Növényvédelmi előrejelzés

Már tömegesen szaporodnak a molytetvek

Agrofórum Online

Az elmúlt időszak hőségnapjai alaposan felgyorsították a növények fejlődését.

A nappali hőmérséklet szinte mindenhol 30-35 0C felett járt, éjszaka pedig nem hűlt a levegő 20 0C alá. A korai cseresznye és meggy termése pillanatok alatt megérett, sajnos a gyümölcsöt a korábbi esők miatt megtizedelte a gyümölcs monília. Már érnek a késői fajták is, de érés közben „robbant be” a cseresznyelégy rajzása, védekezni viszont szüret közben nem lehet. Más növények esetében is van bőségesen növényvédelmi tennivaló.

Várhatóan ismét sok problémát fognak okozni az idén is a molytetvek. Most elsősorban a káposztaféléken szaporodnak tömegesen, de házi kertekben minden növényen röpködnek tömegesen. A rendelkezésre álló készítmények és a meleg miatti gyors lebomlás miatt alacsony a biológiai hatékonyság. Az enyhe tél és a gyors szaporodás már több nemzedéket termelt az idén, pedig még csak a szezon közepén járunk. A káposztafélék miatt fontos megemlíteni a tömeges káposztamoly rajzást. Már hetek óta százas nagyságrendben repül a fénycsapdákba, ezért veszélyben a káposztafélék többsége. A rengeteg bagolylepke faj közül most kiemelkedő számban a C-betűs, a gamma, a saláta, a felkiáltó jeles, a vetési és a gyapottok bagolylepke repül. A zöldségfélék lombozatának lerágásával, a termés veszélyeztetésével, vagy pedig a gyökérnyak elrágásával mindegyik faj okozhat károkat a nyár és az ősz folyamán.

Káposzta bagolylepke

A közterületeken rendszeres gondot okozó vadgesztenye aknázómoly 2. nemzedéke elleni védekezést megnehezítette a június eleji csapadéközön, most pedig a hőség. A rózsaszín virágú ( Aesculus carnea) állítólag ellenáll a fertőzésnek, én láttam aknázott leveleket ezen a fajon is.

Vadgesztenye aknázómoly kártétele

Rendszeressé vált a selyemfényű puszpángmoly rajzása. Bár a heti fogás csak néhány darab csapdánként, de elhúzódó rajzása miatt nehéz a védekezés a kártevő ellen.

Selyemfényű puszpángmoly

A borsót most az akácmoly és a borsómoly veszélyezteti, még a zöldborsó állományokban is, a termés megrágásával. Mellette megjelenhet az aszkohitás levél- és termésfoltosság, a lisztharmat, valamint a borsórozsda.

Gyümölcsöseinkben folyamatosan repül a nagy farontó, a kis farontó, valamint az almafaszitkár lepkéje. Létszámuk nem magas, de az ágak rendszeres fertőzésével, főként fiatal gyümölcsös telepítésekben rendszeresen okozhatnak károkat.

Nagy farontó kártétele

Némi szünet után ismét fognak a feromon csapdák tarka szőlőmolyt, elvétve nyerges szőlőmolyt is. A szőlő virágzása miatt sok a méh az ültetvényekben, ezért csak méhkímélő készítményekkel védekezhetünk, akárcsak az amerikai szőlőkabóca, vagy pedig az amerikai lepkekabóca betelepedett egyedei ellen. Fennáll a szőlőperonoszpóra és a lisztharmat fertőzés fokozott veszélye az időjárási körülmények számukra kedvező alakulása miatt, de nem szabad elfeledkezni a szürkepenészes rothadásról sem, mert már most is képes megbetegíteni a kialakulóban levő szőlőfürt kezdeményeket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Az új, csökkentett méhtoxicitású rovarölő szerek továbbra is hatékonyak a kártevőkkel szemben

2023. április 22. 06:36

A Dél-Kínai Mezőgazdasági Egyetem kutatói olyan új rovarölő vegyületeket fejlesztettek ki, amelyek jelentősen csökkentett méhtoxicitást mutattak anélkül, hogy a célkártevők – jelen esetben a káposztamoly és a vörös tűzhangya – elleni hatékonyságuk csökkenne.

Kisebb jelentőségű őszi repcekártevők

2021. október 30. 04:36

Vannak olyan, kisebb jelentőségű kártevők, amelyek főképp a túl korai vetés miatt túlnövekedett, vagy más technológiai hibák miatt valamilyen mértékben élettanilag szenvedő repcéket meglepve a tőlük elvárhatónál sokkal súlyosabb kártétellel jelentkeznek.

Hogyan védekezhetünk a káposztát rágó hernyók ellen?

2023. szeptember 5. 04:37

Kertben termesztett káposztámat hernyók rágják. Mit tehetnék ellenük?

Határszemle a repcetáblákon

2023. március 6. 11:41

Megérkezett a tavasz, lassan kitavaszodik, érdemes összefoglalni, mi történt eddig a repcevetésekkel, hogyan jutottunk el a mostani állapotokhoz.