12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Növényvédelmi előrejelzés

Nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak – magas az ázsiai márványos poloska egyedszáma is

Agrofórum Online

A júniusi csapadékos időjárási periódus elmúltával a kánikulai meleg és száraz idő elsősorban a kártevők felszaporodásának és a melegkedvelő betegségeknek kedvezett.

Az almástermésű gyümölcsféléken ismét előtérbe került a lisztharmat betegségek terjedése. Az igen intenzív hajtásnövekedésben egyre-másra fertőződnek meg a friss hajtások a betegséggel, ezért feltétlenül szükséges a kórokozó további terjedésének a blokkolása.

Alma lisztharmat

A sűrű lombozat miatt az almafa vértetű elleni védekezés mindinkább nehézkessé válik, ezért olyan készítménnyel próbálkozzunk, mely felszívódik a leveleken keresztül, így jutva el a fertőzött növényi részekhez. A kijuttatandó növényvédő szer hatóanyag mennyiséget mindig a fa méretéhez kell igazítani, mert ellenkező esetben nem hat kellőképpen. Figyelembe kell azt is venni, hogy a kijuttatott készítmények hatástartama a hőség miatt lerövidül, ezért gyakoribb beavatkozás válhat szükségessé.

Vértetűvel fertőzött alma

Csonthéjas kultúrákban a már leérett cseresznye után a meggyet és a korai érésű kajszit és őszibarackot támadja a gyümölcsfertőző monília. Különösen ott veszélyes a helyzet, ahol a sok eső miatt felrepedt a gyümölcs, esetleg jégeső sújtotta a gyümölcsöst vagy pedig a szokásosnál erősebb a gyümölcsmolyok okozta fertőzés. Az egyes fajták érése miatt már csak néhány napos élelmezés egészségügyi várakozási idejű készítményeket használhatunk. Ahol intenzíven rajzik a zöld cserebogár, ott az is belekóstol az érőfélben levő gyümölcsbe, ezért előfordul, hogy ellene is védekezni kell. A cseresznyelégy most a meggyet veszélyezteti, mert még most is erős a rajzása. A szigorú minőségi követelmények miatt erre is oda kell figyelni. Az érő gyümölcsféléket tömegesen látogatja a pettyesszárnyú muslica, mely az egészséges gyümölcsöt is képes megfertőzni. A kártevő rajzását vörösboros ecetes csapdák kihelyezésével tudjuk figyelemmel kísérni, a védekezés időzítéséhez.

Pettyesszárnyú muslica Drosophila suzukii csapda

A leszüretelt gyümölcsfákon nem szabad elfeledkezni a további lombvédelemről, mert a sztigminás levéllikasztó betegség, valamint a blumeriellás levélfoltosság ebben az időszakban szokott elszaporodni. Erős fertőzés kialakulása esetén a következmény a korai lombhullás, mely súlyos hatással van a jövő évi termés mennyiségére valamint a fák kondíciójára.

Cseresznye blumeriellás levélfoltosság

Egyes körzetekben az ázsiai márványos poloska egyedszáma nagyságrendekkel meghaladja más poloska fajok, így a zöld vándorpoloska létszámát is. Amennyiben hasonló jelenséggel találkoznak, feltétlenül védekezzenek, mert a károk felbecsülhetetlenek lehetnek szinte minden növénykultúrában.

Ázsiai márványos poloska lárvák

A napokban kikeltek az első selyemfényű puszpángmoly hernyók is. A kártétel nem szembetűnő, mert a kártevő a növények belsejében károsít, de szétnyitva a buxus bokrokat, könnyedén felismerhető a szövedékes rágás, valamint a fiatal hernyó. A védekezés hatásosságát úgy növelhetjük, ha a permetlé bejut a bokor rejtett zugaiba is.

Selyemfényű puszpángmoly hernyója

Továbbra is nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak. A kártevőnek a lárvái az igazán veszélyesek, mert a drótférgek sok tápnövényűek lévén a növények minden föld alatti részét károsítják. Mivel több évig tart kifejlődésük, a kártétel is 3-5 évig tart, és minden évben súlyosbodik. A növények vetése, ültetése előtt győződjünk meg talajaink drótféreg fertőzöttségéről, ha szükséges, akkor fertőtlenítsük a talajt.

Egérszínű pattanóbogár

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: kezdődik a védekezési szezon

2025. október 7. 07:10

A lehűlés a vegetációs időszak végét jelzi – most kell megkezdeni az őszi lemosó permetezéseket, mielőtt jönnek a fagyok.

Napraforgó: nem lesz jelentős mértékű a terméskiesés

2020. szeptember 1. 12:17

A lehullott eső elősegíti az őszi káposztarepce talaj előkészítési- és vetési munkáit, viszont gátolja a napraforgó betakarítást megelőző lombszárítást. A nyári betakarítású növények tarlóápolási munkáiban országszerte igen jelentős a lemaradás, gyomosak az árvakelések, sok rajtuk a betegség és a kártevő, valamint kiváló tojásrakó hely a mezőgazdaságilag is fontos bagolylepke fajok számára.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

Rengeteg munkát adnak a kertészeknek a károsítók, kórokozók

2021. június 2. 17:09

Május utolsó dekádjában tovább folytatódott a sokévi átlagnál hűvösebb, változékony időjárás. A növények mintegy két hetes lemaradásban vannak fejlődésükben. A talajhőmérséklet nem emelkedik kellőképpen, ezért a melegigényes növények, főként a paprika, a paradicsom, a padlizsán a csapadékos napok, a talaj optimális vízháztartása ellenére, alig fejlődnek. Késésben van a szabadföldi szamóca érése is, a szedési forduló sokszor napokkal tolódik. Növényvédelmi feladatokat most elsősorban a hűvösebb klímát kedvelő kórokozók és kártevők adnak.

Sok a beteg, károsított diófa - napégés, almamoly és nyugati dióburoklégy okozzák a legtöbb problémát

2019. szeptember 11. 10:10

Növényvédelmi szempontból az esős időjárás és a tartós harmatképződés elősegíti a kórokozók egy részének fejlődését, de még számos kártevő is képes károkat okozni.