23℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Terményárak

Terményárak: csendes évkezdet – Dél-Amerika került a figyelem középpontjába

Agrofórum Online

Az Északi féltekén a Karácsony és Új Év szokás szerint elhúzódott az ortodox ünnepek időeltolódása miatt. Emiatt a kereskedelmi aktivitás is lanyhább volt és az árak, jegyzések is egyhelyben topogtak, érdemben nem változtak.

A kereslet-kínálati elemzések így áttevődtek a közeli jövő találgatására és ezen belül is a dél-amerikai időjárás került előtérbe. Sajátságos és eddig egyedi eset, hogy az USDA (az USA Mezőgazdasági Minisztériuma) nem tudta kiadni szokásos havi becslését, mert a kormányzati szervek finanszírozásáról nem született meg a szükséges törvény és így az USDA is részben zárva van. A hivatalos csatornák hiányában egyéb becslések és előrejelzések nagyobb súllyal szerepelnek, de ugyanakkor ez jelentős bizonytalanságot is eredményez.

Fontos, kereskedelmi szempontból alapvetőnek tekintett adatok, mint a heti export volumene és rendeltetése, nem jelennek meg és így borulnak az elemzések is. Ha nincs frissítés, nincs eredmény sem és nem tud irányt adni a piaci folyamatoknak.

A kínai-amerikai vámháború valóban elcsendesedett, Trump elnök tartja szavát és nem ír újabb üzeneteket a közösségi médiában és ez megnyugtatta a piacokat. Az ezzel egyidőben megjelent kereskedői információk arra engednek következtetni, hogy a szójabab iránti kínai vételi szándék valós volt, egyes becslések szerint akár 4-10 millió tonnát is leköthettek már. A lépés logikáját igazolja, hogy az első negyedéves időszakra a dél-amerikai áru már elfogy és amint az sejthető volt, ha nincs honnan venni, jó lett a régi forrás is és az USA-ban kötöttek le jelentős mennyiségeket.

Ez nem csak a szójabab jegyzését tudta megtámasztani, sőt a decemberi alacsony értékekről feljebb vinni, de a kukoricáét is és így Chicago-ban tartott árak tudtak kialakulni. Az amerikai hangulatot jól mutatja, hogy az adatok hiánya miatt nincs kifejezett irány a piacon és a pletykák, fél-hírek megint nagyobb hatást gyakorolnak a jegyzésekre, hevesebb reakciót váltva ki, mint ami a fundamentális adatok ismeretében indokolt lenne. E hét elején ezért esett nagyot a kukorica jegyzése, azt nem tudja senki, hogy vásárolt-e valaki nagyobb mennyiséget, de az látszott, hogy a fizikai kereskedésben érdekeltek száma csökkent a kereskedelemben. Emiatt is vált a technikai, pénzügyi spekuláció fontosabbá és tudta eltéríteni a jegyzéseket.

Európa nem követte ezt a tendenciát, itt az új nemzetközi eladásokból kimaradtak a kereskedők és ez a francia piacot nem engedte erősödni. Nem volt szó gyengülésről sem, gyakorlatilag a piac változatlan szinten oldalazott.

A minket közvetlenül érintő olasz piac ettől kicsit eltérően, a múlt héten is és e hét keddi tőzsdenapján is erősödést mutatott, de a most csütörtöki tőzsde Bologna-ban már változatlan szinteken zárt mind a búzára, mind a kukoricára.

Érdekes folyamat, hogy az olasz piacon is és a hamburgi, vagy müncheni piacon sincs érdemi árkülönbség a 11 % és a 13 % fehérjetartalmú búza ára között, a szokásos 10 EUR/to körüli különbség 1-3 EUR/to-ra csökkent. A prémium, 14 -15 %-os fehérjéjű búza esetében már más a helyzet, ott például Hamburgban 20,-EUR/to-val volt magasabb (227,-EUR/to), míg Milanoban e hét keddjén az importált 14 % fehérjetartalmú búzáért 240-247 EUR/to-t fizettek, miközben a 10,5 %-os malmi búza jegyzése 233-235 EUR/to-n állt.

Számunkra rövid távon két üzenete lehet az elmúlt napoknak és ezek közül az egyik, hogy a vevői piacunk továbbra is keresi a malmi búzákat, de a héten az árak növekedése már lassult. A bolognai jegyzést visszaszámolva 190-195 EUR/to árat kapunk a Dunántúlon gépkocsira rakva és nem is most azonnali, hanem már inkább csak márciusi-április szállítással. Ez a mai Forint erősödés miatt mintegy 400-500 Ft/to-val csökkentette az elérhető árakat.

Másik szempont, hogy a magasabb minőségű árunak még most is van felára, hol több, hol kevesebb, de látható, hogy megér(het)i azzal foglalkozni. Az is kell hozzá, hogy legyen homogén mennyiség is, ismételten szembesülni lehetett azzal, hogy a vevő csak akkor adja meg a várt felárat, ha legalább 1000 tonna mennyiséget tudunk neki biztosítani…

A kukorica piacán megindult egy határozott spekuláció, ami pillanatnyilag még nehezen értelmezhető. A főbb vételi szereplők tevékenysége és a piaci ajánlatok alapján kialakult árszintekhez képest most prémium-vevő/k jelent/ek meg, aki vagy akik megtámasztották pillanatok alatt a piacot. A termelők, eladók számára megjelenő jó hír, vagyis a korábbinál magasabb nominális ár, futótűzként terjed el, míg a földhözragadt kalkuláció ellehetetleníti a folyamatos üzletmenetet.

Máskor is volt már ilyen, így ez nem igazán újdonság, ami miatt most számomra meglepőbb, az az, hogy eddig inkább az árcsökkenés volt a reálisabb alternatíva. A magyar kukorica piaca csak az EU-n belül valószínű, még akkor is, ha az ukrán, román, bolgár árak emelkedtek is, mert hiába érte el az ukrán árszint 5 hónapja legmagasabb szintjét, még mindig csak 180,-USD/to vagyis 160,-EUR/to alatt jegyzik (tengeri kikötőben hajóba rakva). Számolva a fuvar- és rakodási költségeket is nagyon határon táncol, aki az olasz árakat jelentősen 185,-/190,- EUR/to-s szint fölé várja.

Lehet, más is képbe jöhet, amit ma még nem látunk és ezek közül a legfontosabb lehet Brazília és így zárul a kör: ha ott nem esik az eső, az nekünk is jobb piaci lehetőségeket hozhat. Lehet persze más is a háttérben, főként az igények fedezése, de a most számbavehető tényezők alapján az időjárás előrejelzésre és az alapján várt termésre tenném a voksom.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Megállhat a búza drágulása?

2020. január 28. 10:49

Az ausztrál termelés visszaesése, az argentin vámok, a nyugat-európai őszi búza-vetési nehézségek, valamint az amerikai gazdák alacsony profitkilátásai miatt drágult intenzíven a búza – mondták el az OTP Alapkezelő szakértői.

Mit várhatunk a nyári betakarítású növényektől?

2018. június 29. 07:35

Néhány esetben kevesebbet, mint az elmúlt évben, mondta Feldman Zsolt államtitkár, az Aratási Koordinációs Bizottság ülése után az Agrárminisztériumban.

Terményárak: korrekció az árakban, de nem fundamentális okok miatt

2019. március 19. 07:15

Végre megállt az árcsökkenés a terménypiacokon és némi erősödés volt megfigyelhető az árakban, de ez azonban inkább korrekció, mint trendforduló.

Terményárak: 2019 átlagos év lehet átlagos árakkal?

2019. március 11. 14:32

Az első márciusi hét nem hozott megnyugvást, a piacokon továbbra is a csökkenő tendencia volt jellemző.