Életmód, gasztronómia

Indul az ország első, diplomás Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzése

Agrofórum Online

Professzionális szinten sajátíthatók el a csokoládé, kávé és tea gyártásával kapcsolatos ismeretek a Szent István Egyetem budapesti Élelmiszertudományi Karán, a szeptemberben induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mesterképzésen. Az ország első, diplomával elismert szakirányú továbbképzésére augusztus 15-ig még lehet jelentkezni.

A legtöbben úgy vagyunk a csokoládéval, mint Gombóc Artúr: mindegy, hogy kerek, szögletes, lapos vagy tömör, csomagolt vagy meztelen, egész vagy megkezdett, édes vagy keserű, tavalyi vagy idei, egyszóval minden olyan csokoládét szeretünk, amit csak készítenek a világon. Ha valaki az élvezeti élményen túl, mélyebb betekintést is szeretne nyerni nemcsak a csokoládé-, de a kávé- és teakészítés rejtelmeibe is, annak nagyszerű lehetőség a hazánkban elsőként, 2017-től kétévente induló Csokoládé-, kávé-, teakészítő mester szakirányú továbbképzése a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán, melynek új évfolyama szeptemberben indul.

Az ország első diplomával elismert képzésére nemcsak a felsorolt élvezeti cikkekkel foglalkozó szakemberek jelentkezését várják, hanem lelkes amatőröket is. A képzés legfőbb célja minden esetben a magas szintű technológiai és műszaki felkészültséget biztosító oktatás megvalósítása, megfűszerezve a szükséges piaci, jogi és vállalkozási ismeretekkel. A kötelező és fakultatív tárgyak elvégzése során a csokoládé-, kávé- és teakultúrától az érzékszervi minősítésen keresztül a termékek táplálkozástudományi vonatkozásáig tartó témakörökkel is megismerkedhetnek a hallgatók, ezeket az ismereteket pedig minden esetben a Szent István Egyetem legkiválóbb szakemberei mellett az adott szakterületeken nagy múltra visszatekintő vállalatok szakértői adják át a hallgatóknak.

A négy féléves, levelező munkarend keretében végezhető képzés során a résztvevők olyan ismeretekre tehetnek szert, amelyek alapján képesek lesznek akár önállóan is kiváló minőségű termékek gyártására, a csokoládé, kávé- vagy teakészítő üzemek szakmai és vezetői feladatainak ellátására, de akár saját üzemet is menedzselhetnek.

Az edukáció egyik, sikeresen teljesítő hallgatója, aki kitüntetéses diplomával végzett, Gárdonyiné Tummel Mária, a Gárdonyi Teaház termékcsalád egyik alkotója. „Szaktudásomat szerettem volna kiegészíteni, illetve egész szakismeretemet komolyabb alapokra helyezni a képzés elvégzésével. Későbbi munkámhoz nélkülözhetetlen szaktudást kaptam, amiket mindennap kamatoztatni tudok.”

A képzés másik sikeres végzőse Somogyi Renáta, a Bringatanya, Somogyi Fagylaltműhely cukrásza és most már csokoládé, -kávé, -teakészítő mestere. A fagylaltozó elnyerte többek között 2017-ben a Gelato World Tour világbajnoki döntőjén a szakmai zsűri különdíjat illetve 2018-ban az év fagylaltja címet. Elmondása alapján „a képzés bővebb ismeretekbe enged betekintést, a csokoládét, kávét és teát illetően, ezentúl cukrászati ismereteimet szerettem volna kicsit kibővíteni, sokrétűbb, mélyebbre hatóbb tudást szerezni.  Az alapanyagok ismerete teljes mértékben maximális volt, a mikrobiológiai háttértudás pedig nagyban hozzájárul a termékfejlesztési sikerekhez. Mindenkinek ajánlom a képzést, akinek szenvedélye a csoki, a kávé vagy a tea.”

Szpodnyiné Fucskó Erzsébet, a Bonbonetti Choco Kft. munkatársa is hasznosnak ítélte a szakirányú képzést, ő a mérnöki képzések között ezt tartotta a legérdekesebbnek, ezért esett erre a választása. „Kifejezetten jónak találtam a társaságot, nagyon érdekes ismereteket sajátíthattunk el, mindenkiben tombolt a tanulási vágy. A szakmérnöki képzést mindenkinek szívből ajánlom, aki szereti a csokoládét, a kávét és a teát.”

A SZIE képzését választotta Pintér Katalin is, aki a Gerbeaud Gasztonómia Kft. tulajdonos-ügyvezetője. „Hosszú évek óta a munkám fontos szereplője a kávé, a csokoládé és a tea. Nagyon megörültem ennek a szaknak, hiszen minél jobban megértünk egy folyamatot annál jobb minőséget érhetünk el! A következetesen, jól felépített tananyag okosan vezetett át a földektől az asztalig. Az elméleten túl laborgyakorlatok és jól szervezett üzemlátogatások is segítették az ismeretek bővítését és kiváló alapot adtak a további fejlődéshez.”

A gasztronómiai vállalkozások munkatársai, illetve a csokoládé, a kávé és a tea szerelmesei számára fókuszált képzés jelentkezési határideje 2019. augusztus 15.

A képzésről az érdeklődők a www.csokoladekavetea.hu honlapon vagy a facebook.hu/csokoladekavetea oldalon tudnak tájékozódni és a csokoladekavetea.hu/jelentkezes felületén tudnak jelentkezni.

További információ:

A képzés gazdasági és tanulmányi felelőse:

Dr. Temesi Ágoston egyetemi adjunktus

Élelmiszertudományi Kar, Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék

Tel.: 06-20-418-3159

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Hideg vízben áztassuk a csipkebogyót!

2024. október 20. 08:10

Ha lecsúsztunk a betakarításukkal, érdemes otthagyni a bogyókat, hogy télen a madarak lecsipegethessék őket.

Oroszország a világ második legnagyobb teaimportőre

2021. április 27. 05:47

Kína a legnagyobb teatermesztő ország a Földön, India a második, a harmadik helyet pedig Kenya szerezte meg a rangsorban.

Téli tea – diófalevélből

2023. november 15. 07:10

Kevesen tudják, de a diólevél egy csodálatos gyógynövény, amelyből remek tea készíthető. Ez a tea a népgyógyászati tapasztalatok szerint segít emésztési bajok esetén, de csökkenti a fogínygyulladást vagy a szembetegségeket is.

Pitypangból teát? Természetes segítség méregtelenítéshez

2025. szeptember 10. 14:10

Fedezze fel a pitypangtea titkát: természetes méregtelenítő, amelyet bárki elkészíthet otthon!