Agrárközélet

Kevesebb mint két hét alatt hullik le az éves csapadékmennyiség fele

Szuperfarm

Az évente mért globális csapadékmennyiség fele jelenleg mindössze 12 nap alatt esik le – derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a század végére az esőzések és havazások eloszlása valószínűleg még aránytalanabbá válik, amelynek eredményeként az éves csapadékmennyiség fele 11 nap alatt fog leesni.

Korábbi tanulmányok azt mutatják, hogy az éghajlat melegedése nyomán a jövőben várhatóan erősödni fognak a szélsőséges időjárási események és valamelyest emelkedni fog az éves átlagos csapadékmennyiség. A szakemberek azonban még mindig kutatják a két tendencia közötti kapcsolatot – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

„Ez a tanulmány megmutatja, hogy a két dolog miként függ össze egymással” – mondta Angeline Pendergrass, az amerikai Nemzeti Légkörkutatási Központ (NCAR) munkatársa, a Geophysical Research Letters című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője. „Arra jutottunk, hogy a várható erősödések a már eleve legnedvesebb időszakokra fognak koncentrálódni, vagyis a legesősebb napok még esősebbek lesznek” – tette hozzá a kutató.

A szakemberek szerint az áradások és az azokkal járó károk is növekedni fognak. Mindennek komoly kihatásai lesznek a vízgazdálkodásra, a várostervezésre és a sürgősségi segélyszolgálatokra, valamint a mezőgazdaságra is, amely jóval produktívabb akkor, amikor az eső nagyjából egyenlően oszlik el a termesztési időszakban.

A tanulmány elkészítéséhez Pendergrass és kollégái 185 világszerte működő földi meteorológiai állomás adatait használták fel az 1999-2014 közötti időszakból. Ennek a tizenhat évnek a méréseit ugyanis össze tudták vetni az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) TRMM – a trópusi esők mennyiségét mérő – műholdjának adataival. A tanulmányba bevont földi állomások többsége Észak-Amerikában, Eurázsiában és Ausztráliában volt.

Vizsgálatukban a kutatók a világ 36 olyan klímamodelljének szimulációit használták fel, amelyek a napi csapadékmennyiségre vonatkozó adatokkal is szolgálnak. Megnézték az éghajlati modellek előrejelzéseit a század utolsó 16 évére, majd a kapott eredményeket levetítették az egyes megfigyelő állomásokra.

Megállapították, hogy a megfigyelőállomásoknál mért egész éves csapadékmennyiség valamelyest növekedett a szimulációkban, ám a többletcsapadék időben nem egyenlően oszlott szét, hanem az extra eső- és hómennyiség fele mindössze hat nap alatt esett le.

Ennek következtében az egész éves csapadékmennyiség is jóval egyenlőtlenebbül esett le a mostaninál. Az eredmények szerint 2100-ra a bolygó éves csapadékmennyiségének fele 11 nap fog leesni, szemben a mostani 12-vel.

„Mivel a klímamodellek általánosságban véve csak egy kicsivel több esőt jeleznek, arra jutottunk, hogy ez a növekedés valószínűleg egy maroknyi, de nagyon esős időjárási esemény formájában fog megvalósulni, és ezért több negatív hatása is lehet, például áradások formájában” – magyarázta Pendergrass, hozzátéve, hogy mindezt figyelembe kell venni a jövőre történő felkészülés során.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

A nagyobb kalóriabevitel hatással van a rák kialakulására

2023. december 29. 14:40

A táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták az állatvilágban a Debreceni Egyetem munkatársainak közreműködésével. A hidrákon és zebrahalakon végzett kísérletek kimutatták: az étrend korlátozása megakadályozta vagy lassította a rák kialakulását.

Vizet kerestek a sivatagban – amit 48 óra alatt találtak, mindenkit meglepett

2025. december 20. 14:10

Olasz szakemberek olyan helyen találtak vízre utaló jeleket, ahol eddig csak a homok uralkodott.

Lassabb érés - jobb bor

2021. július 5. 07:36

A bogyóérés sebességének minőségre gyakorolt hatásával kapcsolatos kérdések hívták életre azt a kutatást, amely során a szakemberek Cabernet Sauvignon ültetvényekben hajtottak végre az éréslassításra vonatkozó kísérleteket.

Corteva Agriscience: kiemelten fontos a kutatás és az innováció

2021. december 15. 04:36

Az év legjobb innovatív agrár startupja lett a Corteva Agriscience mentoráltja.