Gépinfo

AGROmashEXPO, AgrárgépShow 2020 – Termékfejlesztési díj pályázat díjazottjai

Agrofórum Online

Lezárult a 2020. évi AGROmashEXPO, AgrárgépShow Termékfejlesztési díj pályázatainak bírálata. Az idei évben is Hazai és Nemzetközi díjakra lehetett nevezni, gépesítés, input / szolgáltatás és digitalizáció kategóriákban.

Örömmel számolhatunk be róla, hogy a 36 pályázó cég közül 13-an, Hazai díjra pályáztak, 8-an a Digitalizáció kategóriájában.

A pályázatok értékelése két fordulóban történt: első körben a www.termekfejlesztesidij.hu oldalon egy-egy pályaművet 3 bíráló minősített. A végső döntés már Budapesten, a zsűritagok személyes részvételével megtartott, széleskörű szakmai vitákat sem nélkülöző fórumon született meg.

A zsűri tapasztalt, a mezőgazdaságot és a technológiákat jól ismerő szakemberekből áll; akik gyakorló gazdálkodók, kisebb és nagyobb gazdaságok vezetői, tulajdonosai, felsőoktatási intézmények elismert oktatói, irányítói, szakmai szervezetek, mint a GOSZ, MEGOSZ, NAIK, NAK tagjai, szakújságírók, műszaki szaktekintélyek.

Döntésük alapján 3 pályázó nyert nagydíjat, 9 résztvevő különdíjat kapott és 18-an prémium oklevélben részesültek.

Gratulálunk a helyezést elért pályázóknak és köszönjük minden indulónak a megmérettetést!

NAGYDÍJ

Hazai Termékfejlesztési díj – Digitalizáció kategóriában

BPW Hungária Kft. – BPW AGRO Hub – dinamikus tömegbecslő rendszer

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában

AXIÁL Kft. – Hatodik generációs Fendt 900 Vario, traktor széria

KITE Zrt.John Deere 8R sorozatú traktorok

KÜLÖNDÍJ

Hazai Termékfejlesztési díj – Digitalizáció kategóriában

  • Metripond-M93 Kft. – METRI-SELF93 hídmérleg automatizáló rendszer

Hazai Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában

  • Farmgép Kft. – KERTITOX PreBIKE – Permetezőgép növényvédelmi kísérletekhez
  • Fliegl Abda Kft. – Fliegl ULW 40 Vario hevederes átrakókocsi

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Gépesítés kategóriában

  • Axiál Kft. – CLAAS APS SYNFLOW WALKER cséplőszerkezet
  • Axiál Kft. – Horsch RowControl elosztó torony- gabonavetőgépekhez
  • Fliegl Abda Kft. – Fliegl SKATE 2.0 csúszócsoroszlyás kijuttató
  • Magtár Kft. – STEYR 4130 EXPERT CVT traktor
  • Starcz Kft. – DAMMANN DT3500 H S5 DTPA 10036 DAS önjáró szántóföldi permetező

Nemzetközi Termékfejlesztési díj – Input/Szolgáltatás kategóriában

  • Eurochem Agro Hungary Kft. – ENTEC – prémium stabilizált műtrágyák

PRÉMIUM OKLEVÉL

  • AgroTipp No. 1. Kft. – Mazotti C4 növénykímélő rendszer, Mazotti MAF önjáró permetezőkhöz
  • Agrova Kft. – A talajbaktériumok kijuttatásának új dimenziója
  • Amazonen-Werke Kft. – Amazone AmaSelect Row sávos permetezési megoldás
  • Amazonen-Werke Kft. – Amazone Precea szemenként vetőgép SmartControl automatikus maglesodró állítása
  • Axiál Kft. – Manitou MLT 733 115 LSU Easy Manager telemetriai rendszerrel
  • Dorker Kft. – Hardi Navigator 4000/24 „i” version
  • Farkas Szerviztechnika Kft. – Farkas Tank System tankolóautomata
  • Güttler Kft. – Güttler ZinkenSaat vetőegység
  • Infracont Műszeripari Kft. – Infracont XGrain infravörös gabonaelemző műszer
  • Karintia Kft. – Szuperkorai szójafajták
  • Karintia Kft. – Maurizio búza
  • KITE Zrt. – Sotrafilm Biolebomló talajtakaró fólia
  • KÜHNE Mg-i Gépgyár Zrt. – U profilos elmunkáló berendezés KÜHNE nehéztárcsákhoz, Típusjel: KNU
  • McHale Hungária Kft. – McHaleV6750 körbálázó
  • Megazet Kft. – Fella Ramos FQ 3670 frontkasza
  • Navik Alfa Kft. – Carraro Compact VLB (Vigneto Largo Basso) keskeny nyomtávú taktor
  • Ker. és Szolg. Bt. – Szemestermény-szárítók vízelvonási folyamat elemzése, minősítése
  • Walterscheid GmbH – Walterscheid központi zsírzórendszer
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

A legjobb fajtákat és a fajtakísérletek résztvevőit is díjazták

2023. január 28. 07:39

A budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow keretében a GOSZ által rendezett Szántóföldi Szakmai Napon minden vizsgált növényfaj valamennyi éréscsoportjának első három helyezettjét díjazták, valamint oklevelet vehettek át a kísérletben résztvevő fajtatulajdonos vállalatok.

Új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca

2019. január 24. 10:04

Az agárminiszter szerdán az Agromashexpo és Agrárgépshow szakkiállításon jelentette be, hogy új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.

Így látjuk az AGROmashEXPO-t – képekben

2023. január 25. 20:08

Január 25-én megnyitotta kapuit hazánk legjelentősebb agrárrendezvénye. Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow a hagyományokhoz híven idén is a HUNGEXPO területén rendezkedett be.

Mindent az emberek mozgatnak

2020. január 28. 05:47

Bár egyre több szegmenst hat át a digitalizáció, de továbbra is az emberek mozgatnak mindent, akiknek a munkájára, szaktudására a jövőben is szükség lesz.