Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Tonivit – a biztos alapozásért

UPL OpenAg

Minden olyan körülmény, amely növényeink korai gyökérfejlődését hátrányosan érinti (pl. kései vetés, nem megfelelő magágy, időjárási tényezők, stb.), terméskiesést és az árbevételben is jelentkező károkat okoz, ezért a kérdést komplex módon megközelítve, az egymást erősítő termesztéstechnológiai, agrotechnikai elemek alkalmazásával kell elérnünk a jól fejlett gyökérzet kialakulását.

Ennek a rendszernek az egyik fontos szereplője lehet a gyökér-biostimulátorok alkalmazása az őszi időszakban. Bár használatukkal elsősorban intenzív termesztéstechnológia mellett érhetünk el látványos eredményeket, viszont  némileg tompíthatóak a fent említett elemek hiányosságai, gyengeségei is.

Ezeket szem előtt tartva, az UPL OpenAg (Arysta Kft.) olyan irányú fejlesztésekbe fogott, melyek az ősszel vetett növények élettanába, tápanyagfelvételi mechanizmusaiba beavatkozva elősegítik a korai, fejlett gyökérrendszer kialakulását. A felszívódó rovarölő csávázószerek kivonásával, így a drótférgek egyedszámának ugrásszerű megnövekedésével szintén fontossá vált, hogy a növények gyökérzete minél gyorsabban erősödjön meg olyan szintre, hogy az már tőpusztulással ne járjon. Ezen fejlesztések hozadéka a Tonivit, a gyökérfejlődés és gyökérnövekedés stimulátora, melynek hatása a korábban már ismertetett PAT technológián alapul.

A készítmény Ascophyllum nodosum algaszűrlet mellett foszfor és kálium tápelemeket is tartalmaz, melyek átmeneti segítséget nyújthatnak időszaki tápanyagzavarok esetén. A Tonivit erőssége viszont nem a közvetlen tápanyaghatás, hanem az algaszűrletben jelen lévő kulcsfontosságú, a növényi életfolyamatokra ható „katalizátor” vegyületek: az oligoszacharidok, növényi hormonok, vitaminok, betain, stb., melyek a növénybe jutva:

  • Fokozzák a gyökér tápanyagfelvevő kapacitását. A tápanyag felvételért felelős enzimrendszerekre hatva (nitrát reduktáz, foszfatáz, vas reduktáz) közvetett tápanyaghatást váltanak ki. Ezek az enzimek közreműködnek a felvett tápanyagok bontásában, növényben történő szállításában (gyökerekben a nitrát reduktáz a felvett nitrátot bontja nitritté), így visszacsatolással utasítják további tápanyagfelvételre a gyökérzetet, vagy a gyökérszőrökön kiválasztódva a talajkolloidok felületén lekötött ásványi anyagokat (pl. foszfort és vasat) alakítják a növények számára felvehető formájúvá.
  • A tápanyagok felvételének mechanizmusát katalizálva a Tonivittal végzett kezelés (PAT technológia) fokozza a növények ásványi anyag és víz felvételét, ellátottságát, ezáltal fokozza a kijuttatott alapműtrágyák felvételét, javítja azok hatásosságát.
  • A kezelt növények fotoszintetikus aktivitása megnövekszik, melynek eredményeképpen növekszik a hektáronkénti gyökértömeg (ez jól látható a mellékelt képeken a gyökér hosszát és a gyökérnyak vastagságát figyelve), valamint a gyökérrendszerben elraktározott tápanyagok mennyisége. Ennek köszönhetően kora tavasszal az állomány regenerációja jobb lesz, nagyobb fotoszintetikusan aktív levélfelület képződik egységnyi idő alatt.
  • Abiotikus stressz bekövetkeztekor (szárazság, fagy) a növény regenerációja gyorsabb lesz, az kevésbé okoz károsodást, mivel a fejlettebb gyökérrendszer csökkenti az állomány kitettségét és növeli a télállóságot.

1-2 kép. Kezeletlen és Tonivit 1,0 l/ha-os dózissal kezelt növények

Javasolt növényvédelmi technológia

  • Minden szántóföldi kultúrában 1,0-2,0 l/ha dózisban, a kultúrnövény 2-8 leveles állapota között használható, 100-300 l/ha vízmennyiséggel kijuttatva.
  • Elsősorban őszi vetésű gabonafélékre és repcére fejlesztett biostimulátor.
  • Különösen későn vetett állományok kezelésére javasoljuk.

Kompatibilitás és kijuttatás:

  • A Tonivit a legtöbb gyomirtó és rovarölő szerrel, illetve lombtrágyával kompatibilis, de ennek ellenőrzésére célszerű előzetes keverési próbát végezni.
  • Növekedésszabályozó termékekkel (pl. Conatra) keverhető.
  • Önmagában kijuttatva a Silwet Star 0,05 %-os koncentrációjával növelhetjük a permetlé fedését és a hatóanyag felszívódását a viaszos levélfelületeken.
  • A Tonivitet mindig utoljára adjuk a tankkeverékhez.

Indítsa őszi vetésű növényeit Tonivit biostimulátorral az erőteljesebb gyökérnövekedés és -fejlődés, végső soron a magasabb termésmennyiség érdekében!

Valovics Attila
fejlesztőmérnök
UPL OpenAg

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Natural Force – a méhkímélő biostimulátor

2023. április 13. 15:09

Az intenzív gazdálkodást folytató termelők között a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, ugyanakkor az új AKG és AÖP nyújtotta kiemelkedő támogatás jelentősen hozzá fog járulni ennek a termékcsoportnak a további elterjedéséhez.

Natural Force – a méhkímélő biostimulátor

2022. április 19. 10:42

Ha vannak szántóföldi kultúrák, ahol a lombtrágyázás és a biostimulátorok használata ma már elfogadott gyakorlat, akkor azok az olajos növényeink. Az őszi káposztarepce hordozza talán az egyik legnagyobb termelési kockázatot, mert komoly ráfordítást igényel a vegetáció során, a megtérülés azonban 3 tonna alatt kétséges.

15 év tapasztalat a gyümölcstermesztésben

2019. január 29. 08:47

A Malagrow Kft. sok éve meghatározó szereplő a kertészeti kultúrák területén, ezért Deme Jánost, a cég gyümölcstermesztési szakmai vezetőjét kérdezem az elmúlt évek során felhalmozódott tapasztalatairól.

Jókor, jót! Biostimulátor-tartalmú növénykondicionálók a TIMAC AGRO ajánlásával

2024. március 6. 05:40

A TIMAC AGRO gyökérstimulátor oldatai és folyékony növénykondicionáló termékei a vegetációs időszaknak, illetve fejlődési stádiumnak megfelelően alkalmazhatók. Minden fenológiai fázisra olyan terméket kínálunk, amivel nemcsak a szükséges tápanyagot tudjuk a növények számára biztosítani, hanem az azok felvételéhez, és beépüléséhez szükséges biostimulátor-komplexeket is tartalmazzák.