Bravúrosan szerepelt az idei Nemzetközi Champagne és Pezsgő Világbajnokságon a Pannonhalmi Főapátság hivatalos pezsgője, az Erdélyben készülő Carassia.
Remek hírek érkeztek a Szuperfarmhoz. Megismételte és felülmúlta a tavalyi sikert a magyarországi érdekeltségű, észak-erdélyi Kárászteleki Pezsgőpincészet. Az idei Nemzetközi Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC 2018) egy Carassia-tétel aranyérmes, egy másik pedig ezüstérmes lett.
Az idén szeptemberben forgalomba kerülő, százszázalékban chardonnay-ből készült Carassia Blanc de Blancs Brut Nature pezsgő 0,75 literes változata kapott arany minősítést a szigorú ítészektől, a már forgalomban lévő Carassia Blanc de Blancs Brut (0,75 l) tétel pedig ezüstérmet szerzett, miután tavaly szintén ezüst minősítést kapott a forgalomba kerülő pezsgők között.
Mindez nagy szó: Romániában, közelebbről Erdélyben készített pezsgő még soha nem ért el ilyen sikert. A CSWWC az első és egyelőre az egyetlen verseny, ahol kizárólag pezsgőket értékel a világ jelenleg legelismertebb három pezsgőszakértője, Tom Stevenson, Essi Avellan, Master of Wine és Dr. Tony Jordan. A bíráskodásban, a három alapítón kívül, Márkus György Champagne- és Burgundia-szakértő is részt vesz. Idén, a 18 országból érkezett több ezer pezsgő között 116 arany és 128 ezüstérmet osztottak ki.
De pontosan hol is készül ez a pezsgő?
A huszonkét hektáron gazdálkodó Kárászteleki Pezsgőpincészet 2013-ben került fel a bortérképre. A falu fölötti déli fekvésű domboldalon ültetett összefüggő területről származik a szőlő. A Carassia kizárólag saját ültetvényről származó szőlő felhasználásával, a kezdetektől pezsgő-alapbornak szánt termés kiválasztásával és megfelelő gondozásával készül. A pezsgő készítésekor kiemelten fontos, hogy a szőlő feldolgozása az ültetvény közvetlen közelében történjen.
Pezsgő csak tradicionális módszerrel, azaz palackban történő másodlagos erjesztéssel és érleléssel készül. A termelés minden mozzanata – az első és második erjesztéstől a degorzsáláson keresztül a palackozásig és címkézésig – a legmodernebb felszereléssel, helyben történik.
Mit tud Kárásztelek?
Míg Champagne lényege a mészkő, a Kárászteleki Pezsgőpincészet borainak egyediségét az agyagos-csillámpalás altalaj adja. Az észak-erdélyi szigethegységben minden feltétel adott a jó pezsgő-alapbor készítéséhez: hűvös klíma, különleges talaj, déli fekvésű dűlő és gonddal válogatott, korán érő pezsgő-alapfajták. Minden apró részlet kihatással van a végeredményre: a szőlő metszése, a terméskorlátozás, a szüret időpontja, a könnyed préselés, az alapbor, a palackos másoderjesztés, a hosszú palackban történő érlelés.
A Carassia-pezsgőben a tulajdonosok Észak-Erdély, a Szilágyság egyedi ízvilágát, különlegességét szeretnék megfogalmazni minden egyes kortyban és a régió nagyköveteként útjára bocsájtani minden egyes palackot. A hűvös klímán a lassú érési folyamat a minőségi pezsgőkészítés két alapfeltételét – a magas savtartalmat és az alacsony cukorszintet – úgy tudja szavatolni, hogy közben időt és módot hagy a szőlő intenzív aromáinak kiteljesedésére is.