Agrárközélet

Kihelyezett egyetemi órák a Budakeszi Vadasparkban

Budakeszi Vadaspark

A Kárpát-medencében élő őshonos állatfajokat bemutató Budakeszi Vadaspark több hazai felsőoktatási intézménnyel működik együtt, ápol szoros szakmai kapcsolatot, melynek keretében rendszeresek a parkban tartott kihelyezett egyetemi órák, előadások, gyakorlati foglalkozások. Emellett a Vadaspark szakemberei is adnak elő az állatok viselkedésével, a modern állatkertek és vadasparkok szerepével foglakozó egyetemi kurzusokon. A közelmúltban külföldi hallgatók vettek részt a parkban az állatok altatásával kapcsolatos szakmai gyakorlaton.

Az együttműködések több dologra is lehetőséget biztosítanak. Megerősítik a Budakeszi Vadasparkban zajló szakmai munkát, amelynek tudományos hátterét az egyetemisták a kihelyezett órák, interaktív foglalkozások alkalmával ismerhetik meg. Emellett az ilyen alkalmak alternatívaként, pályamodellként is szolgálnak a végzősök számára. Az egyetemisták közül sokan választják szakmai gyakorlatuk helyszínéül vagy szakdolgozatuk témájául az így megismert állatkerteket, vadasparkokat. A park szakemberei pedig az egyetemi előadások során tudnak számot adni gyakorlati tapasztalataikról és a Vadasparkban folyó szakmai munka elméleti hátteréről; egy-egy ilyen kurzuson történő előadás a szakmai fejlődés, előmenetel lehetőségét kínálja számukra. A Budakeszi Vadaspark számos agrár-, állatorvos- és természettudományi egyetemmel működik együtt ilyen formán, de a hazai intézmények mellett külföldi egyetemek, valamint állatkertek és vadasparkok is megtalálhatók a szakmai partnerek között.

Forrás: Budakeszi Vadaspark/Surányi Linda

Az elmúlt hetekben az Állatorvos-tudományi Egyetem 23 egyesült arab emirátusokbeli hallgatója vett részt gyakorlati képzésen a Vadasparkban, illetve a park munkatársai adtak elő a Szent István Egyetem általános és alkalmazott etológia óráján. A külföldi diákok Dr. Sós Endre állatorvos vezetésével a Kárpát-medencében őshonos és betelepült állatokkal, illetve egzotikus fajokkal ismerkedtek a Vadasparkban. Olyan különleges szakmai gyakorlaton vettek részt tevékenyen, mint a gímszarvasok és muflonok altatása. Megismerhették, milyen eszközökkel és módszerekkel történik mindez, hogyan kell helyesen kezelni a fecskendőket, illetve az altatópuskát. Szakmai iránymutatás mellett gyakorolták a vérvételt és az oltást, megfigyelhették az állatok kezelés utáni ébresztését, továbbá azt is, hogyan kell szállítani a bódított egyedeket.

Forrás: Budakeszi Vadaspark/Surányi Linda

A Vadaspark szakemberei idén először a Szent István Egyetemen tartottak általános és alkalmazott etológia órát Tóthné Dr. Maros Katalin egyetemi docens kurzusán. Burányi Virág – aki rendszeres előadónak számít ezeken az órákon –, Farkas Ádám, illetve a korábban a Vadasparkban állatgondozó-trénerként dolgozó Szilágyi Zsolt, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa a modern állatkertek szerepét (oktatás, kutatás, fajmegőrzés) ismertette.

Forrás: Budakeszi Vadaspark/Surányi Linda

Az interaktív foglalkozáson beszéltek az állatkerti állatok tréningezéséről, a környezetgazdagításról, illetve a fizikai és mentális jólétre való törekvésekről. Az előadáson élő állatok bemutatására is sor került: a hallgatók egzotikus rovarokat (botsáskát, bütykös csótányt), illetve úgynevezett nemszeretem állatokat (az emberből viszolygást, irtózást kiváltó állatfajok, például patkányok, kígyók) láthattak az órán.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ jött létre Gödöllőn

2019. december 4. 09:02

A konzorcium arra vállalkozott, hogy a lehetőségeket kihasználva az agrárinformatikai alapkutatásokkal törekedjen befolyásolni a fejlesztési trendeket, és alkalmazott kutatásokkal segítsen a létező rendszerek kompatibilitási problémáinak megoldásában.

Szeptember 27-28-án Kutatók Éjszakája a Szent István Egyetemen

2019. szeptember 25. 17:16

Az idei évben szeptember 27-én és 28-án kerül megrendezésre országszerte a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, amelyhez a Szent István Egyetem összes campusa számos lebilincselő programmal, előadással és kreatív foglalkozással csatlakozik.

Megszületett a régió legnagyobb agráregyeteme

2020. július 31. 06:34

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen. Az új Szent István Egyetem egyik célja, hogy a több tudományterületet felölelő intézmény mezőgazdasági képzése a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.

Átadták a SZIE Józsefmajori Tanüzemének felújított épületét

2019. október 19. 11:38

A tangazdaságban hosszú távú cél, hogy a sertéstartás mellett a hús feldolgozása is bemutatásra kerüljön saját vágópont és manufakturális húsfeldolgozó üzem létrehozásával.