Agrárközélet

Együttműködésbe kezd a Bonafarm és a PTE az élelmiszeripar területén

MTI

A Pókos Gergely, a Bonafarm Zrt. vezérigazgató-helyettese, Miseta Attila rektor és Jenei Zoltán, az egyetem kancellárja által jegyzett dokumentum szerint a cégcsoport és a PTE közös tudományos és kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, ösztöndíjprogramot indít, továbbá az egészséges táplálkozásban fontos szerepet betöltő élelmiszerek fejlesztésén, gyártásán, az ezt kiszolgáló technológiai háttér innovációján dolgozik a jövőben.

Emellett a Bonafarm szakértői szeptembertől bekapcsolódnak a PTE táplálkozástudománnyal kapcsolatos oktató munkájába.

Miseta Attila a megállapodás aláírása után reményét fejezte ki: az egyetem a táplálkozástudományi képzés kiterjesztésével, gyakorlatiasabbá tételével jelentősen hozzájárul az ágazatban tevékenykedő cégek, köztük a Bonafarm szakemberellátásához.

Bízunk abban is, hogy a növénytermesztést, az állattenyésztést és az ember táplálkozását integráltan kezelő új tudományos koncepciók beépülnek a gondolkodásba, és e területen is jelentős eredmények érhetők el, fejlesztések valósulhatnak meg – fogalmazott a rektor.

Pókos Gergely arra emlékeztetett, hogy a mezőgazdasággal, élelmiszer-feldolgozással foglalkozó Bonafarm-csoport Magyarország legnagyobb élelmiszergazdasági szereplője, amely a felsőoktatási intézménnyel fennálló régi jó kapcsolatát szeretné elmélyíteni az új együttműködéssel.

A Bonafarmnak fontos, hogy a külföldi konkurencia áruival a jövőben is versenyképes, új termékeket tudjon piacra vinni, az egészségtudatos fogyasztóknak kínálni – közölte a vezérigazgató-helyettes, majd hozzátette, ezt a cégcsoport a lehető legjobb szakemberekkel igyekszik elérni.

Pókos Gergely kitért arra is, hogy ösztöndíjprogramokat hirdetnek a PTE-vel közösen, mert „a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben nem elég várni a jövő nagy szakembereinek megjelenésére”, hanem elébük kell menni.

Az eseményen hozzáférhetővé tett sajtóanyagban szerepel: az élelmiszeripari kutatások különösen annak fényében fontosak, hogy az európai népesség több mint fele túlsúlyos, több mint 20 százaléka elhízott, és becslések szerint az utóbbiak aránya 2030-ra akár 50 százalékra, sőt, egyes államokban 89 százalékra nőhet.

Az OECD legfrissebb, e témában kiadott jelentése szerint Európában Magyarországon a legmagasabb az elhízottak aránya, az ország globálisan az Egyesült Államok, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen áll. A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek a duplája.

Az egyik legfontosabb kérdés, sikerül-e a lakosságot az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás irányába terelni, arra ösztönözni – olvasható a sajtóanyagban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

2020 végéig meghosszabbították az orosz élelmiszer-embargót

2019. június 25. 08:02

A rendelet lehetővé teszi, hogy a szankció alá eső cikkeket magánszemélyek személyes fogyasztásra behozzák.

Szaúd-Arábia alaposan feltölti búzakészleteit

2020. március 31. 16:33

Szaúd-Arábia egyre jobban függ a gabonaimporttól, különösen a búza és az árpa tekintetében.

Csökkentek a világpiaci élelmiszerárak márciusban

2020. április 2. 16:33

Márciusban a szemes termények ára februárhoz képest 1,9 százalékkal, 3,2 ponttal tavaly márciusi szintre, 164,6 pontra esett.

Az élelmiszerlánc-biztonság a legfontosabb szakterületek között

2023. március 18. 11:04

A magyar emberek az egyik legfontosabb szakterületnek tartják az élelmiszerlánc-biztonságot, melynek teljesítményével kiemelten elégedettek.