátás esetén sem tömörödik, továbbá a kedvező pH (kb. 6,5) érték jó kelést eredményez.

Abban az esetben, ha más forrásból használunk tőzeget (natúr balti tőzeg), fontos a pH 6-7 közé történő beállítása, amit Futor (tápmész) bekeverésével pontosan beállíthatunk. A túl savas (< 5 pH), valamint a lúgos (> pH 8) közeg a növények pusztulását okozhatja.

Vannak termelők, akik idejekorán vásárolnak meg nagy mennyiségű termesztő közeget és hosszú időn át szabad ég alatt tárolják. Ez tápanyag-kimosódást, minőségromlást okozhat, ezért a megfelelő tárolásra figyelni kell. Az ömlesztetten szállított tőzegeknél problémát jelenthet a nagy sótartalom, ezért az igényes termelőnek EC- és pH-mérővel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a megfelelő kémhatást és sótartalmat be tudja állítani. (Számos kísérlet bizonyítja, hogy magyar és baltikumi tőzeg keveréke jó eredményt adhat, de ehhez ismerni kell azok tápanyagszintjét és minőségét.)

Palántanevelés eszközei

Palántanevelés eszközeinél fontos szerepe van a tálcák megfelelő előkészítésének. Ezeket fertőtleníteni kell 10 %-os hypo- vagy 3 %-os formalin oldattal, farekeszeknél gázperzselővel. Ezt követően töltjük meg szaporító közeggel, melyet előtte már meleg helyre vittünk, hogy a csírázási hőmérsékletnek megfelelően felmelegedjen. Miután ez megtörtént, nedvesíteni szükséges, amit ellenőrizni kell (összenyomást követően ne folyjon belőle víz).

A tálcák vagy edények töltésénél figyeljünk arra, hogy a túlzott tömörítés levegőtlen viszonyokat és nehezebb nedvesítést tesz lehetővé. Fontos a közeg porozitása, azaz az optimális levegő-víz aránya. A tápanyagfeltöltés abban az esetben szükséges, ha nem készre összeállított tőzeget használunk. Retardált (nyújtott hatású) műtrágyák segítséget adnak a folyamatos tápanyag-utánpótlásban a palántanevelés során, ezáltal elkerülhető a tápoldatozás. A szerves trágyát tartalmazó tápközegek kevesebb foszfort igényelnek, de veszélyt jelenthet a fonálféreg-fertőzés.

A palántanevelő berendezés belső fóliája csepegésgátló legyen, mert a kialakuló nagy vízcseppek „agyonütik” a szikleveles kis növényeket, valamint az állandóan nedves levélfelület fertőzés kialakulására ad lehetőséget. Ha ilyen fóliával nem rendelkezünk, javasolt a DropStop csepegésgátló anyag vékony filmrétegben történő kijuttatása a fólia felületére, ezáltal a vízcseppek nem okoznak kárt, illetve a termesztő térbe is több fény jut.

Ápolási munkák

Fény- és hőigény

A hőmérséklet és a fényintenzitás összhangja jelentős mértékben meghatározza a palánták minőségét. A lakásban vagy üveges előszobában nevelt palánta minősége nem, vagy csak ritkán éri el a nagyobb légterű, erre a célra kialakított termesztő térben fejlődöttek szintjét. Ezért érdemes megfontolni, hogy készen vásároljak palántát vagy a rendelkezésre álló vetőmagból állíttatom elő az erre a munkára szakosodott vállalkozónál/cégnél a szaporító anyagot. Abban az esetben, ha árutermelés a cél, vagy hibrid vetőmagom van, ezt mindenképpen érdemes szem előtt tartani.

Palántaneveléshez a helyet úgy alakítsuk ki, hogy a termesztő közeg elegendő meleget kapjon, azaz a cserép vagy tálca tartalma kb. 3 °C-kal melegebb legyen, mint a légtér levegője. Ezáltal a gyökerek jól érzik magukat, gyorsabb a tápanyagfelvétel, hamarabb átszövik a tápkockát, ezáltal erős palántát tudunk nevelni. Nagyobb lég- és alacsonyabb talajhőmérsékletnél kicsi a gyökértömeg és megnyúlik a palánta, kiültetésnél nehezebben szedhető ki sérülésmentesen és a közeg egy része a tálcában marad. Tehát, a „meleg talp és a hideg fej” elvet kövessük!

Zöldségnövényeink hőigény szerint különböző csoportokba sorolhatók, ennek megfelelően már a csírázási hőmérsékigény is különböző, ugyanígy a további fejlődési szakaszoké is.

Fokozottan hőigényesek (25±7 °C) a paprika, padlizsán és a kabakosok (uborka, tökfélék, dinnyék), melyeknél a csírázáshoz 28-30 °C-ot kell biztosítani. Ezt kelés követően (szikleveles állapotban) azonnal le kell csökkentünk 17-18 °C-ra. Ennek elmulasztása már sziklevelesen megnyúlt palántákat eredményez, amivel már a kezdetén elronthatjuk a műveletet, mivel a gyökerek sok tápanyagot vesznek fel, de a kicsi asszimiláló felület miatt (2 kis sziklevél) nem tud beépülni. Amikor a lomblevelek megjelennek, a hőmérsékletet emelni kell, nappal 20-21 °C-ra, de éjszaka csak 19 °C-ot tartsunk.

Ha kora tavasszal túl sok a borús napok száma, azaz kevés a fény, célszerű mesterséges megvilágítást alkalmazni. Ha erre nincs mód, akkor gyakoribb szellőztetéssel csökkentsük a hőmérsékletet, hogy ne nyúljon meg a palánta. Másként a legyengült növények érzékenyebbek lesznek a kórokozókra, és kiültetést követően is nehezebben viselik a megváltozott környezeti viszonyokat. A kabakos növények (pl. az uborka) igen gyorsan csíráznak (csak néhány nap), így a megnyúlás elkerülésére időben csökkentsük a hőmérsékletet. Lombleveles állapotban, napos időben, akár 28-30 °C-ot is tarthatunk a lendületes fejlődéshez. Cserepes palántáknál ügyelni kell a növények szétrakására, hogy elkerüljük az önárnyékolást, ezáltal a megnyúlást.

Mérsékelten melegigényesek (22±7 °C) közé tartozik a paradicsom, és amiből már újabban palántát is nevelnek, a csemegekukorica. Legnagyobb jelentőségű a paradicsom, melynél a fokozottan hőigényesekhez képest 3 °C-kal alacsonyabb értékeket kell biztosítani.

Hidegtűrő fajoknál az optimális hőmérsékleti intervallum 13±7 °C, itt a káposztaféléket kell megemlíteni, melyek csírázásához 16-20 °C szükséges, sziklevelesen ezt csökkentsük 12-16 °C-ra, majd lomblevelesen 16-18 °C-ot biztosítsunk. Nyári ültetésű káposztapalánta nevelésénél is figyelnjünk ezekre a hőmérsékleti értékekre, ezért az egyenletes keléshez hűtött körülmények kellenek. A fejes salátánál még ettől is alacsonyabb hőmérsékletet ajánlott biztosítani, csírázáshoz 12-15 °C-ot, sziklevelesen 8-12 °C-ot, de lomblevelesen se menjen 20 °C fölé, még napos időben sem.

Víz- és tápanyagellátás

Víz- és tápanyagellátás a palántanevelés során szoros összefüggést mutat, ugyanígy a fent említett tényezőkkel is. Nagyobb nedvességet kell biztosítani a termesztő közegben a csírázás során (a vízkapacitás kb. 90 %-áig), hogy a folyamat gyors és lendületes legyen. Ugyanezen viszonyokat kell biztosítani tűzdelésnél (pikírozás) is, hogy a kiszedett kis növények gyökere kevésbé sérüljön, illetve átültetést követően gyorsabb legyen az eredés. Jó szerkezetű (megfelelő tőzeg- vagy perlittartalom) közegnél ez a vízellátottság nem okozhat levegőtlenséget.

Öntözéshez 20-22 °C-os vizet használjunk, mert a hideg víz stresszhatást okozhat az állománynak. Szikleveles állapotban a vízellátást mérsékelni kell, hogy elkerüljük a megnyúlást. Az öntözést a délelőtti órákra korlátozzuk, hogy a levelek fel tudjanak száradni a sötétedés idejére. Az egyenletes vízellátás biztosításához akár házilag készített öntözőgép is alkalmazható (4. kép). Az elégtelen vízellátás a gyökérszőrök visszaszáradását okozza, melyre főként a túlzott alsó fűtésnél lehet számítani. A lomblevelek megjelenésekor már nagyobb a párologtató felület, ezáltal fokozódik a vízigény. Ennek mennyiségét a fényintenzitás és a hőmérséklet függvényében kell megállapítani.

A termesztő tér páratartalmát is szabályozni kell, melynek optimális értéke 65-80 %. A levelek felülete éjszakára ne maradjon vizes, hogy a fénytől mentes időszakban mérsékeljük a gombás megbetegedések kialakulását. Kályhás fűtés mellett a levegő páratartalma jelentősen csökkenhet, mivel hirtelen nagy meleget bocsát ki. Emellett még szellőztessünk, ha még improduktívnak tűnik is, mert a levegő kedvező összetételét (szén-dioxid-tartalmát) is javítani kell. Ehhez egy páratartalom mérésére szolgáló eszközt tartsunk a termesztő térben, hogy nyomon követhessük az értékek alakulását. Szükség esetén párásítani kell, főként az uborkánál, amely nagyobb légnedvességet igényel már a palántanevelés idején is.

Tápanyagot a palántanevelés során csak oldott formában lehet kijuttatni, melyet azonnal tiszta vízzel le is kell öblíteni. Abban az esetben, ha a termesztő közeg tápanyag-tartalma kellően beállított, retardált (nyújtott hatású) műtrágyát is tartalmaz, akkor tápanyag-utánpótlásra általában nincs szükség. Más esetben az öntözéssel jelentős mennyiségű tápanyag kimosódhat, amit foszfor túlsúlyos műtrágyákkal (10-20 g/10 l víz) lehet pótolni, feloldást követően öntözővízzel kijuttatni.

A környezeti tényezőket (fény, hőmérséklet, páratartalom), valamint a víz- és tápanyagellátást össze kell hangolni, hogy szükség esetén (lassú tavaszodás) a palánta kiültetésének idejét meg lehessen hosszabbítani, azaz visszatartani. Az alacsonyabb hőmérséklet és nagyobb EC-érték a generatív szakasz kialakulását segíti elő. Ezáltal a palánták koravének lesznek, azaz már kialakulóban van a virág vagy terméskezdemény. Ez csak akkor lehet kedvező, ha a fűtött termesztő berendezésbe kerül beültetésre, mert így nincs nagyobb hőmérsékleti és egyéb környezeti különbségeknek kitéve, azaz tovább folytathatja a fejlődését. Ugyanez szántóföldön vagy fűtetlen fólia alatt már problémát okoz, mert a megfelelő lombozat kialakulására nincs lehetőség, az intenzív növekedési szakaszt már a palántanevelés során lezártuk, így a fejlődő termések apróbbak, gyengébb minőségűek lesznek. Ennek elkerülésére ezeket a generatív szerveket érdemes eltávolítani, hogy ne terhelje túl ideje korán az állományt.

Ennek ellenkezője is megfigyelhető, ezért tisztában kell lenni a fajta tulajdonságaival. Egy erős növekedési erélyű genotípus (pl. zöld hegyes és tölteni való paprika típusok) hajlamos a terméselrúgásra. Ezáltal már a palántanevelés idején mérsékeltebb öntözést, néhány fokkal alacsonyabb hőmérsékletet és nagyobb EC-értéket kell biztosítani a közegben, hogy ne menjen el vegetatív irányba, azaz a jó minőségű bogyók kialakulásához szükséges vegetatív-generatív egyensúlyt a tenyészidő folyamán is lehessen biztosítani.

Növényvédelem

Palánták növényvédelme – a szaporító ládák fertőtlenítésén túlmenően fokozott figyelmet kell fordítani a palántadőlés elleni védelemre (5. kép). Ehhez környezetkímélő szerek (pl. Trifender) vagy egyéb gombaölő készítmények (pl. Previcur 607 SL, Proplant, Topsin-M 70 WP, Dithane M-45) is használhatók. A kezelést a vetéssel egy időben végezzük el és azt követően legalább még egyszer meg kell ismételni. Tűzdeléses technológiánál ugyanígy védekezni kell a palántadőlés ellen az átültetést követően is.

A kártevők közül a legnagyobb problémát a levéltetvek és a tripszek okozzák. A leghatékonyabb védelem a megelőzés, így a berendezést fertőtleníteni kell 3 %-os formalinos oldattal vagy más gázosodó termékkel (ez utóbbit külön szakember végzi). Előtte célszerű felfűteni, hogy a védekezés hatékonyabbá váljon. A palántanevelő helyiségébe egyéb dísznövényeket nem ajánlatos teleltetni még a nem aktív időszakban sem, mivel egy részük vonzza a különböző kártevőket (pl. mályvák az üvegházi molytetveket) ezáltal a fertőzés jelentős mértékűvé válhat. A tetvek és tripszek megjelenését sárga, illetve kék lapokkal követhetjük nyomon, melyeket 10-20 cm-rel a növény fölött kell elhelyezni. A tripszek szívogatásukkal vírusokat terjesztenek, így pl. a paradicsom bronz foltosság vírusát (TSWV) is, melynek megjelenése rányomja bélyegét a termesztés sikerére.

Abban az esetben – még ha biológiai növényvédelmet is alkalmaznak – a fertőzött tövekről a kórokozó gyorsan átkerül az egészséges tövekre is, amely fokozott küzdelmet jelent a termelő számára a gyengébb minőségű termés és a beteg állomány életben tartása miatt. Ez egyben megkérdőjelezi a ráfordítás (tápanyag, munkabér stb.) mértéke és a bevétel alakulása közötti egyensúly kialakulását, azaz fokozott fertőzöttségnél a termesztés folytatását is.

Palánták edzése

Palánták edzése – a növények gyenge kondicionálása jelentős tőszámkiesést okozhat, mert a növények a megváltozott környezeti viszonyokhoz gyengén alkalmazkodnak. Ehhez a termesztő tér hőmérsékletének csökkentésén túl (gyakoribb szellőztetés) az öntözővíz mennyiségét is mérsékelni kell. A jobb gyökeresedéshez ajánlott P-túlsúlyos tápanyagok lombkezelésként történő alkalmazása, mely egyben a fotoszintetikus aktivitást is fokozza. Kiültetés előtt közvetlenül érdemes a tálcákat Radifarmot tartalmazó oldatba tenni, úgymond felszívatni, hogy a gyökeresedést elősegítsük és a kisebb fertőzések kialakulását is megakadályozzuk.

A jó minőségű palánta előállításához a következő szempontokat kell figyelembe venni:

1. Igyekezzünk optimális vetési időpontot választani, hogy a palánták ne öregedjenek el a kiültetésre.
2. Ajánlott a tálcába történő közvetlen vetés, ezáltal a tűzdelés okozta heterogenitás elkerülhető.
3. Megfelelő tápanyag-ellátottság biztosítása, szem előtt tartva a kezdeti fejlődés fokozott foszforigényét. Ennek kialakításához a sótartalmat EC-mérővel, a közeg kémhatását pedig pH-mérővel kell ellenőrizni.
4. A termesztő közeg jól nedvesíthető legyen, megfelelő víz-levegő arányt lehessen biztosítani.
5. Az adott fejlődési fázishoz és genotípushoz igazított hőmérséklet- és fényviszonyok kialakítása a megnyúlás elkerülésére.
6. Nagy légterű berendezés és benne a fajnak megfelelő optimális páratartalom kialakítása.
7. Preventív (megelőző) növényvédelem biztosítása az egészséges állomány kialakításához.

Kiültetés

Időpontját meghatározza a termesztés ideje és helye, így hajtatásnál a berendezés hőlépcsője (hány °C-os különbséget biztosít a külső viszonyokhoz képest). A 30 °C-os hőlépcső azt jelenti, hogy –15 °C külső hőmérsékletnél is tudunk 15 °C-ot biztosítani a termesztő berendezésben. Ezekbe a létesítményekbe lehet legkorábban (téli hónapokban) beültetést végezni. Szabadföldön, a kiültetés idejét a növény hőigénye határozza meg, valamint a piaci viszonyok.

Az ültetést termesztő házban kézzel, míg szabadföldön géppel végzik. A növények talajba történő helyezése, valamint annak mélysége jelentősen meghatározza a termesztés sikerét. Ásványgyapotos vagy kókuszrostos termesztésnél a palántákat először a paplan mellé, majd később a kivágott nyílásra helyezzük. Ezzel lehetővé tesszük a kocka gyökerekkel történő jobb átszövetését, mielőtt azok azonnal a közegbe nőnének bele.

Salátánál, káposztaféléknél és zellernél általában sekély ültetést alkalmazunk, hogy a fejlődő fej, gumó, szárgumó a talaj fölött, kellő magasságban képződjön. A zellerpalánták mély ültetése (szívlevelek a talaj alatt) az állomány pusztulását jelenti. Paprikánál sziklevélig ültessünk, míg a paradicsomnál a mélyebb ültetés is lehetséges, mert a szár járulékos oldalgyökerek képzésére hajlamos, így a kissé megnyúlt palánták is még hasznosításra kerülhetnek. Tápközeges palántáknál a talaj szintjével egy vonalban vagy kicsit mélyebbre kerüljenek a növények.

Gépi ültetésnél fontos ellenőrizni a kiültetés minőségét, hogy a nem kellően tömörített növények is életben maradjanak. Ehhez még jó talaj-előkészítésnél is ajánlatos ágyásonként 1-1 személynek követni az ültetés menetét.

Az állománysűrűség (tőszám) az egységnyi területre jutó növények számát jelenti. Ennek optimalizálását a termesztési cél és a fajta függvényében kell meghatározni. Azonban tudni kell, hogy a tőszám növelésével nőhet a hozam, de csökkenhet a minőség. Nagyobb egyedsűrűséghez a tápanyag- és vízellátást, valamint a növényvédelmet is hozzá kell igazítani. Sűrűbb állományban csökkenhet a koraiság az önárnyékoló hatás miatt.

Ezek figyelembe vételével minden bizonnyal sikeresebbé válhat a palántanevelés, amely jó startállapotot biztosít az állomány és a termelő számára egyaránt.

Takácsné dr. Hájos Mária egyetemi docens
Rubóczki Tímea PhD hallgató
DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Kertészettudományi Intézet