Azért a múlt ködébe vesző őseinknek is megvolt a magukhoz való esze, amikor már Kr.e. 4-5 ezer évvel ezelőtt meglelték ezt a különös növényt, amely ízesíti az ételeinket, díszíti a kertjeinket, a tokjából kinyerhető „mákony” (ópium) pedig egy elérhetetlen álomvilágba sodorja a napi gondtól szabadulni vágyókat, vagy a naiv kalandkereső ifjakat.
Van ezért ennek a mákonynak egy kétségtelenül nagyra becsült hatása is az előbbiekben degradálton túl, ez pedig a gyógyászatban való felhasználása révén a fájdalomcsillapítás.
Nagy utat járt be a növény, amelyet a különböző régészeti leletek igazolnak. A géncentruma Nyugat-Ázsia, vagy a Földközi-tenger nyugati partvidéke lehetett, de az sem kizárt, hogy Egyiptom. (Legyen ez a kutatók gondja.)
Egy biztos, hogy a görögök és a rómaiak is ismerték, és róla már Hippokratész is tudományos igénnyel értekezett. Nagy Sándor katonái az indiai hadjárat során megismerték az ópiumkészítés módszereit. A rómaiaktól, valószínűleg az arabok közvetítésével jutott el a kis- és nyugat-ázsiai népekhez, sőt Kínába is. Itt terjedt el az ópiumpipák használata. A mákot ma már az egész világon termesztik. Legálisan étkezési és gyógyászati céllal, illegálisan kábítószerként. Ez utóbbi állítólag kétszerese a legális termesztésnek.
A termesztéséről
Célszerűen gabonák után vetik. Mérsékelt tápanyagigényű növény. A talaj iránt – állítólag – igényes, a jó búzatalajokon díszlik legjobban és terem a legtöbbet. Bár ki tudja? A kábítószer centrumok talajadottságai (Afganisztán, Pakisztán, Laosz és Közép-Amerika) nem biztos – bár sajnos nem ismerem –, hogy kiválóak lennének a máktermesztés számára, de az ottaniak megélhetését, még ha sokszor súlyos áron is, de biztosíták. Ennyi a talajigényről. Az éghajlati sajátosságokra nem térnék ki, azok olyanok, amilyenek, de nálunk mindenképpen megfelelnek akár a tavaszi, akár az őszi mák termesztéséhez.
A termesztéstechnológia vázlata
Olyan korán kell vetni, amilyen korán csak lehet (nem reggel!). Ehhez, jól előkészített, ősszel művelt és lezárt talaj kell, amelyet egy menetben, sekély műveléssel készítünk elő a vetésre.
A vetés. Mihelyt rá lehet menni a talajra, a mag méretéből adódóan igen sekélyen, 1-1,5 cm mélyre vetjük. A saját tapasztalatom szerint régen – úgymint a cukorrépát – két henger közé vetettük. (Ma már a modern vetőgépek ezt a technológiát szimulálni tudják.) A sortávolság, valahol a 40 cm körül lehet, ahogy a vetőgép kiadja. A magot a termeltetőtől kapjuk, így ő fogja előírni a vetéskori használatát. Egy a lényeg: homogén növényállományt kell kialakítanunk, rendszerint utólagos egyeléssel. A tőtávolság függ a sortávolságtól, általában 5-6 cm a 40-45 cm-es sortáv esetén. 24 cm-es sortávolságnál ritkábbra hagyjuk egyeléskor a növényeket.
Az optimális növényszám kialakításához egykori gyakorlatvezető tanárom „D” (Dagadt) Szabó intelmeit idézem, aki a dupla gabona sortávra vetett mák egyelésekor – miközben lapos kuszással haladtunk előre – közöttünk járva egyfolytában ezt szajkózta: „Nyóc centi, apám. Érted, nyóc centi”. Ez annyira megragadt bennem, hogy én csak ezt tudom. Egyébként sem vagyok a sűrítés híve, semmilyen növény esetében sem. Pláne, ha figyelembe vesszük a sokak által és sokat emlegetett klímaváltozást és annak következményét, a fokozatos szárazulást, ahogy ezt Jolánkai professzor úr szokta volt mondani. Ebből az következik, hogy mintegy 500 ezer növénnyel számolhatunk hektáronként.
Tápanyagigénye, ahogy ezt már említettük közepes, ami persze számos tényezőtől függ, de ezt a pallérozott gazdák esetében már szóba se szabad hozni. A tartamkísérletek azt mutatják, hogy átlagosan 1 tonna/ha termés előállításához 60-80 kg N, 60-70 kg P2O5 és 50-70 kg K2O műtrágyaadagot igényel.
A növényvédelem témakörébe nem mernék belebonyolódni, mert az meghaladja a minimális ismereteimet is.
Lehet, hogy tévedek, amikor azt állítom: itt is a gyomirtás a legnagyobb probléma, de a termeltetőnek bizonyára van erre konkrét javaslata.
A kórokozók sem kímélik a mákot, de legalább ekkora problémát jelentenek a kártevők: levéltetvek, máktok-ormányos, máktok-szúnyog.
A növényápolás a sorközök tisztántartását jelenti. A kultivátorozás egyébként is jótékony hatású a talajra és ezen keresztül a növényre is.
A betakarítás az egyik legizgalmasabb munkafolyamat, amely gépileg csak részben megoldott a máktokok egészben való betakarításával, mert különben ez a fránya mák olyan apró szemű, hogy mindenhonnan kifolyik, ráadásul a „szalmával” is el kell számolni.
Ezért kisebb méretekben a kézi betakarítást alkalmazzák a veszteségek elkerülésére, és utólag csépelik ki a máktokokat, mint ahogy a gépi betakarítás után is.
Betakarításkor a toktermés szalmasárga, vagy szürkés sárga és benne a magok a fajtára jellemző színűek. Ekkor 12-16 % a tok nedvességtartalma, a mákmagé meg 9-12 %. Az a jó, ha zözög a mákmag a tokban.
A termés mennyisége sok mindentől függ, de átlagban az 1-1,5 tonna/ha lehet. (Az őszi mák ennél valamivel többet terem.)
Következik a tisztítás és a vevő igénye szerinti „kikészítés”.
Erről a kikészítésről jut eszembe, hogy gyermekkoromban gyakran volt részem felnőtt családtagjaim kikészítésében, ilyenkor gyakran elhangzott a: „Gyere csak ide te mákvirág! Mit csináltál már megint, te büdös kölök?”
Azóta a mákvirág szónak – ahogy hallottam – már igencsak megváltozott a jelentése és nem a tűzre való jómadarat illetik ezzel a jelzővé átalakult főnévvel, sokkal inkább a mákvirág szépségére utalva a szerelmes férfiak a szívük hölgyét.
Az Agrofórum szaklap átszerkesztett változata Dr. Bódis László: A mákról és termesztéséről (2016. februári lapszám, 58. old) című írása alapján
