Szőlő-Bor

Egy szőlőfajta története – Teutonoktól a Rizling nemzedékig

Agrofórum Online

A Rizling története Krisztus születése előtti időkbe vezet vissza. A Kr. e. 50-es éveket megelőzően a germán törzsek már ismerték az alkoholos erjedés folyamatát, az ősi teutonok (korai germán törzs) kedvelt itala a mézsör volt. Ezt a borszerű italt a méz erjesztésével készítették.

A szőlő római hódítások idején került a mai Németország területére, a Mosel folyó völgyébe – olvasható a https://www.winemag.com/2019/03/08/the-history-of-german-riesling címen a világhálón. A virágzó római borkultúra emlékei még ma is megtalálhatók a vidéken.

Kr. u. 330 környékén megépült az első német borospince Trierben. Szó szerint és képletesen is erre az időszakra tehető a német bor hírnevének kialakulása. A Frank Birodalom első ismert borászati szaktekintélye maga Nagy Károly frank császár volt, akihez a kereszténység megerősítése mellett a borkultúra terjesztése kapcsán is elévülhetetlen érdemek fűződnek. A szőlőskertek ebben az időszakban, majd a következő századok során is, főként a szerzetesek irányítása alatt álltak.

A rizlingre vonatkozó első írásos emlék – Riesslingen elnevezéséssel – 1435-ből származik. Bő száz évvel később 1552-ben a növénytani tudományok korszerűsítésében résztvevő Hieronymus Bock, német botanikus és orvos változtatta a Riesslingen kifejezést a ma is ismert rizlingre (Riesling), amivel hozzájárult ahhoz a széleskörben elterjedt vélekedéshez, miszerint a rizling a Rajna vidékéről származik.

A szőlőfajta történetében komoly előrelépések történtek a 18. század második felében, amikor a trieri választófejdelem és érsek elrendelte, hogy minden rossz minőségű szőlőt rizlinggel kell helyettesíteni. Tevékenységének köszönhetően alakult ki itt a világ egyik legnagyobb rizling termőterülete. A 19. század közepére a rizling népszerűsége hatalmasra nőtt, drágábban kelt el mint a bordói borok és a pezsgő. Újabb 100 év elteltével megalakult a Német Borászati Intézet (Deutsches Weininstitut) Mainz közelében.

A közelmúltra visszatekintve, az 1990-es évek közepétől bontakozott ki a fehérszőlő fajták reneszánsza. A kereslet fokozódása és a minőség javulása mellett a rizling elfoglalta a német borok trónját 40%-os piaci részesedéssel. A szőlőfajta legnagyobb termőterülete napjainkban Németországban található. A fajta népszerűségének és sikerének fenntartása érdekében a Német Borászati Intézet létrehozta a „Rizling nemzedék” elnevezésű szervezetet, amely a 35 évesnél fiatalabb gazdákat buzdítja a rizling kultúra fejlesztésére, ápolására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A bor a rekordszintű balkáni hőség nyertese

2024. október 8. 12:10

A balkáni bortermelők szerint ritka nyertesei lehetnek ezeknek a folyamatoknak, mert a meleg időjárás miatt nőtt a szőlő cukortartalma.

Extrém klíma: már szüretelnek a Balaton-felvidéken

2024. szeptember 9. 11:10

A száraz nyári hónapok miatt a szőlő idén a szokásosnál jóval gyorsabban érett, így a betakarítást a tervezettnél három héttel hamarabb kellett elkezdeni.

Fordított tájkép alakult ki a Balaton-felvidéken – ezt most díjazták is

2024. szeptember 5. 13:10

Talán kevesek számára ismert az, hogy földtörténeti léptékben mérve nem is olyan régen hazánkban is aktív vulkánok működtek.

Hihetetlen, de a globális szőlőtermesztés felülmúlja a banánét, narancsét, almáét is

2024. augusztus 18. 08:10

A szőlőtermesztés több fejhosszal más gyümölcsök előtt jár: a világ ugyanis évente 72 millió tonna szőlőt termel.

Eltart egy darabig a német sertéspiac helyreállása

2020. július 23. 09:17

Óriási nyomás helyeződött a sertéstartókra a Tönnies húsfeldolgozó üzemének leállásával, mert nem tudták eladni az állatokat.

Hatalmas károkat okoztak a jégesők Németországban

2023. június 19. 12:37

Az előző hetek során több mint 22 ezer hektárról jelentettek jégkárt az északnémet területeken, de további jégesők várhatók.

Elfogytak a hentesek, folyamatosan zárnak be a vágóhidak Németországban

2023. szeptember 9. 08:40

A zweibrückeni vágóhíd bezárása a környékbeli termelők számára különösen rossz hír, és többen az állatállományuk leépítését fontolgatják.

Csapnivaló lesz a sörárpatermés, ársokkra készülhetnek a német sörivók

2023. július 7. 09:10

A sör ára a németeknél – némi túlzással – olyan, mint nálunk a kenyéré. Ebből a szempontból pedig most igen rossz hírrel szolgáltak számukra.