21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Agrárközélet

2019 a beporzók éve

NAK-AMC, Fotó: Pelsőczy Csaba

A „beporzók évének” nyilvánította 2019-et Nagy István agrárminiszter. A rovarok megóvása érdekében a szaktárca több intézkedést is hozott. A tavalyi méhpusztulás okait folyamatosan vizsgálja a hatóság.

Aki nem tudta volna, hogy április 30-a miről nevezetes, az a Vajdahunyad várában legalább sejthette, hogy a méhekhez mindenképpen köthető, hiszen egy óriás méhkirálynő-figura köszöntötte az arra járókat. Bizony ez a nap 1994 óta – az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére – a méhek napja, ezzel is felhívva a figyelmet a szorgos, az élelmiszer-előállítás szempontjából nélkülözhetetlen rovarokra. És ez a nap nagyon is alkalmas volt arra, hogy Nagy István agrárminiszter több, a méhészek számára kedvező döntést jelentsen be.

Így például a kormány bevezeti a megporzási támogatást: 600 millió forintot biztosít idén a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, amelyre a méhészek a kérelmeket a tervek szerint nyáron nyújthatják majd be elektronikusan. A tárcavezető hozzátette, hogy a támogatás mértéke méhcsaládonként 500 forint, amelyet az Országos Méhészeti Egyesület (OMME) tagjai igényelhetnek.

További jó hírként elmondta, hogy 2019-2022 között a méhészet támogatására évente mintegy 1,3 milliárd forint hívható le, vagyis az Európai Bizottság több mint 50 százalékkal növelte a nemzeti méhészeti programok keretét, Magyarország pedig hazai forrásból ugyanilyen mértékű forrásemeléssel tudja majd segíteni a magyar méhészeket. A bizottság általi elfogadás függvényében ez összesen akár több mint évi egymilliárd forintot is jelenthet a magyar méhészeknek.

A nemzeti méhészeti program a tárca szándéka szerint így további támogatási célokkal bővülhet. Nagy István példaként említette többek között a méhészszervezetek működését elősegítő intézkedésekhez adható támogatást, amely a hazai 110 tagszervezet együttműködését, a méhésztársadalom kohézióját erősítheti. Emellett a méhviaszcseréhez, valamint a termelői mézek bevizsgálásához és a kaptárvásárláshoz adható támogatás.

– A tavaly márciusban megszavazott Mézjelentés az EU előtt álló feladatokat határozza meg, a méhek védelme és megőrzése, valamint a mézminőség biztosítása terén. Örömmel tapasztaltam, hogy az Európai Bizottság belevette ezeket az ajánlásokat a jövő évi uniós agrárpolitikájáról szóló javaslatába.

Komoly magyar siker például, hogy az éves uniós támogatás majdnem duplájára – a jelenlegi 36 millióról 60 millió euróra – történő emelésére tett javaslatot a Bizottság és a Parlament, de elértük a méhészeket segítő, támogatott intézkedések jelentős bővítését, az 50 százalékos uniós társfinanszírozási arány 75 százalékra történő növelését, valamint az importmézek jobb ellenőrzését biztosító uniós fogalmak, mint a méz, méhviasz vagy méhpempő megalkotását – tette hozzá Erdős Norbert EP-képviselő. Mindemellett fontos döntésnek nevezte azt is, hogy európai szinten kötelezővé teszik az adatszolgáltatást a méhcsaládok számáról.

Utóbbi már csak azért is jelentős lépés, mert így nyomon követhetővé válik, hogy mennyi méhcsalád is pusztul el. Nagy István kitért a tavalyi nagy méhhullásra is. Mint mondta, jelenleg is tart az átfogó szakmai vizsgálat, de az biztosan kijelenthető, hogy nem egy tényező okozta, hanem több tényező együttes hatása. Egyik fő – védekező – intézkedésként a tárca betiltotta a neonikotinoidok használatát. A vizsgálat részeként az Agrárminisztérium a növénytermesztők tevékenységének fokozott ellenőrzését is végzi.

Így a NÉBIH és az OMME között létrejött együttműködés alapján a hatóság szakemberei mintákat vesznek a gazdálkodók által kezelt szántóföldi növényekből, valamint idén először a gazdák permet-tartályából is. (További információk a NÉBIH ellenőrzéséről itt, a méhek védelmével kapcsolatos növényvédelmi jogszabályokról itt lehet olvasni.) Továbbá vizsgálják a méheknél alkalmazott állatgyógyászati készítményeket, és az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítményeket is. A méhek megóvása érdekében a tárca 2019-et a beporzók évének is nyilvánította.

– Hosszú évek óta vártam már ennyi jó hírre, a méhészek nevében is köszönöm az intézkedéseket – jegyezte meg Bross Péter, az OMME elnöke. – Napjainkban a méh a jelképe a fenntartható mezőgazdaságnak. Kulcsszereplővé lépett elő, hiszen az elmúlt 50 évben megháromszorozódott azon termések, élelmiszerek mennyisége, amelyek méhes megporzást igényelnek.

A méhészeti ágazat éves árbevétele 25 milliárd forint körül alakul, de ennek többszöröse a méhek beporzó munkájából származó haszon. A hazai gazdák árbevétele, a hazai lakosság élelmiszer-ellátása egyértelműen függ a méhészeti ágazattól. Erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős mezőgazdaság! Legyen a fenntartható mezőgazdaság jelképe a mézelő méh!

Együttműködés és kampány

A sajtótájékoztató zárásaként Nagy István, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Bross Péter aláírta a felek közötti stratégiai együttműködési megállapodást, mely szerint kulcsfontosságú ágazatként tekintenek a méhészetre. Emellett az Agrármarketing Centrum vezetője, Ondré Péter bejelentette, hogy idén is folytatódik a mézfogyasztást ösztönző kampány, illetve a méhészeti ágazat kiemelt szerepet kap majd a 2019. szeptemberében megrendezendő 79. OMÉK-on is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Felmérést indít a NAK a vetési varjak okozta kártételek kapcsán

2023. május 24. 12:00

A vetési varjak az EU-ban védett állatok, ezért – hiába okoznak jelentős károkat a mezőgazdaságban – védekezni nem lehet hatékonyan ellenük, kártérítés pedig nem jár a gazdáknak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országszerte kéri a gazdálkodókat a károk, problémák jelzésére, és kezdeményezni fogja a vonatkozó jogszabályok módosítását.

Évi mintegy 20-25 ezer tonna körte terem hazánkban

2022. november 25. 14:26

Hazánkban közel 2000 hektáron termelnek körtét, köztük számos tájfajtát.

Meghosszabbodott a kútmoratórium

2020. június 2. 15:13

A Kormány 2023 végéig meghosszabbította az illegális kutak bírságmentes fennmaradásának 2020. december 31-én lejáró határidejét. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyszerű és költséghatékony eljárást javasol az engedély nélküli kutak legalizálására.

Kiadvány készült az idei kukorica posztregisztrációs kísérletről

2019. december 27. 13:27

2019-ben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei.