21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Agrárközélet

Egy éves vámmentességet kaphat a szójabab

Agrofórum Online

A kínai kormány arról határozott, hogy a koronavírus-járvány miatt számos termékre egy évig vámmentességet vezet be. A 697 termékből álló listában szerepel a szójabab, a sertéshús, a marhahús, a cseppfolyósított földgáz és a nyersolaj is.

Az intézkedés jelentősen növelheti az Egyesült Államokból érkező import volumenét a következő időszakban, ugyanakkor minden esetben az importőröknek kell kérvényezniük a mentességet, melyet egyedileg bírálnak majd el – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt.

Közben egyébként ismét csökkent az új betegek száma. Tovább lassul a kínai koronavírus-járvány, tegnap 1749 új beteget diagnosztizáltak Kínában, összesen 74 185 főre növekedett a számuk. A betegségben elhunytak száma 136-tal, 2004-re emelkedett. A felépült betegek szervezetéből kinyert vérplazma segíthet a járvány leküzdésében, a kezelések ígéretesek. Ugyanakkor egy kínai szakértő aláhúzta, hogy Vuhanban továbbra is túl sok a beteg, így nem mindenkinek tudják a megfelelő ellátást biztosítani.

A szójabab piacán sokan bíztak benne, hogy az egy hónapja aláírt kereskedelmi megállapodás hatására megindulhatnak a szállítmányok az Egyesült Államokból az ázsiai országba, de a koronavírus átrendezte a helyzetet.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Két hónapos mélypont után drágul a szójabab

2020. február 4. 06:35

Hétfőn 0,1 százalékos pluszban állt a szójabab, a tonnánkénti mennyiségnek megfelelő ár 321 dollárig emelkedett, de előtte a 322,2 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet.

Felgyorsult a szójabab betakarítása Argentínában, már a földek 38 százalékán végeztek

2020. április 19. 17:41

Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.

Gondolatok a dél-amerikai szójatermesztésről, a betakarítás mértékéről

2019. július 26. 11:59

Az idei betakarítási szezon Brazíliában sokkal korábban kezdődött a megszokottnál, ami majd három hónapot jelent a dél-amerikai 2018/19-es aratási szezonban.

A látványos kurzus-ingadozások hete a gabonapiacon

2020. március 23. 13:38

Összességében nagy a volatilitás, azaz az árjegyzések látványos emelkedése és csökkenése az agrártermékek piacán.