Talajélet
Fizetett tartalom

BactoFil + KITEStart – technológia, amelytől a kukorica csőre tölt!

AGRO.bio Hungary Kft.

Az AGRO.bio az elmúlt években a Demo Farm Projekt keretein belül és több termelő partnerénél is vizsgálta technológiáinak teljesítményét üzemi körülmények között. Az elvégzett értékelések megerősítették a korábbi évek tapasztalatát, azaz a talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja.

Ez annyit jelent, hogy a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka javul.

A Demo Farm Projekt keretein belül 2016-ban három helyszínen vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart folyékony startertrágya együttes hatását. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezdeti időszakban mért szerényebb gyökértömeg és zöldtömeg gyarapodás a terméseredmények nagyobb mértékű javulását eredményezték. Ez azt bizonyította, hogy a mikrobiológiai támogatással alkalmazott starter kezelés hatás kifejtése felerősödik, és mind az önálló talajoltásnál, mind az önálló starteres kezelésnél jobb termésreakcióval számolhatunk.

A Gyermely Zrt szakembereivel közösen három éves üzemi kezeléssorozat keretében vizsgáltuk a BactoFil® A10 + KITEStart® technológia eredményességét. Két év után a következő megállapításra jutottunk:

  • a technológia a helyi körülmények között alkalmas a kukorica fejlődésének támogatására
  • a fenometriai (növényi tulajdonságok értékelésére használt) mérések egyértelműen a technológia pozitív hatását mutatták a gyökértömeg (106-112%), a zöldtömeg (103-121%) és a csőparaméterek (102-121%) értékeinek változásában

két év átlagában a BactoFil® A10 + KITEStart® technológia 115,3%-os teljesítményt nyújtott a mért paraméterek és a termés viszonylatában az önálló starteres kezeléssel szemben

A BactoFil® A10 + KITEStart technológia hatása a gyökértömegre az önálló KITEStart® kezeléshez képest (Gyermely Zrt., Somodor, 2018)

A BactoFil® A10 + KITEStart® technológia az önálló KITEStart® kezeléshez képest 10%-os csőhossz-, és 20%-os csőtömeg növekedést eredményezett (Gyermely Zrt., Tinnye, 2018)

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Élővilág a járdák alatt – a városi talaj titkai

A városi talaj nem halott. De ha tovább tapossuk, locsoljuk és nyírjuk, könnyen azzá tehetjük.

Casuarina – a nitrogént megkötő trópusi fa

2025. október 17. 14:10

A Casuarina nemcsak árnyékot ad: gyökerei nitrogént juttatnak a talajba, serkentve más növények növekedését.

Még vethet – őszi zöldítési ötletek

2025. október 5. 14:10

A zöldítés ősszel is értékes: gyors kelésű vagy télálló növényekkel biztosíthatjuk a talaj egészségét tavaszig.

A lomb „második élete”: így segít a fa gyökereinek

2025. szeptember 23. 13:10

A lehullott falevelek nem szemét, hanem értékes mulcs. Megmutatjuk, hogyan segíti a fák egészségét, ha a törzs körül helyesen használjuk.

Jégverés okozta károk kukoricában

2019. március 22. 06:47

A jégverés a kukorica élettani folyamataira több ponton is hatást gyakorol. Befolyásolja a hajtásképződést, a jégverés következtében kialakult gombafertőzés miatt a termés beltartalmi jellemzői változhatnak, sőt vetőmag esetében a csírázóképesség módosulhat.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.

Újabb mínuszos nap a gabonapiacokon

2020. április 16. 08:02

A kukorica a legközelebbi, a júniusi határidő tartotta értékét és tonnánként 163 eurós szintre került a kurzus. A következő két határidőnél mind a négy fontos agrártermék ára csökkent Párizsban.

15,27 tonnás hektáronkénti terméshozam a Natur Agro kukoricaversenyén

2022. december 16. 07:24

Közel 80 fő részvételével zajlott november 25-én, a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által immár másodszor meghirdetett "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésverseny díjátadó rendezvénye.