Agrárközélet

A megfelelő birtokstruktúra megteremtése a cél

AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium és a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság szervezésében 2019. november 12-én rendezték meg immár hetedik alkalommal a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének (OKTM program) végrehajtásához kapcsolódó továbbképzést és fórumot.

A rendezvény megnyitó beszédében Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy az OKTM programban az önálló ingatlan kialakítása iránti kérelmeket 2012. június 1-ig lehetett benyújtani, és ezek esetében az eljárás jelenleg is ütemezetten folyamatban van, a költségeket az állam vállalta. A benyújtott kérelmek 55 ezer földrészletet érintenek, amiből 38 ezer esetben már befejeződött a földrészletek megosztása. 2019. július 1-ével szervezeti változás is történt az OKTM program végrehajtását érintően, mivel megszűnt a Nemzeti Kataszteri Nonprofit Kft., és feladatait az újonnan létrehozott Nemzeti Földügyi Központ vette át.

Az államtitkár elmondta, hogy a jelenleg futó program a mostani szabályoknak megfelelően fog megvalósulni, ugyanakkor tervezés alatt van az osztatlan közös tulajdonban lévő közel 1,1 millió darab, nemcsak a részarány földkiadás során keletkezett termőföld terület megosztását megkönnyítő és ösztönző új megoldások keresése, új szabályozás kidolgozása. Ez mintegy 3 millió földtulajdonost érint, ugyan annak ellenére, hogy csak 100 ezer regisztrált földműves van. Cél a mezőgazdasági termeléshez hatékonyan kialakított birtokstruktúra megteremtése, valamint, hogy a földművesek, a mezőgazdasági művelést folytatók használják a termőföldeket. Ennek eléréséhez szükséges minél több osztatlan közös tulajdont felszámolni, és az eljárást gyorsabbá, egyszerűbbé tenni.

Kidolgozás alatt áll egy kedvező kondíciójú ösztönző hitelprogram, hogy a tulajdonosok maguk kezdeményezzék a megszüntetést egyezséggel, polgárjogi eljárásában. Fontos foglalkozni az agráröröklés kérdésével is, amely megoldására számos jó, európai példa létezik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Vetésváltási előírások – nem növényvédelmi szempontból

2018. december 12. 07:38

A minap feltettem a kérdést a követőim között facebookon, hogy milyen vetésváltási előírásokat ismernek és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a várt kommentdömping elmaradt. Vajon tényleg nincsenek tisztában a jogszabályi követelményekkel?

11 év alatt háromszoros drágulás a termőföld-piacon

2022. június 27. 15:14

Az árak emelkedése továbbra is töretlen.

1000 euróért 0,8 hektár föld – hol itt a csavar?

2024. szeptember 24. 13:10

A jövő héten bocsátanak árverésre egy földterületet. Ennek ára viszont trükkös, hiszen egy biogázüzem áll rajta.

Belvíz – áldás vagy átok a mezőgazdaságban?

2020. február 27. 04:37

Igaz, hogy a gyakran hetekig vízborította területek korlátozzák a mezőgazdasági művelést. Azonban, ahogy a nagy szárazságok után igazi kincsként kezeljük az esővizet, a földeken viszonylag rövid ideig álló vízfeleslegre is tekinthetnénk értékként.