27℃ 14℃
június 20. Rafael, Dina
Ház, táj blog

Szobanövények védelme növényápoló szerekkel

Agrofórum Online

Szobanövényeink védelme érdekében alkalmazott készítményekkel ugyanúgy körültekintően kell eljárnunk, mint a növényvédő szerek kiskerti alkalmazásánál, hogy növényünk, otthonunk, családunk és a magunk egészségét ne veszélyeztessük. Ebben a rövid összefoglalóban a legfontosabb tudnivalók kerültek leírásra.

A nyári kánikulában kénytelenek vagyunk otthonunkban többször szellőztetni saját túlélésünk érdekében, ezzel óhatatlanul is jobban kitesszük szobanövényeinket a levegőben terjedő betegségek és kártevők támadásainak. Szerencsére az egészségesen fejlődő, optimális tápanyag-utánpótlással és öntözéssel ellátott szobai zöld barátaink nap mint nap sok támadást képesek visszaverni, de nem árt felkészülnünk a tapasztaltabb és kitartóbb károsítókra, melyek nyáron robbanásszerűen képesek elterjedni az ablakpárkányon vagy közvetlenül a nyitott ablak mellett tartott növényeinken.

Tavaly ősszel már volt szó szobanövényeink átültetésének szabályairól, most lássuk a védelmüket szolgáló növényápoló készítmények alkalmazásának szabályait.

A kaktuszok és pozsgások hosszú ideig kitartanak velünk

A megfelelő növényápoló készítmény kiválasztása

Szobanövényeink hatékony védelme érdekében is fontos a folyamatos megfigyelés, és a növényen megjelenő elváltozások lehető legpontosabb beazonosítása. Előfordulhat, hogy egyenlőtlen víz- vagy tápanyag-ellátásból adódó levél-elváltozásokról van szó, de baktérium- és gombabetegségek egyaránt előfordulhatnak szobanövényeinken. Milyen készítményeket alkalmazhatunk a károsítók ellen?

Növényápoló szerek

Mivel nem mászkálhatunk háti permetezővel a lakásban, és a kertünkben vagy hétvégi telkünkön alkalmazott növényvédő szerek is bikaerősek a kisebb életterű, érzékenyebb szobanövényeinknek, érdemes bekészülnünk otthon olyan növényápoló szerekkel, mellyel támogathatjuk növényünk egészséges növekedését, és egy esetleges kisebb károsító-támadást is vissza tudunk verni a segítségükkel.

A kártevő elleni készítmények közül választhatunk kifejezetten levéltetvek elleni növényápoló szert, vagy több kártevőfajba sorolható károsító esetén olyan készítményt, amit atkák, pajzstetvek és levéltetvek ellen is alkalmazhatunk. Enyhe fertőzés esetén eredményesen védekezhetünk ellenük szobanövényeinken, de elsősorban a megelőzésben segítenek ezek a készítmények.

A sárkányfa – dracaena – levelei közt sok kártevő menedékre lelhet

A gomba- és baktériumos betegségeknek is inkább a hatékony megelőzésére alkalmasak a lakásban is alkalmazható növényápoló szerek. Rendszeres alkalmazásukkal gyorsabban gyógyulnak be a növények sérülései. Növényhigiéniai szempontból további előnye, hogy szobai dísznövényeink levelét szennyeződésmentesen tarthatjuk, így tovább csökkentjük a kórokozók és kártevők esélyét a megtelepedésre.

Annak érdekében, hogy ne egy laboratóriumot tartsunk fenn az otthonunkban, telipakolva mindenféle készítménnyel, vásárlás előtt tájékozódjunk szobanövényeink károsítóiról: ha döntő többségben a kórokozók (baktérium, gomba) okoznak problémát növényeinken, válasszunk mindenekelőtt gombabetegségekre ajánlott szert. Tavasszal, nyár elején érdemes bekészülni kártevők elleni készítménnyel is a bevezetőben említett nagyobb fertőzési kockázatra felkészülve.

Számos közös tulajdonsága van a növényápoló készítményeknek, ezek közül a legfontosabbak:

– a legtöbb esetben felhasználásra kész folyadékként, spray formulációban kaphatók;
– általában alkalmazhatók kertben, üvegházban is a lakáson kívül (a méhkímélő technológia és további előírások figyelembe vételével!);
– általában alkalmazhatók dísz-, gyümölcs-, fűszer- és zöldségnövények károsítóinak és szennyeződéseinek eltávolítására, gyérítésére;
– tartalmaznak tapadásfokozó növényápoló összetevőt (pl.: káliszappan);
– gyermekek és háziállatok elől elzárva tartandók!;
– eredeti csomagolásában, száraz, hűvös helyen kell tartani.

Ez a felsorolás és a következőkben ismertetett használati tanácsok nem pótolják a készítmény csomagolásán feltüntetett gyártói utasításokat, amiket minden esetben figyelmesen végig kell olvasni!

A vitorlavirág sok gondozást igényel

Mire figyeljünk az alkalmazásukkor?

Miután kezünkben van a megfelelő növényápoló készítmény, figyelmesen végigolvassuk a gyártói utasításokat, majd annak alapján biztosítjuk a terepet. A kezelés (általában rövid) ideje alatt ne engedjünk családtagot vagy állatot közel a növényhez, és tájékoztassunk mindenkit a kezelésről, ne tapogassa össze senki a kezelt szobanövényt.

A növény tulajdonságainak függvényében igyekezzünk a lehető legtávolabb helyezni szobabútoroktól és falfelülettől (ez egy nagyobb szobapálma esetében azért problémás). Szobafutókáinkat is vegyük le kezelés előtt a falról / szekrényről / polcról, inkább a földre téve vizsgáljuk meg és kezeljük le. Érdemes a kisebb növények alá nedvszívó anyagot (elhasznált konyharuhát, törölközőt, több rétegben újságpapírt) helyezni, így ha lefolyik a növényápoló a levelekről / szárról, nem a padlót / szőnyeget kapja el.

A legtöbb esetben a készítmény kijuttatandó mennyiségét „cseppenésig” határozzák meg: vagyis amíg a kijuttatott készítmény nem csöppen le a növényről. Elég nehéz eltalálni a mennyiséget is, de azt is, hogy a növény teljes felületére (szárra, levél fonákára) jusson. A virágzó szobanövényeknél óvatosan permetezzünk: a virág lehetőleg ne kapjon! Ha azon is található kártevő vagy kórokozó, inkább metszéssel távolítsuk el, mintsem onnan megfertőzze a károsító az egész növényt.

Vigyázzunk a virágokra! – flamingóvirág

Az alkalmazási gyakoriság eltérhet, általában meghatározzák, hogy egy növényt hányszor lehet kezelni, valamint mennyi időnek kell eltelnie két kezelés között. Ezenkívül fontos az utolsó kezelés időpontja is (általában egy adott fenológiai fázis, pl. termésérés kezdete), főként olyan növényeknél, melynek valamely részét fogyasztjuk.

Térjünk rá röviden saját védelmünkre: érdemes védőkesztyűvel és védőszemüveggel felkészülnünk, illetve legyen a közelben mosakodási lehetőség – szembe kerülés esetén azonnal bő vízzel lemosni, ruhára kerülése esetén azonnal le kell vetni a lábbelit vagy ruhákat! Ne bagatellizáljuk el ezeket a védőintézkedéseket, bármikor megtörténhet a baj!

A spray formulációban kapható készítmények nagy előnye a zárhatóság (kupakkal vagy elfordítható zárórésszel). Minden esetben zárjuk vissza, még akkor is, ha csak pár percre fejezzük be a szobanövények kezelését!

Eredményes, örömteli időtöltést kívánok kedves szobanövény-tulajdonos társaimnak!

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

Szelíd óriások a kertben – ne bántsuk őket!

2025. június 15. 05:40

Három csodás, őshonos rovarunkat mutatjuk be: az óriás tőrösdarazsat, a mezei tücsköt és a kék fadongót, melyektől egyáltalán nem kell tartanunk.

Növényfelismerő applikációk – mit érdemes tudni a használatukról?

2025. május 27. 05:40

Kézenfekvő megoldás, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefonokra letöltsünk egy növényfelismerő applikációt, hiszen gyorsan elővesszük, készítünk egy fényképet a kérdéses növényről, és várjuk az alkalmazás segítségét: a fajmeghatározást.

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

AKG: Módosult a 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája

2018. április 8. 20:49

Módosult az akg-kifizetés során 2018-ban korlátozott növényvédőszer-hatóanyagok listája.

Zamir és Mavrik

2018. december 20. 09:32

Biztos lehet a hatékonyságukban: közös erővel a repce – és a méhek – védelmében.

Közös ügyünk a méhvédelem!

2019. június 20. 16:42

A méhekről sokaknak a finom méz jut először az eszébe, ám ezen állatok munkája ennél jóval összetettebb és fontosabb az emberiség számára. Rengeteg olyan élelmiszer létezik, amelyek termésbiztonságához a méhek és egyéb beporzók munkája elengedhetetlenül fontos.

A hónap végéig kell bejelenteni a 2018-as növényvédőszer-forgalmi adatokat

2019. október 18. 10:33

2019. október 31-ig kell bejelenteni a 2018-as növényvédőszer-forgalmi adatokat a Nébih Ügyfélprofil Rendszerében (ÜPR).