Növénytermesztés

Agrárminiszter: a tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival

mti - fotó: Pelsőczy Csaba

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo csütörtökön Debrecenben.

Az egyetem Böszörményi úti campusán rendezett kiállításon Nagy István agrárminiszter az öntözésfejlesztés szükségességéről beszélt, amelyet nem csak a gazdák, de minden magyar állampolgár érdekének nevezett. Bejelentette, tízéves lejáratú, rendkívül alacsony kamatozású hitelt készítenek elő a tervezett fejlesztések megvalósulásához addig is, amíg a következő európai uniós ciklus forrásaihoz hozzájutnak a gazdák.

„A tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival” – figyelmeztette hallgatóságát megjegyezve: az innováció megkerülhetetlen, muszáj fejleszteni, de nincs önmagában agrárválasz a problémákra, a tudomány összes kutatási eredményére szükség van.
Nagy István jelezte: jelenleg 85 ezer hektár az öntözhető terület az országban, a ciklus végére ezt százezer hektárral szeretnék növelni, ami azonnal 20-25 milliárd forint termelési többletet fog eredményezni.

Áder János köztársasági elnök videoüzenetben hívta fel a szakmai fórum résztvevőit arra, hogy „az emberi civilizációt veszélyeztető kihívás egyik legfontosabb szereplője a mezőgazdaság”.

Ez az ágazat van leginkább kitéve a szélsőséges és kiszámíthatatlan időjárásnak – jelezte az államfő, aki szerint „a 21. század kihívása, hogyan tudunk egyre kisebb termőterületen, egyre kevesebb vízzel, egyre több ember számára megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert előállítani”.

Áder János kiemelte: szemlélet- és technológiaváltásra, innovációra, a korszerű öntözés feltételeinek megteremtésére, a megváltozott éghajlathoz alkalmazkodni tudó növények nemesítésére van szükség.

A tanácskozáson bemutatták a portugáliai Alqueva duzzasztógát és Európa legnagyobb mesterséges tavának a mezőgazdaságra gyakorolt hatását. A 250 négyzetkilométeres vízfelületű tó az „öntözés csodája” lett, s a korábbi sivatagos térségben ma narancs- és olívaligetek zöldellnek – mutatta be a projektet Rui Almeida, Portugália legnagyobb agrárkonzultációs cégének igazgatója.

A négynapos debreceni Farmer Expón a termék- és állattenyésztési bemutatók mellett üzletember-találkozókat is tartanak – jelezte Vaszkó László vásárigazgató.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Verjük ki a fejünkből az áprilisi kukoricavetést? Izgalmas kísérlet hozott megdöbbentő eredményt

2025. november 4. 09:10

Az idei év is megmutatta, micsoda lutri a kukoricatermesztés – nemcsak Magyarországon, de globálisan is. A gazdák máris drasztikus váltáson törik a fejüket.

Rejtélyes módon fejlődött harsány zöld kukorica a csontszáraz talajban, de van vele egy óriási bökkenő

2025. november 1. 13:10

Lehet csapadék és öntözés nélkül kukoricát termeszteni? A válasz nem lehet egyértelműen tagadó, amint azt egy különös eset is mutatja.

Nincs annál rosszabb ötlet, mint sós vízzel öntözni – kipróbálták, ez történt a növényekkel

2025. október 30. 09:10

Ha van elég víz a Földön, miért szomjaznak egyre többet a kultúrnövényeink? A sós víz öntözésben való felhasználási lehetőségeit kutatták, érdekes következtetésekre jutva.

Pöttyösek lettek a fiatal fügefa levelei. Hogyan kezeljem a fát a későbbiekben?

2023. szeptember 28. 04:37

Van egy fügefánk, amit kb. 3 hónapja ültettünk el. Azóta sajnos nem sokra megy, levelei nem nőnek, mint a képen is látható, és a levelek pedig egyre jobban pöttyösödnek, mintha rozsdásodna. Hogyan kezeljem a későbbiekben?

Hogyan gondozzuk tavasszal a muskátlit?

2023. április 20. 04:38

Szeretnék tájékozódni a muskátli ápolásával kapcsolatban. Kérem segítségüket, hogy miként gondozzuk tavasszal a muskátlit?

Rekordmeleg várható idén, és nem létezik „csodanövény”, az öntözés az egyetlen megoldás

2024. május 14. 16:10

A 2025-ös és 2026-os év nyarán megismétlődik majd a 2022-ből már ismert méretű és fokú aszály.

Vethető még saláta és retek ilyenkor is a kertbe?

2023. június 14. 04:38

Mi a véleményük, tapasztalatuk: érdemes még ilyenkor salátát és retket vetni a kertbe?