13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Állattenyésztés

Csökkent a tojás átlagára az Egyesült Államokban

Agrofórum Online

Az Egyesült Államok legnagyobb tojás termelője, a Cal-Maine Foods negyedéves gyorsjelentésben 28 centes részvényenkénti nyereségről számoltak be, ez az előzetes konszenzusnál 10 centtel magasabb.

Amerika legnagyobb tojás termelője árbevétel soron is felülteljesítette a várakozásokat. A vállalat szóvivője szerint nem tapasztaltak ellátási láncbeli zavarokat a koronavírus következtében – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A társaság a február végén zárult negyedévben 345,58 millió dollár bevételt ért el, ami ugyan elmarad az egy évvel korábbi hasonló időszak 384 millió dollárjától, de csökkentek az értékesítéshez kapcsolódó költségek is. Az egy részvényre jutó eredmény egy éve még 82 dollárcent volt. 271,3 millió tucatnyi tojást adtak el az elmúlt negyedévben, a tucatonkénti átlagos eladási ár 1,24 dollár volt, miközben az ugyanerre a mennyiségre jutó takarmányköltség 40,6 dollárcentet tett ki.

„Az elmúlt negyedév gazdagabb volt kihívásokban, mint egy évvel korábbi hasonló időszak. Örülünk azonban annak, hogy sikeresen folytattuk stratégiánk végrehajtását és visszatértünk a nyereséges zónába. Az értékesített mennyiség ugyanannyi volt, mint egy éve, de az eladási árak lejjebb mentek. A tojás átlagos piaci átlagára 13,8 százalékkal mérséklődött, a pénzügyi év hátralévő részében is erősen ingadozó árakra számítunk” – közölte Dolph Baker, a Cal-Maine Foods Inc. elnök-vezérigazgatója.

A cég értékesítési bevételének 35 százaléka a speciális tojásokból származik, ebben a szegmensben az árcsökkenés is kisebb mértékű volt, csak 3,4 százalékkal kerültek átlagárak. Március végén az Egyesült Államokban 330 millió tyúkot tartottak nyilván, ez 11,8 millióval kevesebb, mint tavaly ilyenkor.

Trend a szabadtartású tyúkoktól származó tojás fogyasztása, három államban, Kaliforniában, Washingtonban és Oregonban ez törvény is írja elő. Ebbe az üzletágba 344 millió dollárt fektet a vállalat, főleg Texas és Utah területén, ahol egyébként is folyamatosan fejlesztik a feldolgozó kapacitásukat.

A Cal-Maine Foods árfolyama tegnap 5,8 százalékkal 41,45 dollárra csökkent New York-i tőzsdén, de az elmúlt egy hónapban így is 13,9 százalékkal emelkedett a kurzus.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Decemberben a vártnál kevésbé drágultak az élelmiszerek

2023. január 14. 06:36

Az előzetesen vártnál némileg kisebb mértékben, 44,8 százalékkal drágultak az élelmiszerek Magyarországon 2022 decemberében éves összevetésben.

Természetes tojásfestési ötletek a kertből

2022. április 13. 07:37

A legszebb gyerekkori emlékeink közé tartozik a húsvét is, amikor már jó pár nappal előtte elkezdtük festeni a tojást, sütöttük a locsolkodók seregének a süteményeket.

Indiai futókacsa tartása otthon

2024. július 6. 05:40

A futókacsák szívósak, támogató társas lények, és igénytelenségük miatt egyszerű a tartásuk. Mégis, vannak sarkalatos pontok, amelyeket a sikeres kacsatulajdonosok betartanak, így hosszú évekig számíthatnak a futókacsáik hathatós segítségére.

Tejhelyettesítő termékeket állítanak elő tojásból hazai kutatók

2020. október 13. 11:45

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának kutatói is felfigyeltek, így jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő termékek tojás felhasználásával történő előállításával.