Agrárközélet

Drágulhatnak a tejek és a tejtermékek

Világgazdaság

Az idén május és október között a nyerstej-felvásárlási átlagárak folyamatosan emelkedtek mind az uniós, mind a hazai piacon - írja a Világgazdaság.

Az EU 28 országának átlagára 1,5, míg a hazai felvásárlási ár ennél is nagyobb mértékben, több mint 6 százalékkal emelkedett ebben a hat hónapban – mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Figyelembe kell azonban venni, hogy a hazai árak egy alacsonyabb bázisról indultak – tette hozzá. Mindeközben az olasz spotpiaci árak lényegesen nagyobb emelkedést produkáltak, az elmúlt fél évben csaknem 20 százalékot növekedtek.

A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése – jellemzően némi késéssel és csak részben, de – megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult – idézte a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet adatait Harcz Zoltán.

Ugyancsak 4 százalék körüli növekedésen van túl a fogyasztói tej feldolgozói átadási ára, kivéve a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejet, amelynek jellemzően stagnált az ára. A trappista sajt ára szintén emelkedett, ennek mértéke azonban már kisebb, 2 százalékos.

Ez az áremelkedés ugyanakkor nem fedezi teljesen a feldolgozók költségeinek tényleges növekedését, amely egyrészt az alapanyagárak emelkedéséből ered, másrészt az elmúlt időszakban tapasztalt növekvő logisztikai-disztribúciós és élőmunkaköltségekből – hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.

Az átadási árak emelését a kereskedők a fogyasztói árakban is érvényesítették, jelentősen eltérő mértékben, a feldolgozóktól, tejtermékektől, illetve attól függően, hogy feldolgozói brandről vagy saját márkás termékekről volt szó. Nagy átlagban azt lehet mondani, hogy fél év alatt 5-8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

1%-kal csökkent a nyerstej átlagára, 2%-kal nőtt a szarvasmarha-állomány

2018. március 21. 09:58

Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 98,18 forint/kilogramm volt 2018 februárjában, a szarvasmarha-állomány pedig 2 százalékkal 870 ezer egyedre nőtt.

Hogy függ össze a körömápolási napló és a kézműves sajt?

2019. május 23. 03:48

A magas minőségű tejnek ma már komoly felvevő piaca van. Nem túlzás azt állitani, hogy a Hétforrás Birtokról származó tejért, és csekély mennyiségű sajtért, túróért sorban kell állniuk a vevőknek, „akik” jelenleg éttermek, kávézók, reggelizőhelyek.

A hagyományos tej drágább, mint a biotej

2022. augusztus 19. 06:32

Júliusban egyes tejüzemek Észak-Németországban több mint 60 centet fizettek a hagyományos tejért.

Egy sajtmester, aki együtt lélegzik a tejjel

2021. október 3. 08:39

Pozsa Panni sajtmesterrel beszélgettünk sajtokról, elhivatottságról és a Sajtmustráról.