Nagyvilág

Ilyen az, amikor a fakitermelők egymással küzdenek a Pilisben

Erdő-Mező Online - Fotó: Gribek Tímea

Igaz, hogy a május nagy része eddig esős volt, és ez rányomta a bélyegét a csapatok felkészülésére is, május 18-án végül nagy meleg, tavaszi idő várta a fakitermelőket a Pilisszentivánon megrendezett Parkerdő Kupán. A megmérettetés immár második éve hivatalosan is a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik regionális fordulója, így a Pilisi Parkerdő Zrt. házi versenyének különösen nagy a tétje. Az első hat helyezett ugyanis innen is tovább juthatott a szeptember 7-i, Pákozdi döntőbe. A versenyen végül a bajnai favágók diadalmaskodtak, két helyet is elfoglalva a dobogón.

A küzdelem két pályán, mindössze egyetlen fordulóban zajlott, összesen 10 csapat mutathatta meg tudását, az állami erdőgazdaság csapatai mellett például a következő generáció, a piliscsabai erdészeti szakiskola diákjai, akik szép eredménnyel térhettek haza. Ahogy az már megszokott, a kombinált versenyszám döntéssel, majd egy korong szabályos levágásával kezdődött, ami után a folytatásban gallyazást, hosztolást, hasítást és sarangolást láthatott a közönség – tehát azokat a munkaműveleteket, amelyeket az erdei munkák során is baleset nélkül precízen kell elvégezniük a fakitermelőknek. Ugyanis mind a faanyag, mind pedig az emberélet rendkívül értékes, azokra – különösen a sérülésmentes feladatelvégzésre – nagyon oda kell figyelni a gyakorlatban.

Miközben pedig a csapatok sokszor fej-fej mellett vágták a fát, a szülőket, gyermekeket várta a pilisszentiváni Pilisi Len Napok, ahol a helyi önkormányzat, az iskola és az óvoda mellett a Pilisi Parkerdő Zrt., a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Budakeszi Vadaspark és a Budakeszi Arborétum képviselői szórakoztatták az érdeklődőket. Volt vadnyom-felismerés, agancsos, gereznák, mikroszkópos rovarvizsgálat, ugrálóvár, kézművesség és állati jó bemutató, ami kicsiket és nagyokat egyaránt szórakoztatott. Gáborecz István, a STIHL hivatalos fafaragója pedig a nap folyamán egy pilisi lent és egy, a Pilisi Parkerdő címerében is megtalálható hollót faragott ki – utóbb az állami erdőgazdaság 50. évfordulójára megemlékezve egy 50-es számon ült.

A szakmai és laikus érdeklődőket mindemellett egy alpin favágó bemutató is várta, bizonyítva, hogy a fővárosi erdőket kezelő társaság nagy hangsúlyt fektet a természetközeli erdőgazdálkodásra.

A nap végére pedig kialakult a várva várt sorrend, és kiderült, hogy a tíz csapat közül melyik lett az első, melyik állhatott a dobogóra és melyik jutott tovább a szeptember 7-i, pákozdi országos döntőbe.

A Parkerdő Kupát végül a Bajna II. – Alba Berkenye Kft. csapata nyerte meg (Forgács János, Tamás Zsolt, Szabó Zoltán, Hrna Tamás), míg mögöttük a Bajna I. – Frainetto Kft. gárdája végzett a második helyen (Ollé Péter, Pócsi József, Hajagos István, Szilágyi József Dániel). A dobogóra felállhatott még a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészete is (Szekeres Richárd, Szekeres Balázs, Fekete Gergő, Barkaszi István). Bár a kiemelt helyekre nem értek oda, az országos döntőn negyedikként így is ott lesznek a piliscsabai szakiskolások (Hajagos Róbert, Vaczó Gábor, Hajagos Ferenc, Szabó Gergő Zsolt), ötödikként a Valkói Erdészet (Németh István, Krisztián Attila, Burcea Szabolcs, Szíjgyártó József), hatodikként pedig a Szentendre – Pilisfa Centrum Kft. csapata (Hrncsár Péter, Balogh János, Hrncsár Gábor, Orbán Roland).

Részletes eredmények:
1. Bajna II. – Alba Berkenye Kft. – 303 (265-38)
2. Bajna I. – Frainetto Kft. – 392 (338-54)
3. Gödöllői Erdészet – 432 (348-84)
4. Piliscsabai Szakiskola – 590 (528-62)
5. Valkói Erdészet – 614 (558-56)
6. Szentendre – Pilisfa Centrum Kft. – 692 (636-56)
7. Budapest Erdészet – 840 (712-128)
8. Pilismaróti Erdészet – 935 (851-84)
9. Visegrádi Erdészet – Forester Kft. 1108 (1044-64)

Versenyen kívül, hiszen Pósteleken már kivívták a továbbjutást:
Ráckevei Erdészet 367 (321-46)

A folytatásban felzúgnak a motorfűrészek Császáron június 15-én, Keszegen június 29-én, valamint Bükkzsércen augusztus 31-én is. Az országos döntőt szeptember 7-én, Pákozdon rendezik meg, május 25-én pedig a Bajnokok Bajnoka favágó kupára várják az érdeklődőket Szegeden.

VIDEÓ A STIHL ORSZÁGOS FAKITERMELŐ BAJNOKSÁG PÓSTELEKI ÉS NAGYKANIZSAI FORDULÓJÁRÓL:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyitott kertek: látogassa őket Magyarországon is!

2025. február 14. 09:40

Hazánkban is látogatást tehetünk számos nyitott kertbe. A résztvevő kerttulajdonosok legfőbb célja, hogy a kertészkedés és a természet szeretete népszerűvé váljon.

Háromezer kilométeres traktorútra indult egy farmer

2025. január 23. 15:10

A kezdeményezés lenyűgöző célja 100 ezer dollár összegyűjtése volt, ennyi pénzt akart összeszedni magánszemélyektől és kisvállalkozásoktól.

„Szellemalmák” csillognak a fákon

2025. január 21. 11:10

A legtöbb alma egyszerűen lepottyant, jéggel együtt, de sok olyan is volt, amiből csak az alma esett ki, a jég azonban fent maradt.

40 napja éhségsztrájkol egy gazdatüntetés vezetője Indiában

2025. január 13. 10:10

Az indiai gazdák követeléseit rendre nem teljesíti az állam, ami miatt egyre csökken a jövedelmük, és sokan az öngyilkosságba menekülnek.

Kertápolási tippek szakértőktől

2020. június 16. 12:52

A kertészkedés szerelmeseinek most jó hírünk van. Hasznos szakértői tippekkel bővíthetik tudásukat, akár autóban ülnek, sütnek-főznek, vagy éppen kertet rendeznek, ugyanis a STIHL kertápolási Podcast csatornát indít. A kéthetente új témákkal jelentkező KertÉRTŐK műsorban kivesézik a hobbi kertészek számára leghasznosabb kertápolási témákat.

Így lesz kreatív karácsonyfád néhány gally segítségével

2020. december 9. 16:50

Csupán néhány, főként a kertből összegyűjthető alapanyag, valamint egy barkácseszköz kell ahhoz, hogy minden kreativitásunkat latba vetve egy teljes mértékben fenntartható és igazán látványos karácsonyi dekorációt készítsünk.

Új bajnokot avattak a sportfavágó versenyen (+VIDEÓ)

2022. július 13. 14:44

A résztvevők nem csak a tragikusan elhunyt cseh fakitermelőre és sportfavágóra emlékeztek, de új bajnokot is avattak.

Szakértői tippek üzemanyag- és kenőanyag-választáshoz

2019. október 30. 17:36

Hosszabb tárolás előtt a gépből ürítsük ki a benzint és járassuk ki az üzemanyagot.