Gépinfo

Repülési engedélyt kapott egy permetező drón Dél-Afrikában

Syngenta blog

A dél-afrikai földek felett rövidesen több ilyen permetező robot fogja átvenni a növényvédelmi munkát, miután az AGRAS MG-1P modell teljesíti az összes előírást – tudósított a Business Insider.

Amint a lap írja, a drónok segítséget nyújthatnak azoknak a farmerközösségeknek, amelyek nem engedhetik meg maguknak a repülőről való permetezés költségeit. Arról nem is beszélve, hogy a drón hatékonyabb lehet, mint a repülőgép, hiszen közelebb szállhat a növényekhez. A mellékelt videón a talaj felett öt méterre száll a drón, ugyanakkor a dél-afrikai KwaZulu-Natal tartomány cukornádföldei felett, a növényektől mindössze 1-3 méternyire szórta ki szállítmányát.

A 10 literes tartály kapacitású drón, hektáronként 30 literrel tud permetezni. A dróntól igen sokat várnak a farmerek, hiszen 1,5 óra alatt körülbelül 6 hektár területet permetezését végzi el. Külön előnye, hogy nem szükséges folyamatosan irányítani, hiszen programozható a röpte: a megadott GPS koordináták alapján felrajzolt útvonalon irányítja végig a vezérlő mikrokomputer.

De kézzel irányítani sem egy nagy dolog, sőt, inkább szórakoztató, olyan, mint egy repülőszimulátor. És az sem mellékes, hogy rossz fényviszonyok, például sötétedés esetén sem kényszerül a földre a gép.

A gyártó megjegyzi, hogy az MG-1 akár hatvanszor gyorsabban dolgozik, mint egy kézzel permetező munkás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nyúzópróbának vetették alá a Parkside szerszámokat – vajon milyen minőség áll mögöttük?

2025. december 28. 09:10

Árban szinte verhetetlenek, de vajon a minőséget tekintve mennyit érnek a hazánkban is elterjedt Parkside (barkács)szerszámok?

Megverheti a kínai utánzat a prémium német láncfűrészt? Egy tesztből kiderült

2025. december 26. 09:10

Könnyen melléfoghatunk, ha egy prémium termék olcsó „hasonmását” választjuk, hiszen az alacsony ár nyilván gyengébb minőséget takarhat. De valóban ez a helyzet?

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

Drónok szerepe a talajvédelemben

2023. március 25. 08:37

Megpróbáltam utánajárni, hogy van-e szerepük a drónoknak a 21. században a talaj védelmében, és ha igen, miben tudják segíteni akár a kutatásokat, a fejlesztéseket abban, hogy talajaink minősége kisebb mértékben csökkenjen.

Drónokban rejlő lehetőségek: alkalmazások és azok feltételei az agráriumban

2024. április 9. 05:40

Ma már elmondható, hogy a jogi, hatósági szabályozás beérte a gyors technológiai fejlődést, így lehetővé vált nemcsak a szabályozott és biztonságos civil-, illetve hobbifelhasználás, hanem a jogszerű munkavégzés, szolgáltatás is ezekkel az eszközökkel.

Növényvédelmi drónpilóta képzést indít Szarvason a MATE és az ABZ Drone

2022. október 20. 10:43

2023. januárjában közösen indít növényvédelmi drónpilóta képzést Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft.

MATE: a legkorszerűbb agrárdigitalizációs eszközök elterjedését segítjük

2022. november 18. 10:12

Ma már nem lehet érzésből színvonalas, versenyképes és fenntartható mezőgazdálkodást folytatni, az agrárium ugyanis komoly csúcstechnológiai és tudásintenzív ágazattá vált – mondta Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a Dunapatajon tartott gazdanapon. A MATE, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és az Agrárközösség Kft. közös projektjének legfőbb célja is az, hogy 99 településen segítse a legkorszerűbb agrárdigitalizációs eszközök elterjedését.